
A LiveWire Team versenyzője illetve támogatója, Gorzó Zsolt a hétvégi Hungaroringen megrendezett RCM kupán megmutatta, hogy Suzuki Swift pilótájaként is megállja a helyét. A George Racing Team jóvoltából lehetőséget kapott a saját határai feszegetésének ezen formájára. Természetesen felkészülésében és kitartásában a LiveWire Team tagjai mellett a LiveWire Energy termékei is támogatták. Élményeiről Zsolt egy pár gondolattal számol be számunkra.
Hogy tetszett a hétvége?
A verseny minden egyes pillanata nagyon jó hangulatban telt, péntektől egészen addig, míg össze nem pakoltunk. Igazából elégedett vagyok az eredményekkel, természetesen lehetett volna jobb is, tudom a hibáimat és, hogy hol hagyok benne sokat, de ez betudható a kevés versenykilométernek.
Hova sikerült kvalifikálni?
Kezdjük a péntekkel, hiszen akkor ültem először az autóban és pályaismeretem sem volt. Így mindhármunknak össze kellett szokni, sőt az első teszteket esőben kellett teljesíteni. Ezt követően sikerült pár kört száraz aszfalton megfutni, ahol sokat fejlődtem és kezdtem a féktávokat is jól felmérnem. A szombati időmérőn a 12. helyre pozícionáltam magam a 14-ből kezdőként.
Mi volt az első futamon?
Az első futamon a 9. helyet szereztem meg, viszont az egyik előttem végző büntetést kapott és ezzel a 8. helyre jöttem fel. Ennek eredményeképpen és a 8-as fordított rajtsorrend végett életem első versenyén pole-pozícióból rajtolhattam. Meg kell, hogy jegyezzem, nagyon sokan vágynak arra, hogy első helyről rajtolhassanak.
Mi történt a másodikon futamon?
Arányaiban jól sikerült a rajtom, tisztán el tudtam fordulni, ezt követően elrontottam a kanyar bejárati pontját és az ütközések elkerülése végett ez a lépés azt eredményezte, hogy visszasoroltam a mezőny végére.
Az utolsó futamon boxutcás rajtra kényszerültél. Miért?
Tulajdonképpen az ezt megelőző futamokon történt kontaktálások eredményének fogható fel, amit akkor nem vettünk észre. A két futam közt Park Ferme-ben várakoztatták az autókat és mindössze egy órával a rajt előtt adták ki őket, amelybe belefért az általános szerviz, de sajnos az utolsó pillanatokban vettük észre, hogy az autóból folyik az olaj, amit sajnos nem sikerült időben orvosolni. Ennek ellenére sikerült az előttem haladóval egy jót csatázni, aztán a sikán bejáratnál a féktávon megpördültem és a sóderágyban végeztem. Tehát hatalmas élményekkel gazdagodtam és azon leszek, hogy legyen folytatása.
Köszönöm a riportot!
Külön köszönet a George Racing Team-nek!
Partnereink:
Vitex Plus s.r.o., LivewireEnergy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGIs.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft.,Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Brucker Plusz Bt., Hankook Tyres, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., QuasarDatabase Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, ZozoTrans Kft, Kolláth szerviz Kft, Moniktrans Kft, www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft.,Rácz-Trans Kft.,TS Handel Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft.
LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán
WATZ Túraautó Bajnokság OB I. kategória -2000 ccm, +2000 ccm- 2. futam
Már a melegítő kör rajtja is izgalmakat tartogatott. Fekete Dominik autója valamiért késve indult. Szerencsére a rajtrácson már minden visszaállt a hivatalos formára. A rajtot csak Lekeny Márknak nem sikerült elkapnia. Bódis Kálmán egyből kihasználta a lehetőséget és megelőzte az előtte lévő rajtkockából induló Márkot. Az 1-es kanyarban Lekeny György fordult, mögötte Fekete Dominik, majd Bódis Kálmán és csak negyedikként Lekeny Márk. Az első néhány körben a harmadik helyért ment komoly küzdelem, de a harmadik körben Lekeny Márk megelőzte Bódis Kálmánt és ezzel az eredménnyel intették le a futamot 10 körrel később.
Lekeny Márk
„A rajt érdekes volt, szokás szerint kicsit túl nagy gázzal indultam, egy kis hátsókerék pörgésem volt, úgyhogy ott vesztettem egy kis tapadást. Így az első kanyarba negyedikként sikerült megérkeznem. Kálmánnak túl nagy feneke van, úgyhogy sokáig tartott, amíg áthámoztam magam rajta. Annyi előnye volt már Dominiknak, hogy nem volt értelme erőltetni a hátralévő körökben. Csináltunk, amit tudtunk, de van még egy verseny hátra.”
Lekeny György
„Jánosék újra beállították a futóműveket, csak az elején nehezen melegedtek be a gumik. Nagyon óvatos voltam, ezért mentem két felvezető kört is, felmelegítettem a gumikat mert a hideg aszfalt és a nagy leszorító erő miatt kellett a tapadás. Dominik igazából nem volt rám veszélyes, de a következő körökben, amikor megmelegedtek a gumik, előjött a különbség. Ilyen szép szeptemberi napon ez már örömautózás. Az utolsó futamon remélem a fiammal betudjuk hozni az 1-2. helyet!”
Fekete Dominik
„Közel voltam ahhoz, hogy legelöl legyek, de nem sikerült. Maradt ez a második hely. De igazából ennél többet nem is tudtunk volna elérni, mert a Renault-val nehéz versenyezni. Nagyon élveztem a versenyt. Az autó nagyon jó volt, a fiúk nagyon jó munkát végeztek. Úgy tűnik, sikerült valami nagyon jó beállítást találnunk, egész hétvégén ezt kerestük. Nekem ez most tetszik. Jó időket mentünk, úgyhogy most boldog vagyok!”
Merk József
„Életem leghosszabb 25 perce volt. Nagyon féltem. Szerintem soha nem féltem még ennyire semmitől. Féltem a technikai hibától, meg benne volt, hogy én is hibázhatok… Hál Istennek, tökéletes volt. Köszönöm a szerelőknek, a csapatnak ezt az egész évet, mert nélkülük ez ne sikerült volna. Nem mertem előre tervezgetni ezt a bajnoki címet, mert annál nagyobb csalódás lett volna, de most fantasztikus érzés, főleg ilyen öreg fejjel! Nagyon boldog vagyok!”
Bak Bertalan
„Igyekeztem, de szerintem benne volt, hogy Joci kicsit tartalékolta az energiáit. Annyi volt a taktika, hogyha bármi történik vele, ne legyek nagyon lemaradva. Legyen némi esély arra, hogy megelőzzem, már csak elvi szinten. Ennyi volt, de most jól ment. Az első versenyem nem sikerült annyira jól, de most… A technika hibátlan volt, minden tökéletesen működött.”

Formaautó OB II. kategória 2. futam
Az évadzáró hungaroringi hétvégén a Formaautók második versenyében Magyar János indulhatott az első helyről. Egy „beragadt” rajtot követően azonban gyorsan elveszítette elsőségét Pődör Balázzsal szemben. A Dallara F308-at irányító bajnokesélyes Pődör fordult tehát elsőként Magyar, a Forma Renault bajnok Rónai majd Fekete előtt. Magyar János nem adta könnyen pole pozícióját, körről-körre növelte tempóját, ezért több körben is ő volt a leggyorsabb. A hatodik körben már szinte fej-fej mellett autózott Pődörrel, akit pár kanyarral később meg is előzött. Így a hetedik körtől Magyar diktálta az iramot, Pődör, Rónai és Fekete előtt. Előnyét folyamatosan növelve több mint öt másodperccel végzett az élen. A dobogó második fokára Pődör Balázs, míg a harmadikra Rónai Tamás állhatott.
Bizonyára a délután egyik legizgalmasabb versenye a Formaautóké lesz, hiszen a duplaszorzójú megmérettetésen mind a három dobogós, sorban Magyar János, Pődör Balázs és Rónai Tamás is bajnokesélyes!
Magyar János
„A rajtot nagyon elrontottam, mert a gumijaim hidegek voltak. Két körön keresztül szenvedtem, sokat csúszkáltam, csak két kör után tudtam összeszedni magam. Folyamatosan mentem Balázs után, láttam, hogy a köridők jobbak és közeledtem is hozzá. Aztán hibáztam egyet a Mansell kanyarban, elfékeztem magam, de a kör végére sikerült közelebb kerülnöm Balázshoz és a kör végén megelőznöm. Ez az eredmény, vagyis az első hely volt a minimum, amit hoznom kellett, hogy legyen még esélyem az abszolút bajnoki címre.”
Pődör Balázs
„Nagyon jól sikerült a rajtom és a ritmust is gyorsan eltaláltam, így én fordultam elsőként. A Magyar Jani azonban folyamatosan a nyomomban volt, nem bírtam vele, megelőzött. Gyorsabb tempót diktált, nem tudtam tartani a tempót, így bejöttem a második helyre. Még van egy futam, megpróbálunk mindent!”
Rónai Tamás
„Még mindig arra koncentrálunk, hogy az utolsó futamon, ahol a duplapontok számítanak, a legtöbbet hozzuk ki az autóból, ezért is spóroltunk egy kicsit a mai első versenyen. Próbáltunk minél konstansabban menni, nem kihajtani az autóból a maximumot, megóvni a gumikat, hiszen még egy időmérőt menni kell velük.”
Volentér Balázs
„Jól sikerült a rajtom, utána sokat kergetőztünk Eszenyi Lacival, hol közelebb voltam, hol távolabb, végül sikerült megelőznöm. Az összetettben a saját kategóriám második helyén állok, de semmiképpen sem szeretném ezt elkiabálni, hiszen az utolsó futam duplapontos, azonban mindent megpróbálok. Vigyáztam az autóra, mert tegnap a váltóm a futam utolsó körében tönkrement, emiatt kellett kihagynunk a tegnapi második időmérőt, most sikerült megcsinálni. Meglátjuk, hogy mi lesz!”

OB V. kategória – Swift Cup Europe 2. futam
Izgalmasan alakult a Swift Cup Europe utolsó előtti futama. A folyamatos harc, test-test elleni küzdelem jellemezte ezt a szűk fél órát, komoly munkát és fejtörést okozva ezzel a felügyelő testületnek. Még a leintés eredményeit is komolyan befolyásolta ez. Keszthelyi Vivien 10 másodperc, Bernula István 10 másodperc, míg Balogh Zoltán 20 másodperces büntetést kapott. Így Balogh Zoltántól elvették az első helyet és még a dobogóról is lecsúszott. Viszont Forrai Gábor és Keszthelyi Vivien feljött egy-egy pozíciót, így megszerezve az első és második helyet a dobogón.
Balogh Zoltán
„Próbáltam összeszedetten menni, minél több helyzetet kihasználni. Igaz Bernula Pisti kicsit túlzásba vitte, hogy nekem jött, de próbáltam olyan helyen megelőzni, ahol szabályos, és ahol nem tud nekem jönni, a sikánnál sikerült is. Nagyon sok hátrányom volt még a hétvége előtt, mindennél jobban szeretném ledogozni! És minél összeszedettebben készülni a következő versenyre. Taktikám nincs, nem készülök rá, mert annál rosszabb…”
Forrai Gábor
„Alakul. Kezdem megszokni a gumit is, de kezdenek elkopni az első betétek. Nagyon jót autóztunk, az első három végig együtt volt. Sajnos Pistibe belecsúsztam az egyes kanyarban, biztos vagyok benne, hogy vizsgálni fogják. Nagyon jót autóztunk!”
Keszthelyi Vivien
„Csupa mosoly vagyok. Sajnos, amikor az első körben át akartam venni az első helyet, Fekete Balázs telibe talált. Visszaestem nem is tudom hányadik helyre, de sikerült feljönnöm a harmadikra. De ezt biztosan vizsgálják. Meg szerettem volna nyerni és jól is indult. Nem is bíztam el magam, csak sajnos telibe vertek, amivel nem lehet mit csinálni. Egy előttem lévő autót sikerült két kör után megelőznöm. Úgyhogy minden jól alakult. Szuperül!”

OB IX. kategória RCM Suzuki Kupa 2. futam
A fordított sorrendben rajtoló RCM kupa mezőnyének vasárnapi első futamán Gorzó és a két György előbb Gábor majd Anett rajtolt az első pozíciókból. A sorrend azonban gyorsan változott, a folyamatos adok-kapokból az első kört Nagy Norbert, Mike Morien és Nagy Dániel teljesítette a leggyorsabban. A folyamatos helycserékből a harmadik körre rajzolódtak ki az erőkülönbségek, Nagy Dániel kiegyensúlyozott versenyzéssel befészkelte magát az első helyre, amelyet taktikus autózással a viadal végéig meg is tartott a holland fiatalok előtt. A 14 éves Mika Morien végzett a második helyen, akit sorrendben honfitársa Lageveld Niels, Tassi Attila, majd Boldizs követett.
Nagy Dániel
„Nagyon elfáradtam, az egyedüli körözés nem volt egyszerű így a végén. A rajtom nem sikerült jól, kifordult a kerekem, próbáltam higgadt maradni és a belső ívet választani, ez nagyon bejött, rögtön tudtam a kijáratnál két pozíciót fogni. Utána két csapattársamat találtam magam előtt és a hármas kanyarban egy jobb kigyorsítással meg tudtam előzni. Próbáltam őket is felhúzni, de sajnos összezárt a mezőny, elől pedig vészesen elmentek a többiek. Fél kör alatt utolértem őket és két nagyon jól időzített előzéssel, sikerült helyezéseket nyernem. Aztán megismétlődött a tegnapi forgatókönyv, igaz mentálisan nagyon nehéz volt, hogy összeszedett maradjak. Végül sikerült, a gumikat is megóvtam, így nagyon boldogok vagyunk!”
Mika Morien
„Ez egy nehéz verseny volt! Az ötödik helyről indultam és egy nagyon jó rajtot követően a második pozícióban fordultam. Aztán egy nagyot harcoltam Nagy Norbival, akit sikerült megelőznöm és a második helyen végeznem. Azt gondolom, hogy lehetséges az első hely, de nem lesz egyszerű…”

Tassi Attila
„Sajnos tegnap kitört a bal első kerekem, így az utolsó előtti helyről kellett rajthoz állnom. Szerencsére az indulás jól sikerült, már ott három-négy embert megelőztem. Felmentünk a negyedik-ötödik helyig, ott még Norbit sikerült megelőznöm, aztán vonatoztam Mika és Niels mögött, akik nagyon komolyan összedolgoztak. Nielst megpróbáltam megelőzni, de nagyon jól védekezett, boldog vagyok ezzel a negyedik hellyel is.”
OB V. kategória – Swift Cup Europe 3. futam
A Pole Position-ból rajtoló Vnoucsekné Ilus már a rajt után lelassult és lecsúszott az utolsó helyre. Forrai Gábor a rajtnál kiugrott, ezért áthajtásos büntetést kapott. Balogh Zoltán az ötödik helyről rajtolva, folyamatosan jött felfelé. A futam felénél már a második helyen autózott Mészáros Gábor mögött, akit a hetedik körben sikerült meg is előzni. Így átvette a vezetést és tartotta is a leintésig.
„Sikerült a kitűzött célt elérni. Meg kell várni a hivatalos eredményeket, de az előzetes kalkuláció alapján az Országos Bajnokságot sikerült most a hétvégén megnyerni. Az utolsó hétvégétől függetlenül. Az alapvető célkitűzés ez volt, bár nagyon felemás volt mind a három futam. Jó volt az időmérő, az első helyről indultam és vezettem az első versenyt. A négyes kanyarban kiment alólam az autó. Nem tudtam megfogni, tehát ott azonnal véget ért a versenyem. Pont ezért a második versenyen, a mai napon az utolsó helyről indultam. Nehéz volt feljönni, de végül is egy kör alatt felértem az első helyre. Kicsit szerencsém is volt, mert tolakodások és lökdösődések is voltak a futam elején, de aztán nem sikerült megtartanom. Az egy nagyon paprikás verseny volt a ma délelőtti második futam, ahol nagyon sok kontakt volt az autók között. Többször nekem jöttek. Végül a versenybíróság változtatott az eredeti végeredményen, így harmadikként zártam és ezzel eldőlt, hogy ha 11 pontot szerzek az utolsó futamon, és akkor elméletileg megvan a bajnoki cím. Alapvetően erre figyeltem. A harmadik futamban a rajtom jól sikerült, annyira szorosan voltak
egymáson az előttem lévők, hogy nem akartam kockáztatni, meg nem is akartam kétes szituációkba belemenni. Volt egy kis ütemvesztésem, amikor a csapattársamat Fekete Balázst utolértem, aki fiatal kora ellenére remekül tartotta az első pozíciót, szerintem a futam feléig. Mindenképpen óvatos voltam. Két körbe telt, mire el tudtam menni mellette, meg az előtte lévő versenyző mellett. Utána kezdtem felzárkózni a hármas élbolyra. Két kör alatt fel is értem rájuk, de igazi támadási lehetőségem nem volt. Nem erőltettem túl. A célomat elértem, úgyhogy nagyon örülök ennek.”
Balogh Zoltán
„Így terveztem, gondoltam, hogy a negyedik helyről (második futam végeredménye) esélyem lehet a harmadik versenyt is megnyerni és sikerült az első öt körben átjönnöm a mezőnyön, bár azt láttam, hogy néhány emberen ez nehéz lesz. Próbáltam minél kiélezettebben és határokon autózni. Amikor bemutatták az utolsó figyelmeztetés táblát, kicsit visszavettem a határokból. Így sikerült megnyernem!”

OB IX. kategória RCM Suzuki Kupa 3. futam
Nagy Dániel bajnokká avatásával és Tassi Attila futamgyőzelmével ért véget a RCM Kupa 3. futama. Izgalmas rajttal vette kezdetét a hungaroringi hétvége harmadik RCM Kupás viadala, ahol a fordított rajtot követően gyorsan változott a sorrend. A „helyezkedős” nyitó körből Boldizs Bence került ki a legjobban, elsőségét egészen a nyolcadik körig tudta tartani. Mögötte azonban folyamatosan ment a harc az előkelő helyekért, Báldi Gergő is sokáig őrizte második pozícióját, azonban Tassi Attilával nem bírta tartani a tempót, aki magabiztos versenyzéssel nyerte a hétvége harmadik megmérettetését, az immár már bajnok Nagy Dániel és a dobogón újonc Boldizs Bence előtt.
Tassi Attila
„A rajtot nagyon jól elkaptam, kapásból két pozíciót sikerült javítanom. Az első nyolc helyen nagyon komoly csatát vívtunk, mindenki volt mindegyik helyen. Nem figyeltem a többiekre, csak előre, így sikerült ellógnom mellettük. Aztán pedig siettem, hogy minél nagyon előnyöm legyen, ami sikerült is! Négy-öt körrel a vége előtt kaptam meg a nyakamba Danit, de akkor már az előnyöm elegendő volt, hogy nyerni tudjak. Így már kényelmesen bementem az első helyen.”
Nagy Dániel
„A verseny nagyon izgalmas volt, viszonylag jót rajtoltam, tudtam, hogy az előttem rajtoló két holland sráccal komoly meccset fogok vívni. Ez így is lett, összejátszottak az elején… Kicsit forrófejű voltam az első körökben, lehettem volna higgadtabb, hiszen a bajnoki címért harcolunk és előttem volt a pilóta, aki mögött szorosan kellett haladnom. Én pedig, kicsit túlerőltettem és hibáztam, elmelegedtek a fékek, de ennek ellenére is sikerült előrébb lépnem. Mentem előre, de az elmelegített fékekkel nem volt egyszerű dolgom és későn eszméltem, hogy vissza kellene hűtenem. Ez a bajnokság szempontjából irdatlan fontos verseny volt, most tudtuk bebiztosítani a bajnoki címünket, ami egyben a második bajnoki címem. Nem találok szavakat, nagyon boldog vagyok! A csapatom egész évben elképesztő munkát végzett, ami kellett ahhoz, hogy idén is bajnokok lehessünk újonc csapatként!”
Boldizs Bence
„Egy nagyon jó rajtot követően az első kört sikerült az első helyen befejeznem, aztán csak előre koncentráltam. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz mögöttem, sajnos a verseny közepénél megérkeztek mögém, akkora már elmelegítettem a gumikat, és nem tudtam tartani a lépést a többiekkel. Megelőztek, így akkor már csak arra törekedtem, hogy megőrizzem a harmadik helyet. Végre megvan az első abszolút dobogóm, aminek nagyon örülök! Köszönöm a csapatnak!”
WATZ Túraautó Bajnokság OB I. kategória és OB VII. kategória 3. futam
A Pole pozícióból induló Renault-os Lekeny György rosszul kapta el rajtot. Mind a három Porsche megelőzte és az első kanyar utáni helyezkedésből Bódis Kálmán jött ki a legjobban. Mögötte Fekete Dominik és Lekeny Márk. De már az első célegyenes izgalmakat tartogatott. Lekeny György megpróbálta visszaszerezni a vezető pozíciót Bódis Kálmántól, de az egyes kanyarban a hasonló kanyarív kisebb konfliktust okozott. A két autó koccant: Bódis Kálmán megpörgött, míg Lekeny György autója a pálya szélére, a bukótérbe sodródott és ott leállt. Értékes másodperceket veszítve ezzel. Szerencsére mindkét versenyző folytatta a versenyt, bár Lekeny György kijött a boxutcába, hogy a szerelők ránézhessenek az autóra. Ezután Fekete Dominik átvette a vezetést, mögötte a szintén Porsche-s Lekeny Márk autózott, őket Sánta János követte a Lotus-szal. Közben Fekete Dominik áthajtásos büntetést kapott. Lekeny György pedig körről-körre egyre jobban dolgozza le a hátrányát. A táv felénél már az ötödik helyen autózik és a végére fia mögött a második helyen intették le. Míg Fekete Dominik a harmadik helyen zárta az év utolsó futamát.
Fekete Dominik
„Nagyon jó lett volna, illetve így is jó volt. Nagyon sajnálom, hogy megbüntettek. Igazából fogalmam sincs, hogy miért. Bejöttem, letöltöttem az áthajtásost és utána úgy voltam vele, hogy akkor most körözgessünk. Nagyon mást már nem tudtam csinálni. Elment a motiváció, kicsit elvette a kedvemet, mert azt sem tudtam, hogy miért büntetnek meg. Most így jártunk. Legközelebb jobb lesz.”
Lekeny Márk
„Reménykedtem benne, számítottam arra, hogy a Renault elé kerülünk, de hát ez egy szerencsétlen előzési manővernek volt a kimenetele itt az első kanyar után. Az autó nagyon jó volt, készültünk a csapattal. A rajtomon még mindig akad finomítani való, de már majdnem jó. Jövőre már oda érünk, és rendesen el tudunk indulni. Még mindig ezekkel a pörgő kerekekkel küszködünk, de nem lesz vele probléma. Nagyon
jó volt az élen menni. Az autó, gumik, hőmérséklet tökéletes volt minden. Egy elég erős időt tudtam menni folyamatosan a pályán. Élveztem nagyon a második felét.”
Lekeny György
„Míg hideg volt a gumim, addig nem tudtam igazából menni, de ez a délelőtti versenyen is így volt. Aztán bent voltam, jobb pozícióban, én azt gondolom, hogy Kálmán (Bódis) nem hagyott elég helyet, ő meg azt gondolja, hogy rosszul mentem be mellé. 250-es tempónál, egy tized másodperc alatt nehéz megítélni, de biztos, hogyha lehiggadnak a kedélyek, akkor szent a béke és meg tudjuk beszélni. A Renault leállt, de nem tudtam hirtelen, hogy mehetek-e tovább vagy sem. Aztán az első egy-két kanyarban úgy tűnt, hogy stabil. Kijöttem a boxba, megnézték. Mondta a mérnök, hogy mehetünk tovább, úgyhogy nyomtam neki padlón. Ilyenkor dupla hévvel hajt az ember, ha már elrontotta a célegyenes végi első kanyart. Végre volt valami motiváció. Ez a verseny. Ez a technika.”
Bódis Kálmán
„Piros lámpa. Elaludt. Nyomom a gázt. Mentem, nyomtam és azt vettem észre, hogy első vagyok. Nem akartam odaadni senkinek. De kiraktak.”
Formaautó OB II. kategória 3. futam
A hétvége harmadik futama duplaszorzós volt a Formaautók számára, így az utolsó megmérettetésre három bajnokaspiráns is érkezett: Magyar János, Pődör Balázs és Rónai Tamás személyében. Az időmérő után Magyar indulhatott az élről, de mint azt már a mai első futam forgatókönyve alapján láthattuk, Pődör a leggyorsabb körével át is vette a vezetést Magyar és Rónai előtt. Elsőségét nyolc körön keresztül tudta tartani, hiszen akkor Magyar János visszavette az első pozícióját, ezt a verseny végéig meg is tartotta, a futamgyőzelem egyben az abszolút magyar bajnoki címet is jelentette a fiatal pilótának. Őt Pődör Balázs, Rónai Tamás, majd Fekete Zoltán követte.
Magyar János
„A rajtom az előző futamhoz hasonlóan nem sikerült túl jól, de ezt a köridőkkel tudtam kompenzálni. Három-négy kör kellett, hogy a gumim bemelegedjen, de aztán betapadt és utána gyorsan tudtam menni. Beértem Pődör Balázst, aki a rajtban elment mellettem jó néhány kör eltelt mire fel tudtam zárkózni, a gumik optimálisak lettek, és tudtam támadni. A célegyenes végén a szélárnyékot kihasználva, be tudtam szúrni és egy jó féktávval befértem mellé, és sikerült megelőznöm. Ezzel a győzelemmel sikerült az abszolút magyar bajnoki címet is megszereznünk, amiért egész évben dolgoztunk!”
Pődör Balázs
„Úgy érzem ezen a versenyen sokkal jobban mentem, mint az előző viadalokon. Az első szektorokban mindig tudtam növelni az előnyömet, az egyenesekben tudom lopni a távolságot. Az előző három évben mindig második helyen végeztem a bajnokságban, sajnos ez most is így sikerült!”
Rónai Tamás
„Nem nagyon találom a szavakat, ez az utolsó verseny nagyon hirtelen ért véget, még számolgattam azt, hogy hol tudnék néhány tizedet hozni, hogy gyorsabb köridőket tudjak menni, aztán egyszer véget ért a verseny. Leírhatatlan érzés az, hogy sikerült minden tizenegy futamot megnyernünk az időmérőkkel együtt. A csapat megtette a maximumot, végig megbízható volt az autó, amiért hatalmas hálával tartozom a csapatnak, hiszen nélkülük ez nem sikerülhetett volna.”
Volentér Balázs
„Teljesen elégedett vagyok ennél jobban nem is zárhattuk volna ezt a hétvégét, illetve ezt az évet. Összeért minden, a csapat tökéletesen működött egész évben, főleg ezen a hétvégén, csináltak egy nagyon jó autót, aminek meg is lett az eredménye.”
Szombaton reggel még párás, ködös idő fogadta a koránkelőket, ami a versenyt megelőző időmérő edzések eredményén meg is látszott. A pár órával később elsőként elrajtoló mezőny versenye már napsütésben és jó néhány fokkal melegebb időben zajlott, mindenki örömére.
OB I. kat. -2000 ccm, + 2000 ccm
A rajhoz tíz autó állt fel, cseppet sem meglepő sorrendben, hiszen az első rajtkockából Lekeny György Renault RS-01-ese gördülhetett ki, míg mögötte fia, Márk a Porsche 991-el vágott neki a futamnak. Őket Bódis Kálmán követte, aki jól kapta el a rajtot, meg is előzte Márkot. Ám a második helyet nem tudta sokáig tartani, a célegyenesben újra visszaállt az indulási sorrend. Az élen hét körig nem is változott a felállás, míg a Renault RS ki nem szállt a ringből műszaki probléma miatt. A mezőny második felében az utolsó helyről rajtoló Vnoucsek Alfája beragadt, így csak jóval később tudta követni társait. Rögtön az elején Mohácsi és Bak cserélt helyet, és ez a felállás a leintésig nem is változott, ahogyan a többiek sorrendje sem. Az élen apja kiállását követően Lekeny Márk vette át a vezetést, és ő is állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára. Bódis Kálmán a második helyezést érte el, harmadikként a cseh Milan Valásek futott be. A magyarok harmadik legjobbja Sánta János lett a Lotus Exige V6-tal.
Lekeny Márk
„Kálmán az első kanyarban elém került, de végig tudtam mögötte menni, kinéztem egy-két pontot, ahol majd a következő körben meg tudom előzni, de aztán a célegyenes ráfordítóban egy kicsit kisodródott, így meg tudtam előzni. Onnantól kezdve egy nagyon szép versenyt futottunk. Most mentem először meleg pályán rendes, új gumival. Az első pár kört tesztelésre szántam, utána meg vigyáztam az autóra. Sajnos apa autójának valami mechanikai problémája lett és nem akarta így erőltetni, hogy a hétvégén még tudjon versenyezni.

Bódis Kálmán
„Azt mondják, az én versenyem volt a legjobb. Márkkal már a startnál elkezdtük, aztán ez végig ki is tartott. Rajtunk kívül igazán senki nem harcolt senkivel, mert olyan 300-500 méteres távolságok voltak a kisebb kategóriáknál. Nagyon hideg volt a gumim, nem is gondoltam, hogy ennyire le van hűlve az aszfalt, és elkezdett csúszkálni az autó. Első körben még valamennyire tudtam tartani, de Márk bejött mellém, nem láttam értelmét, hogy feltartsam.”
ifj. Ficza Ferenc
„Csak kocsikázás volt, a kategóriámban csak én vagyok egyedül, a többiek nem jöttek el. Az utolsó futamon becsületből végigmentünk. Ha már elindultunk a magyar bajnokságban, szerettem volna végig is csinálni. Ezen felül autóztatok is egy Lotus Ladies kupás autóval.”
OB II. kategória
A Formulaautók versenyében az élről rajtoló Rónai Tamás néhány körig tudta csak felvenni a harcot az erősebb motorokkal. A bajnokesélyes Pödör ismét az élen végzett, bár az időmérőn még nem remekelt, így csak a harmadik rajtpozícióból indulhatott. Magyar János az utolsó, hetedik helyről vette üldözőbe társait, ám hamar feltornázta magát a harmadik helyre. Rónai egy ideig még maga mögött tudta tartani, de Magyarnak sikerült helyet cserélnie vele. Pödör ennél már nagyobb falatnak bizonyult számára, így a dobogó második fokára állhatott.

Eszenyei László
„Valami elment az autóban. A tapadása az elején sem volt jó, de a végére teljesen irányíthatatlanná vált, még nagyon komoly pályaelhagyásaim is voltak. Annyira nem tudtam a pályán tartani az autót, hogy gyakorlatilag esélytelen volt. Vagy a gumik melegedettek túl vagy a futóműben pattant el valami, ezt még nem tudjuk, de nagyon jelentős a változás. Nem tudtam versenyképes lenni. Az összetett szempontjából fontos lett volna a második hely, de ezzel az autóval nem tudtam most mit kezdeni. Valami olyan hiba van benne, ami irányíthatatlanná teszi a dolgot.”
Pődör Balázs
„Nagyon fontos mindhárom futamon a győzelem, de az utolsó talán a legfontosabb, ha el akarjuk hozni a bajnoki címet. Az időmérésen kis kalandban voltunk a hideg gumikkal. Nagyon későn mentünk be, és amikor felvettük ritmust, addigra már kikaptunk az ellenfelektől. Ha száraz az idő, akkor nekünk egyértelmű, hogy kedvez a régi Renault-okhoz képest. Igazán a feladatomat végeztem, Magyar Janiról azt hittem kicsit gyorsabb lesz, de remélem a különbség így fog maradni közöttünk. Folyamatosan néztem a különbséget, néztem a táblát, volt, hogy egy kicsit visszavettem, aztán egy kicsit megnyomtam. Egy biztos előnyt szerettem volna kidolgozni, de nyugodt csak vasárnap este leszek.”
Magyar János
„Sajnos nem jól sikerült az időmérő. Teljesen száraz beállításokkal indultunk neki. Ahogy kigördültem a boxutcából láttam, hogy nem jól mértük fel a terepet. A célegyenes száraz volt, de hátsó rész az teljesen vizes, így nagyon csúszkáltam a kettes szektorban. Nagyon sok időt vesztettem, így utolsó helyről rajtoltam. Az elején küszködtem, a rajtom nem sikerült jól, sőt rossz volt, de az egyes kanyarban már harmadikként fordultam el. Beragadtam Rónai Tomi mögé, így láttam, hogy Balázs (Pődör) el tud szakadni. Amikor megelőztem Tomit, a fiúk mutatták a köridőt és nem csökkent közöttünk a távolság, így inkább a következő versenyre gondoltam, hiszen van még két időmérő és két verseny a hétvégén.”
Volentér Balázs
„Eszenyi Lacival kb. a futam feléig együtt tudtam menni. Aztán végül sikerült megelőznöm. A tavaszi időkhöz képest nagyon sokat tudtam javulni, legalább másfél, két másodpercet, mindezt versenykörülmények között, ahol viszonylag óvni is kell a gumit. Elégedett vagyok most ezzel.”
Rónai Tamás
„Igazából mindent kőrt egymás után építettem föl és az utolsó kanyar után gondolkodtam el azon, hogy hogyan is kellene örülnöm a bajnoki címnek. Nagy motivációt adott, hogy a száradó pályán sikerült pole poziciót futnunk. Úgy éreztem, hogy esőben lehet esélyünk és ez reggel meg is mutatkozott. A startra meg úgy álltam oda, hogy igazából lesz, ami lesz. Erősebb autókkal nem tudok mit kezdeni, de az első pár körben próbáltam tartani őket és ez sikerült is. Kicsit rossz érzéseket kelt bennem, hogy a motorerő ennyit számít. Úgy jöttem ide erre a hétvégére, hogy száraz pályán is tudom szorongatni a gyorsabb autókat. Sikerült közelebb kerülni hozzájuk, de még mindig van egy kis lépéselőnyük. Szeretném megnyerni az összes futamot, ami egy hatalmas visszaigazolás lenne a számomra. Az abszolútban még megfoghatjuk a második helyet, ami a kitűzött cél, de még az első hely sincsen veszve, hiszen az utolsó futam dupla pontos.”

OB V. Swift Cup Europe
A Swift Cup Europe nyolctagú mezőnyének megmérettetésére ebéd után került sor. A pole pozícióból induló Bernula István és Keszthelyi Vivien már az első kanyarban megmutatta, szoros versenynek lehetünk tanúi, de a kettőjük ígéretes csatája azonban mégis elmaradt, mert Bernula autója egyszer csak korlátnak csapódott, és nem tudta folytatni a futamot. A mentés idejére a safety car mögött kőrözött a mezőny. Keszthelyi így az élre tört, és a csaták már mögötte zajlottak. Balog, Forrai és Mészáros próbált helyezkedni, amiből végül Balogh jött ki legjobban, olyannyira, hogy a 11 körben Keszthelyi Vivit is sikerült megelőznie és átvette a vezetést az utolsó körre. Keszthelyi így másodikként futott be Mészáros és Forrai előtt.
Balogh Zoltán
„Próbáltam minél összeszedettebben menni, minél jobban kihasználni a helyzeteket, amiket lehet. Amikor láttam, hogy már csak három perc van, kezdtem kicsit megijedni, hogy a Vivit nem tudom megfogni, de sikerült. Az utolsó előtti körben, a célegyenes végén beszúrtam, de Vivi egy kicsit rám húzta, így azt gondoltam, elengedem és majd az egyenes végén megelőzöm és ez sikerült is. Nem gondoltam, hogy most első leszek, a dobogó volt a cél.”
Mészáros Gábor
„Nagyon izgalmas volt, Forraival nagyot csatáztunk. A futam feléig mögöttem volt, hol rám jött, hol nem és az utolsó kör megkezdésekor a kijáratnál egymás mellett mentünk, így érkeztünk meg a kettes kanyarhoz. Végig a pályán a 12-es kanyarig egymás mellett jöttünk egymásra vigyázva, helyet hagyva korrektül versenyeztünk és aztán nekem jött ki jobban, szűken, gyorsabban fordultam, így pont meg tudtam előzni, elé tudtam fordulni. Ezután már csak két kanyar volt hátra és leintettek minket.”
Bernula István
„A rajtom jól sikerült, az egyes kanyarban első helyen fordultam. Minden egész normálisnak tűnk egészen a négyesig, a „Mansellben” a balos kanyarban rossz szögben mentem rá a rázókőre és ezért elindult az autó hátulja, nem tudtam megfogni. Nagy volt a tempó, talán kicsit későn is reagáltam. Ide-oda pattogott a hátulja és végül a szalagkorlát fogott meg. Sajnos ez nagyon rosszul sikerült. De a jó hír az, hogy a fiúk már meg is csinálták az autót.”
Keszthelyi Vivien
„Végig vezettem a mezőnyt hál’ istennek és nem is bíztam el magam, mentem a saját tempómban. Még vizsgálják, hogy mi történt, mert az egyik versenyzőtársam, az egyenesben, a semmiből húzta rám a kormányt úgy, hogy majdnem felpattant a kocsi. Bizakodtam benne, hogy első leszek, és remélem, a vizsgálat után megtarthatom az első helyet.”
Az első futam rajtjánál nagyjából még békésen elfért a mezőny a pályán, néhány kisebb koccanást leszámítva, melyből talán a legkomolyabb Nagy Dániel, Báldi Gergő és Lageveld Niels hármasáé volt. A második körben Mika Morien, Benyó Mátéval összeakaszkodva kezdett kapaszkodni a dobogó felé, majd a következő körben Nagy Norbert, Tassi Attilában talált ellenfélre, akit meg is előzött. Az ötödik körben Boldizs Bence gyűrte le Benyő Mátét, egy helyet előre lépve. Ezt a kört még Lageveld Niels és Báldi Gergő lökdösődése is színesítette. Szintén ebben a körben kényszerült a verseny feladására Bárkovics Zoltán műszaki hiba miatt. Lageveld Niels figyelmeztetést is kapott menet közben a veszélyes vezetésért. Félidőnél vitték be a versenyzők a legkeményebb bodicsekeket egymásnak. Nagy Norbert Mika Moriennel kezdte, aztán Tassi Attilával folytatta, aki az ütközés következtében a törött futómű miatt ott is maradt a pálya szélén. A mentés ideje alatt a safety car összegyűjtötte a mezőnyt. Később Boldizs Bence egy ütközés közben megsérült autójával kénytelen volt a boxba hajtani és feladni a küzdelmet. Lagerveld Niels feljött a negyedik helyre Nagy Norbert elé. A célba Nagy Dániel, Báldi Gergő, Mika Morien sorrendben futottak be.
A leintést követően Lagevel Nielst a felügyelőtestület veszélyes vezetésért 25 másodperc időbüntetéssel súlytotta, ezért visszacsúszott a tizenegyedik helyre. Így a negyedik helyet Nagy Norbert, az ötödiket Benyó Máté szerezte meg, míg a hatodik helyen a mezőny egyetlen hölgytagja, György Anett ért célba.
Nagy Dániel
„Az elején volt egy jó rajtom, utána sikerült az első körben meglógni és onnantól kezdve csak magammal kellett, hogy foglalkozzak. Még arra is volt időm, hogy kicsit visszahűtsem a technikát olykor-olykor, 2-3 tizeddel engedjem magamnak, hogy lassabban menjek. Reményeim szerint, sikerült a gumikat is megóvni, most ez volt a legfontosabb ezen a versenyen, ha már így alakult. Ez egyébként könnyebbnek tűnik, mint amilyen belülről. Volt is egyszer-kétszer, hogy nem vette be a négyest, mert a koncentrációm nem volt a megfelelő, de összességében sikerült összeszedetnek maradnom. Utána jött be a Safty Car és lerombolta azt, amit felépítettem. Ott már csak az volt a kérdés, hogy össze tudom-e szedni magamat újra, tudok-e eléggé koncentrálni. A pontokat nem csak babonából, elvi kérdésből sem számolgattam még. Nyilvánvaló, tudtam hétvége előtt, hogy mi kell ahhoz, hogy meglegyen a bajnoki cím esetleg már a Hungaroringen, de nem foglalkoztam ezzel. Csak arra figyeltem, hogy ezt a versenyt most megcsináljuk.”
Báldi Gergő
„Életem futama volt. Olyan extázisban voltam, hogy egy kőrre sem emlékszem. Nagyon-nagyon-nagyon durva volt. A két hollanddal meccseltem főként. Nagyon keményen támadtak. Egyszer Lagevald el is talált hátulról. Féltem, hogy kivágja a gumit, de szerencsére nem lett semmi baj, úgyhogy nagyon jó volt!”
György Anett
„Nehezen indult a mai nap. Az időmérő után rossz volt az autóm és nem tudták megcsinálni a srácok. Nem jöttek rá, hogy mi a baja, de szerencsére a versenyen végigment és nagyon jó helyezést is értem el. Nagyon jókat csatáztam és holnap a második helyről indulok.”
MNASZ AUTÓS GYORSASÁGI OB Endurance Bajnokság
Az első versenynapot az OB Endurance Bajnokság futama zárta. A 60 perces verseny végére két autó maradt a ringben. A győztes párosnak járó kupát apa és fia, Lekeny György és Lekeny Márk vihette el, míg a második helyen Bódis Kálmán és Fekete Dominik végzett.
Minden pilóta számára fantasztikus érzés, ha a hungaroringi aszfaltcsíkon gurulhat végig. Arra pedig már jelzők sincsenek, hogy milyen érzés az, ha mindezt kilinccsel előre, óriási gumifüstbe burkolva tehetik meg ellenfeleiktől pár centire haladva az Ayrton Senna-ról elnevezett kanyarban...
Jobb láb a gázon, bal láb a jobb lábon, kilincs a kilincsen. A recept nem bonyolult és a szervezők ezt a finomságot csak tovább fűszerezték. A drift pilóták mellett ugyanis izgalmas versenyen vehettek részt a gyorsulás és a szlalom szerelmesei is. A depó is sok ínyencséget nyújtott, hiszen a versenyre ellátogatók szebbnél szebb dízel autókat csodálhattak meg a Smoke & Charm dízel találkozón.
A nagy sikerű Extreme Technical Weekend immáron harmadik alkalommal került megrendezésre ezen a sokak által imádott helyszínen: a Hungaroringen. Kedvenc magyar aszfaltcsíkunkon Béres Szabolcsnak köszönhetően az EEDC (Eastern European Drift Championship) profi pilótái most először versenyeztek, így mindenki nagy izgalommal várta, hogyan birkóznak majd meg a nem mindennapi feladattal.

A Top8-as csatákban Nyitrai Attila, Szabó Szilárd és Ámon Olivér is külföldi ellenfelet kapott. Nyitrai Attilát Roman Kolesár, míg Ámon Olivért a máriapócsi pályán bemutatkozó belorusz Dima Nagula ejtette ki. Szabó Szilárd sikeresen vette ezt az akadályt, és így a Top4-es csaták során épp az Olivért legyőző belorusz pilótát kapta meg ellenfelül.
A Top8-ban Nagyházi Lőrincet legyőző Grózinger Zsolt Roman Kolesárral, míg Szabó Szilárd Dima Nagulával vívott kemény csatát. Több száz néző szorított azért, hogy magyar pilóta álljon a dobogó legfelsőbb fokára, azonban ez most nem sikerült. Gyönyörűen csillogott azonban a másodiknak járó kupa is, hiszen ennyire nehéz és profi ellenfelekkel szemben nem szégyen alulmaradni. A legjobb négy sorrendje végül így alakult:
Fantasztikus versenyeket és sok-sok izgalmas csatát hozott az idei év a Béres Szabolcs által szervezett 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokságban. A szlovákiai futam után először a rallycrossosok, majd a Ladások hoztak még több színt a versenyekbe. Az év ékköve egyértelműen a Trackwood Drift Fesztivál volt, ahol a több ezer néző előtt három kategóriában zajló éjszakai döntőkkel véget érő rendezvény mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtott ismét. A záró, hungaroringi futam pedig hab volt a tortán, hiszen egy ilyen népes nemzetközi mezőny, a sok profi pilóta és az erős versenyautók méltó lezárását adták az idei versenysorozatnak.

A hungaroringi verseny után kialakult a végeredmény is. A 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokság legjobbjai pro kategóriában az alábbi pilóták lettek:
A 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokság legjobbjai semi pro kategóriában:
A 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokság legjobbjai street kategóriában:
Gratulálunk a győzteseknek, kalapot emelünk az összes pilóta előtt, hiszen egy igen kemény és emlékezetes évet zártunk együtt. Béres Szabolcs kiemelte, hogy mivel 10 éves lesz a Drifting.hu és 5 éves lesz a Trackwood drift fesztivál ezért a következő évre sok-sok drift meglepetéssel és egy igazi nagy durranással készül nektek! Találkozzunk 2016-ban! A füst legyen veletek!
Fantasztikus bemutatót ígér a kamionos Eb-futam köré szervezett fesztiválra a Tomracing Motorsport driftese
Radák „Radír” János: „Látványban ezúttal sem lesz hiány”
A Tomracing Motorsport újabb megtisztelő felkérést kapott: a csapat 2008-as magyar bajnok driftese, Radák „Radír” János, illetve három spottársa bemutatót tart a hétvégén a hungaroringi Gyorsasági Kamion Eb-futam köré szervezett fesztiválon. Radír és társai szombaton borítják majd füstfelhőbe a mogyoródi pálya célegyenesét.
Óriási megtiszteltetés érte a Tomracing Motorsport csapatát és versenyzőjét, ugyanis a 2008-as magyar bajnok Radák „Radír” János három társával együtt a drift minden szépségét és látványát felvonultató bemutatót tart szombaton, a Hungaroringen rendezendő Gyorsasági Kamion Eb-futam köré szervezett fesztivál keretein belül. A driftbemutató a célegyenesben lesz látható, míg az időtartama kétszer húsz perc lesz.

Radák „Radír” János már „rutinos bemutatózó”, hiszen tavaly és idén részt vett a Nagy Futamon, és most is abban bízik, hogy a remélt többtízezer nézőhöz ismét sikerül közel hozniuk a driftet.
„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a Nagy Futam után most ezen a rendezvényen is lehetőséget kapok. Annak idején egészen kisgyermekként még kint voltam a szüleimmel az utolsó hungaroringi kamionos versenyen. Szinte hihetetlen, hogy huszonöt év telt el azóta. Akkor tátott szájjal figyeltem az eseményeket, most pedig én is aktív résztvevője leszek a show-nak. Egyet ígérhetek, látványban ezúttal sem lesz hiány, és Grózinger Zsolttal, Galán Erikkel és Dely Domonkossal füstfelhőbe borítjuk a mogyoródi pálya célegyenesét a szombati bemutatókon” – jelentette ki a 2008-as magyar bajnok, aki annyit még elárult, az autójával együtt természetesen vasárnap is kint lesz a Hungaroringen.
Fotó: Peremicki István (péntek-szombat-vasárnap)
Augusztus utolsó hétvégéjén, Vincze Marci is ellátogatott a Szlalom Országos Bajnokság ötödig futamára, melynek a Hungaroing adott otthont. Az MR Racing SE pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a T4-es kategóriában és a Túra Csoportban egyaránt, illetve felállhatott az abszolút dobogó harmadik fokára is!
Vincze Marci:
Azért indultam el az Extreme Technical Weekend-en, mert ez egy jó verseny, mindig sokan vannak és jó a szervezés. A Szlalom OB mellett volt gyorsulási verseny a célegyenesben, illetve a 2-es, 3-as kanyarban Drift EB. A Hungaroring egy vonzó dolog, sok néző van, nagyon jó a pálya. A Ring aszfaltján menni szerintem nem egy mindennapi dolog.

A négyes, azaz a Mansell kanyar és az utolsó előtti, 15-ös kanyar között jelölték ki azt a szakaszt, ahol a szlalom versenyt megrendezték, a táv kicsit több mint 2 km volt. Meghagyták a pálya vonalvezetését, csak az egyenesekben voltak bóják, illetve lassítók. Viszonylag gyors volt a pálya, szerencsére nem voltak benne visszafordítók, nem lassították meg nagyon. Azt kell mondjam, hogy szlalomban csak így szeretek menni, ilyen lendületes versenyen.
A kategóriámat, a 2000 ccm feletti Túra autó géposztályt sikerült megnyernem és a túrakocsik között is én voltam a leggyorsabb. A Prototípus, úgynevezett Super Car, mezőnnyel jókat meccseltem. Azt tudni kell, hogy ezek az autók rettenetesen könnyűek és nagyon erősek, kifejezetten szlalomra építik őket, de a verseny végén csak pár tizeddel maradtam el a legjobb Prototípus autóktól.
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása