Fortuna nem fogadta kegyeibe a Vincze Márton - Szedő Csaba kettőst a Szilveszter Rallye-n. A Mitsubishis páros a legjobb idővel kezdett az Amatőr (nem ORB licenszes) kategóriában, de a verseny másnapján már nem tudtak elrajtolni a Lancer meghibásodott váltókihajtása miatt.

 

Vincze Marci:

 

„Minden a lehető legpocsékabbul alakult számunkra. Jól felkészültünk, jól választottunk gumit, de akkor ereszkedett a pályára a legnagyobb a köd, mikor mi rajtoltunk. Az alacsonyabb rajtszámmal versenyzők kicsit jobb körülmények között mehettek, mert addigra valamelyest felszállt a köd, de ez még csak a kisebb probléma volt, mert végig sárga zászló alatt versenyeztünk, két vagy három autó esett be előttünk. Szegény Bosch Peti pont előttünk csúszott neki a korlátnak. Nem tudtam, hogy mi történt, mert 4-5 kanyarral a baleset előtt már integettek a sportbírók, természetesen lassítottam, de az óriási köd miatt nem tudtam, hogy mikor és mire számítsak, annyira nem lehetett látni semmit. Ez természetesen jelentősen hátráltatta a menetünket, illetve túlcsúsztam egy kanyaron. Az én hibám volt, mert nem vettem észre azt a fordulót a hatalmas ködben. A hab a tortán pedig az volt, hogy az utolsó kanyarban a váltókihajtásunk megadta magát, emiatt másnap már nem is tudtuk folytatni a küzdelmet.

Csalódott vagyok, de azt is látni kell, hogy rengeteg időt veszítettünk a hibával, a nagy köddel, illetve a sárga zászlókkal, így azt a 18 másodpercet lehetetlen lett volna ledolgozni Kazár Mikiékkel szemben.”

 

Jánosa Ákos és Brunekker Árpád a 2015-ös rali szezont igen szép eredménnyel zárta. Rally2-ben az A6-os kategória 1. helyét, az A csoport 2. helyét, és az Abszolút 3. helyét tudhatják magukénak. A bajnokság végeztével a Szilveszter Rallye már csak egy levezető futam volt, ahol 88 kategóriatársból a 4. helyen végeztek.  



„Már a teszt is nagyon jól sikerült, mely lehetőséget adott, hogy még a verseny előtt kicsit közelebb kerüljünk a kocsihoz. Megautóztattuk a partnereket, barátokat, családtagokat, és mindenki igencsak élvezte. A verseny első nap esti gyorsaságija nem sikerült jól a köd miatt, mert azokkal a lámpabeállításokkal nem találtam le. Ezért viszonylag rossz időt mentünk magunkhoz képest. Viszont másnap elkezdtük használni az autót, és jöttek a jobb idők és eredmények. A ring külső nekem jobban tetszett, mert hasonlított egy rali pályához. A ring belsőben viszont jó volt az ugrató. Voltak improvizálós részek, mikor nem lett visszahelyezve a szalmabála a pálya közepéről. Kicsit olyan ráérősen mozogtak a sportbírók, lehet fáztak. – mesélte Ákos nevetve. Ilyen akadályok voltak, de megoldottuk őket. Szerintem elég jól belaktuk a Citroen C2R2 Max-ot. Igazából nincs ezek között különbség, csak érzetre ad többet. Ez azt jelenti, hogy a futómű, a kormány, a fék kicsit jobbnak tűnt és ezek összeadva más érzést nyújtottak, de lehet, hogy csak túl régóta ültünk már az előzőben. Az eredményünk nem lett annyira rossz, mert 88-ból a 4. helyen végeztünk. Persze az első három valamelyike jobban tetszett volna, de így is elégedettek vagyunk. Arra tökéletes volt, hogy ne a 2016-os Eger Rallye-n üljünk benne először. Jövőre le is stipi-stopiztuk egész évre a Max-ot. Megpróbáljuk majd megvédeni a bajnoki címet, és szeretnénk benne lenni az abszolút tízben. Én bírom a Bakó Rally Team-et is, jó kis autókat adnak, mindig tökéletesen felkészítve, úgyhogy nem kérdés…. a következő évben ismét együttműködünk.” - mondta Áki.



„Nagyon jól éreztük magunkat, minden happy volt. A Max igazán szuper… bár ez nem volt kérdés, hiszen ugyanolyan jó, mint a többi kis méregzsák. Sok néző, rengeteg induló, változó időjárás. Minden klassz volt. Mi már most készen állunk a 2016-os idény első futamára. Hiányozni is fog a versenyzés, de hamar eltelik az a kis szünidő. Egész évben nagyon jól felkészített autóval állhattunk a rajtvonalhoz a Bakó Rally Team-nek köszönhetően, és ezt most szeretnénk is megköszönni nekik. Nélkülük nem lehettünk volna bajnokok. Jövőre a Szilveszter Rallye-n tesztelt Max-szal megyünk egész évben, és bízunk benne, hogy az idei évhez hasonló eredményeket fogunk produkálni.” – foglalta össze a lényeget Árpi.

 

Köszönjük a reklámpartnereink, és a Bakó Rally Team egész éves bizalmát, illetve Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

 

Reklámpartnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó; SHX GOLD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Reklámdekoráció;

 

Szöveg: Tiba Anita

 

"Cél a jó eredmény", ez volt a beharangozó főcíme a Szilveszter Rally-ra.

Ez mennyire sikerült elérni?

- Számomra a jó eredmény az autónk besorolásához képest az egyel magasabb kategóriában a dobogós helyezés volt. A H/7-es kategória harmadik helyét sikerült kis szerencsével megszereznünk a verseny végére. Ez jó, de lehetne jobb is. Összességében elégedettek vagyunk a helyezéssel.

 


Jól muzsikált Skoda Felicia 1.4 Kit Car?

- Az autó mondhatni hibátlanul teljesített. Hétfő este egy féltengely gumiharangot kellett kicserélni és a kipufogót megigazítani. Ezeket leszámítva tökéletesen működött, hibamentesen. A pályák adottságaihoz a futómű beállításaink is jók voltak. Egyszóval a technika rendben volt.

Egy év után most foglaltad el a bal 1-et, Miként értékeled a versenyeteket, a Szilveszter Rallyt?

- A hétfő esti első, és a kedd reggeli gyors után nem gondoltam volna, hogy terem nekünk babér. Idegen voltam a saját autómban. Régen ültem benne versenykörülmények között és ez nagyon érződött. El voltam szokva az autótól és a fizikumom is hagyott némi kívánni valót maga után. Nem mertem sok helyen úgy átnyomni mint régen és a fékutakkal is volt némi gondom. Szerencsére a Viktor sokat segített a navigátor ülésből. Sok esetben a határozottságának köszönhetően vállaltam el olyan dolgokat, amik régen természetesek voltak. Ezért a Vitya a VITYA! Bíztató volt viszont, hogy gyorsról gyorsra javult a kapcsolatom a versenyautóval.

A gyorsaságikon elért időeredményeink alapján a negyedik – ötödik időket tudtuk autózni, ami a nap végére még javult. Kezdtem én is beleszokni az autóba. Az utolsó, hetes gyors végén éreztem azt, hogy ha másnap újból megrendeznék a versenyt azonnal mennék még egyet. 

 

Hogy miként értékelem a Szilveszter Rallye-t? 

- Nem mertem volna fogadni, hogy ennyi nevező mellett ilyen gördülékenyen le tud menni a verseny keddi napja. Nagyon jól megoldották a rendezők. Nem utolsó sorban, ennyi néző előtt versenyezni a mai világban, szerintem minden versenyzőnek nagyon jóleső érzés. Nekünk nagyon tetszett. Köszönjük a rendezőknek. Jól éreztük magunkat.

 

Meglátogatott benneteket 2015 Országos Rally Bajnoka Herczig Norbi is. Mi történt?

- Kint álltunk a boxunk előtt egy fotós ismerősömmel, beszélgettünk, mikor a Norbi jött szembe velünk. Azonnal beinvitáltuk. Üdvözlés, laza jóízű beszélgetés pár percben és elcsattant pár fotó. Feldobta a hangulatot.



Legközelebb hol láthatunk benneteket, milyen versenyen?

- Na ez egy érdekes kérdés. Ha most lehetne menni valahol, bárhol, azonnal mennénk. Bennünk van még tűz, ami még nem aludt ki.

A 2016-os versenyszezonban nem tudom. Bajnokságban talán sehol. Szívesen mennék a Rallye2 futamain, de az autónk nem fér be oda a mostani szabályok szerint. Ezt nagyon sajnálom és nem is igazán értem. De mindegy.

Talán egy-két olyan versenyen, ami élményt ad számunkra megjelenünk.

Az 50. Mecsek Rallye az határozottan tervben van és talán most sikerül megvalósítani a RallyLegend-en való részvételt is.

 


Szeretném megköszönni a csapatnak: Bán Viktor, Nagy Nándor, Novák Tamás Fonák, Lepold Dániel - a kitartó munkát, segítséget, a versenyen és az azt megelőző felkészítésben történő segítséget

és nem utolsó sorban partnereinknek és támogatóinknak:  Frigo Experience Kft, Valida Kft, Tej-Express Kft, Akvilla Kft, Barta Trans Kft, Csonka F Trans, Kenguru Konténer, GTP Logistic, Rapid Tech s.r.o, Rapid-M Kft - az együttműködést.

 

- Hajósi Miklós -

Szilveszter Rally 2015.12.27-29.

Hungaroring - Mitsubishi EVO IX.
Várkonyi Szabolcs - Várkonyi-Cser Mónika

 

Interjú Várkonyi Szabolcs Autóversenyzővel.



December 27-én egy egész napos teszttel készültél a kétnapos Szilveszter Rallyra, ahol párod Mónika (is) navigált neked.

 

Végig ködben és nedves úton tudtál tesztelni. Miként értékeled a tesztet?

- Két autóval is teszteltem, a Mitsubishivel, amivel indultam és egy 208 R2-vel, már 2016-ra készülve. Két új szponzorom lett a versenyre, az ő munkatársaikat is vittem felváltva mindkét autóval, így számomra elég kimerítő volt a nap, gyakorlatilag 10-17-ig folyamatosan mentem. Sajnos a Peugeot-hoz nem volt megfelelő gumi, így nem volt az igazi, de legalább ismét bizonyította a kocsi, hogy remek a csúszós körülmények között is.

 

Hétfőn egy "Hungaroringi" gyors majd egy célceremónia várt rátok, ahol egy gyors interjút adhattatok.

Hogy találtatok el a célig abban a ködben?

- Szerencsénk volt, mire mi következtünk, kicsit ritkult a köd, így nem okozott ez problémát, bár a köd miatt nem vittünk lámpasort, és így egy picit hiányzott, de nem volt itt olyan nagy tempó, ami miatt nagyon hiányzott volna.

Igen, sajnos egy gyors nekünk elmaradt, bár szerintem jó döntést hozott a versenyigazgató, több, mint 20 percet álltunk és ez az amúgy is hideg időben, megdermedt gumikkal, több, mint veszélyes lett volna.


Kedden már hat gyorson lehetett bizonyítani, hogy jó versenyzők vagytok. Egy etap kicsit kizökkentette a mezőnyt, de ti hogy éreztétek magatokat a szakaszokon a váltott navigátorokkal?

- Kicsit túlvállalta magát a rendező a rengeteg indulóval, emiatt még több lett a várakozás, ráadásul most messzebbre vitték a gyűjtőt, így a majd 1 órás várakozások alatt vissza se tudtunk menni a szervizbe, nem volt túl jól kitalálva, jobb lett volna, ha máshogy oldják meg és a szervizből már egyből mehettünk volna a gyorsra. igazából ezt a versenyt a hangulata miatt szeretjük, nem a gyorsok miatt, ráadásul a belső most nagyon szlalomosra sikeredett, de muszáj egy kicsit autóba ülni a holtszezonban is.

 

Összességében, milyen volt számodra és a tűzrőlpattant navigátoraid számára a Szilveszter Rally?

- Alkalmi navigátorom "MGR", úgy éreztem nagyon élvezte, bár mivel első versenyem volt aszfalton a Mitsubishivel, még nem tudtam teljesen azt hozni, amit szerettem volna, bár hozzáteszem, mi teljesen a nemzetközi szabályoknak megfelelő autóval indultunk.

 

Legközelebb hol láthatunk versenyezni?

- Terveztem a Monte-Carlo Rallye-t, de nem tudtam most bevállalni, bár valószínűleg ott leszek, mert egy szlovén barátomnak segítek majd, aki szintén egy Peugeot 208 R2-vel indul, nekünk a terveink szerint a Kanári szigeteki ERC lesz az első idei versenyünk márciusban.



Köszönjük a Támogatók Segítségét: Atra Gumiabroncsok és keréktárcsák, Vasút Komplett Kft., CS-Process.

 

 - Hajósi Miklós -




A Speed Rally Team egyesületében induló versenyzőpárosok közül sikeresen célba értek hatan a Szilveszter Rallyen. Hogy ki is ért célba és milyen eredménnyel, illetve kik estek ki arról tudhattok meg most többet.

 

 

Novák Balázs – Jagadics Gábor "BMW E36 M3" H5 kategória

Számukra a szórakozásról szóló Szilveszter Rallye egy kategória 2. helyezést jelentett, amihez utólag is gratulálunk.

Ákos Jánosa - Brunekker Árpád "Citroen C2R2 Max" H3 kategória

Az első közös versenyük a C2R2 Max-al egészen jól sikerült. A második napon már kezdtek összeszokni a Citroennel, így egy dobogó közeli helyezéssel H3 kategória 4. hellyel zárták az évet a Szilveszter Rallye-n. Ákos elmondása szerint ez a Citroen C2R2 Max sok tekintetben kicsit jobb, mint az előző versenyautó, így mindent egybevetve sokat vár tőle 2016-ban.

Galuska Szabolcs - Gábor Várfalvi "Lada 2107" H3 kategória

Ahogy már megszokhattuk a párostól a bajnokságban mindent beleadva, a gépet tökéletesítve versenyeznek és megpróbálják mindig a lehetőségekhez mérten a legjobbat kihozni magukból, de most itt a Szilveszter Rallye-n láthattuk őket keresztbe is menni, megmutatták, hogy nem csak gyorsan, de látványosan is lehet.

Tergulicza János - Péter Pál "Mitsubishi Lancer EVO VI" H6 kategória

Az 1. helyezések mellett a leggyorsabbnak járó vándorserleggel térhettek haza, ami nagy megtiszteltetés, mind a páros, mind csapatunk számára. Gratulálunk a kiemelkedő teljesítményért, melyet itt ezen Szilveszter Rallye-n elértek.

Tóth Gábor - Turza Zsolt "Mitsubishi Lancer EVO VI" H6 kategória

Sajnálatos módon számukra hamarabb véget ért a verseny, mint szerették volna, de reméljük, ez nem fogja vissza a párost, hogy jövőre is folytatják a Rallye2-es bajnokságban szereplésüket.

 

Kocsomba Károly - Bárdos Péter"Mitsubishi Lancer EVO IX" H6 kategória

Jó párost alkotnak, a csapaton belül Karcsi és Peti, hiszen a szórakozás mellett, még időre is tudtak figyelni, így nem sokkal lemaradva társuktól Tergulicza János – Péter Pál párostól, a H6 kategória 3. helyén értek célba.

Határ Attila - Berta József " Peugeot 306 S16" H4 kategória

A Szilveszter Rallye számukra nem sikerült olyan jól, mint a Mátra Rally 2015, hiszen a 4. gyorsot már nem teljesítették. Attila elmondása szerint, nem érzi ezt az autót, és nem tud vele úgy menni, ahogy szeretne. Reméljük, ahogy ideje engedi jövőre a saját Peugeot-val rajthoz áll valamelyik MARB futamon.

Németh Árpád - Csányi Zsuzsanna "BMW E30 320i" H4 kategória

Az első Szilveszter Rallye volt ez számukra és csak az volt a céljuk, hogy végre kicsit szórakozzanak, amit maximálisan teljesítettek. Árpi sosem használja a kéziféket, de most, hogy nem volt tétje a versenynek kipróbálta milyen is a BMW keresztben, mindketten úgy vélik ez a jó évzáró futam volt.

Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek!

 

Partnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  HK Trans Kft,; V-System – Informatika; This Point Informatika, DEMIX Kft, Susánszki és társa végrehajtó iroda, PetPack, Via Nortonia, MAZZINI, Jász Papír Kft, FémtisztakKft., Szolnoktej Kereskedőház, Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó – FACSEMETÉS, Marso Kft, Keveland Kft,

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett



A Speed Rally Team versenyzőpárosa Novák Balázs és Jagadics Gábor sikeresen teljesítette a Szilveszter Rallye kihívásait. Annak ellenére, hogy számukra nem a dobogó a cél, mégis sikerült. Hogy is érezték magukat és mi a tervük 2016-ra, arról Balázzsal beszélgettem:

 

Hogy éreztétek magatokat a versenyen?

Jól éreztük magunkat, de ez a ring belső nagyon nem fekszik nekünk, de a BMW-nek sem. Nagyon szűk alig fért el a BMW, ez a pálya kisebb, keskenyebb autóknak megfelelő, mint amivel Mikuláson is mentem. A BMW-t féltettem a padkáktól is, de egyben sikerült lejönnünk, az a lényeg. Sőt kétszer még tolatnom is kellett, egyik alkalommal később jött az infó a kanyarról, a második alkalommal megforogtunk és utána kellett korrigálnom. Ahhoz képest, hogy két ilyen kis baki volt nem futottunk rossz időket.

Melyik gyorsok tetszettek a legjobban?

A középső kör az nagyon jó volt, nem kellett vakoskodni a ködben, nem volt sötét, úgyhogy azt a kettő gyorsot élveztük a legjobban a szép napos időben.

Hogy sikerült a verseny?

Összetettben annyira nem szép az ahol végeztünk, de a H5 kategóriában 2. helyen abszolváltuk a versenyt. Ennek is örülünk és ennél rosszabb sose legyen, én azt mondom.

Mire számíthatunk jövőre?

Ha lesz a Rally Challenge, akkor mindenképpen ott, hiszen az amatőr versenyeken ezzell a géppel nem tudok, csak licencesként részt venni, viszont azt terveztük Jagával, van neki egy compact BMW és azzal mennénk murvás versenyekre. Mikulás Rallyn nagyon megtetszett ez a murva és szeretném, ha összejönne így két versenyautóval a 2016-os év. Gondolom, márciusig minden kiderül, de a lényeg, hogy nagy változásokat nem tervezek. Az M3 teljesen jó, hiszen 2015-ben azért jó sokat javítottunk rajta, amiből a motorcsere volt a legnagyobb.

Köszönöm a riportot és Boldog Új Évet Kívánok Nektek!

 

Partnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  HK Trans Kft,; V-System – Informatika; This Point Informatika, DEMIX Kft, Susánszki és társa végrehajtó iroda, PetPack, Via Nortonia, MAZZINI, Jász Papír Kft, Fémtisztak Kft., Szolnoktej Kereskedőház, Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó – FACSEMETÉS, Marso Kft, Keveland Kft,

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

A Speed Rally Team egyesületében és a K-Tech Motorsport csapatában versenyező Tegulicza János és Péter Pál a Szilveszter Rallye-n zárta az évet és nem is akárhogy, már a kezdésnél várható volt, hogy ez egy eredményes verseny lesz a számukra, de erre még ők sem számítottak. A részletekről Jánossal beszélgettem:

 

Hogy éreztétek magatokat a versenyen?

Nagyon jó hangulatban telt ez a két nap, élveztük a pályákat és a versenyt, az autó is tökéletesen fel volt készítve, ahogy mindig, köszönöm a csapatnak.

Melyik tetszett jobban a ring külső vagy a ring belső?

Mindkettőnek megvan a sajátossága, nagyon jó érzés volt az embertömeg mellett autózni a ring külsőn, főleg a Mol kútnál voltak rengetegen, a belső részen meg az ugrató a végén, ami szintén izgalmassá tette, nem kicsiket repültünk ott, mely a belsőkamerás felvételen is látszik. Mondjuk az első gyors, amit sötétben és ködben kellett abszolválni nem volt könnyű, de az is egészen jól sikerült, így egészen jó helyről indulhattunk a 2. napon. De a legjobb gyors a 4. és az 5. volt.

Hogy sikerült ez a Szilveszter Rallye?

Nem vártuk, hogy ilyen nagy sikerrel zárjuk az évet. A közel 300 nevezett versenyző között Abszolút 20. helyen zártunk, H6 kategóriában és az Amatőrök között 1. helyezést értünk el és ezeken felül, ami az egyik legnagyobb megtiszteltetés, hogy a leggyorsabbaknak járó vándorserleget is megkaptuk.

Mi a terv 2016-ra vonatkozóan?

Valószínűleg 2015-höz hasonlóan a Rallye2-es bajnokságban indulunk, illetve még sprinteken is, természetesen minden attól függ, hogy sikerült megoldani az évet az anyagiakat tekintve, de hozzá kell tenni azt is, hogy elég nagy lendületet kaptunk most a Szilveszter Rallyen elért eredmény után, úgyhogy remélem minden úgy alakul, hogy ezt folytathassuk 2016-ban is.

Köszönöm a riportot és Boldog Új Évet Kívánok Nektek!

 

 

Köszönet a támogatásért:

Széchenyi Pálmaház, MASTERKOOL Deltavia Kft., Polyter-Mix Kft., Triform-Neon Kft., My Gelato, Kasza Bőrműhely, www.legjobbkocsma.hu, Evocool STI Holding Kft.

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

 

 

Schirger Péternek és Niedermüller Viktornak igencsak kalandosra sikerült a Szilveszter Rallye a Livewire #3 fedélzetén. Az első napon a sötéttel együtt a köd is leszállt, ami kisebb-nagyobb problémát okozott a rajthoz álló versenyzőknek. A további emlékekről a Lada pilótája számol be.

 

Péter, milyen volt a hétfői első gyors?

 

Tulajdonképpen ismerkedés volt az autóval, navigátorral, új nyomvonallal. Egyetlen biztos kapaszkodóm az általam forgalmazott (gumisch.hu) NOKIAN WR D4-es gumik voltak, melyek jeges, nyálkás, saras, de még száraz hideg aszfalton is megbízhatóan kapaszkodtak. A nagy köddel gyűlt meg a bajom, kipróbáltam a teljes csillárkészletet, de a tompított vált be leginkább. A köd sűrűségére volt jellemző, hogy a tanpályánál a belső ívjelző 1x2 méteres fehér bálát nem láttam meg, és a külső mögé próbáltam befordulni. Megálltam, és néztünk, hogy hol a pálya. A depónál még körzőztem egyet a nézőknek, ennek ellenére is kat. 31. helyen voltunk. 

 

Kezelhető volt az autó?

 

Attól eltekintve, hogy elszoktam a minden szervó nélküli világtól (LADA=igazi férfias játékszer), egy motor és futómű tekintetében is jól beállított, gondosan felkészített autóba ülhettem. Pár apróság volt, amit a felkészült és tettre kész szervizesek pillanatok alatt rutinosan rám állítottak és megoldottak. Köszönöm Nektek is! 

 

Sikerült összekovácsolódni Niedermüller Viktorral?

 

Hamar megtaláltuk a közös hangot, már a pályabejárás alatt jó ,,munkakapcsolat" alakult ki. Ameddig mentünk, jókor és megbízhatóan jöttek az információk, a köd és az új pálya vonalvezetés miatt erre szükség is volt.

 

Hogy is volt az az ominózus "kanyarban a bukkan”?

 

Kényes kérdés. Többet is hibáztam, egyrészt nem írtam az itinerbe a szintkülönbséget. Éveken keresztül sokszor mentem be ezen a kapun, csak a másik irányból, hegyes szögben, kis sebességgel. Nem volt jelentősége a pici ,,bukkan"-nak. Eddig. Ebből az irányból nagyobb tempó volt, a tréningen is többször megjegyeztem, hogy nem találom a féktáv kezdőpontját, és végül, amikor nem ugrattam le a kerítés és az oszlop között, csak akkor meg a jobb oldal lett volna veszélyben. Száz szónak is egy a vége, sok lett. Dörrenés, majd a kínos csend. Elrontottam. 

 

Miként sikerült bejönnötök a szervizparkba?

 

Keresztben álltam teljes szélességében lezárva az utat, viszonylag beláthatatlan helyen, 40 mp múlva jön a következő kamikaze. Gyors indítás, olajnyomás, zajok OK. Le tudtam mászni a kapufáról, félreálltunk, emelővel, keresztkulccsal, off-road parkban fellelt vascsővel annyira lefeszegettük a homlokfalat a kerékről meg a motorról, hogy járóképes lett a vas. A rendezőknek köszönhetően két kategória közti lyukban ki tudtunk jönni. 

 

Értékeld a versenyt, hogyan tetszett?

 

Rendezés, szervezés hozta a szokott színvonalat, az autó és a csapat maximálisan felkészült volt, én voltam a homokszem a gépezetben. Szerintem jövőre folytatjuk. 

 

A csapat energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodtak, ital és rágócukor formájában.

 

Partnereink:

Livewire Energy Kft., LiveWire Team, Lavina Autó Kft., Nagoya Kft., GP-LIVE, FarkasTent and Event Kft., Unio Telecom Kft., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Brucker Plusz Bt.,Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft.,Rácz-Trans Kft.,TS Handel Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Tim Gábor főként a gyorsasági versenyzés szerelmeseinek lehet ismerős, volt már gokart magyar bajnok, de nyert Suzuki Swift kupát, és Ő volt a 2015-ös RCM Cup bajnoka is. Idén az FIA Swift Cup Europe bajnokságban hívta fel magára a figyelmet ahol hét versenyen indult, és ebből hatot megnyert. De egyre többet tűnik fel rally versenyeken, elmondása szerint a két versenyzési forma (gyorsasági és rally) kiegészíti egymást, nagyban segíti, hogy egyre jobb pilótává váljon.

 

 

Tim Gábor számára a Szilveszter Rally már 2010 óta a mumus. Minden évben elindult, de vagy kiesett, vagy műszaki hibák fosztották meg a jó szerepléstől. Ebben az évben, nem kockáztatott, egy már bevált autóval, mely ugyan nem képviseli a mezőny elitjének szintjét, indult a megmérettetésen. A Nissan Sunny GTi egész versenyen megbízhatóan muzsikált, és a Tim Gábor - Timár Tamás páros az utolsó gyorsasági utolsó méteréig küzdött a H4 kategória első helyéért.

A H4, azaz a két literesek csoportja 40 indulót vonultatott fel a 280 nevezővel indult 2015-ös Szilveszter Rally-n. Tim Gábor az első, esti gyorsaságin megmutatta, vele ezen a két napon számolni kell, megnyerte az első szakaszt. A ring külső szakaszán nem volt esélyük, itt rendre alulmaradtak a riválisoktól, de előnyüket végig meg tudták tartani, egészen a második nap utolsó két szakaszáig, mikor Berényi, a Rally2 bajnok ledolgozta hátrányát, és egy szakasszal a verseny vége előtt 0,1 másodperccel átvette a vezetést.

A hetedik gyorsasági a ring belső volt, dupla körrel. Timék kiadtak mindent magukból, de ez kevésnek bizonyult, és lemaradtak az első helyről, 1,3 másodperccel. A második hely így is rendkívül jó eredménynek számít, elégedett volt mind a pilóta csapata, mind Nissan-t vezető páros.

"Nem tudtunk gyorsabban menni. Biztos maradt benne, biztos meg lehetett volna nyerni a versenyt, de most ennyit tudtunk. Timár Tomi nagyon jól mondta az itinert végig, az Apex Racing szerelői az autót tökéletes állapotban adták alám, el kell fogadni, ha kikapunk. Borzalmasan élveztük, végre, az utolsó méterekig küzdelem volt, nem kellett mással foglalkozni, csak a versenyzéssel. Gratulálok a győztesnek, és mindenkinek aki célba ért, nagyon nehéz verseny volt. Jövőre ugyan főként pályán fogok versenyezni, de szeretnénk minél több rally futamon megjelenni. Találkozunk jövőre."- foglalta össze Tim Gábor a verseny után.

DYNAMIC RALLY TEAM – Szilveszter Rallye 2015, 2015. december 27-29.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Nem tartott sokáig Lángi Attila és Veres Gábor versenye az idei Szilveszter Rallyen. A Dynamic Rally Team párosa már hétfő este, az első gyorsaságin kiállásra kényszerült, miután a BMW Z4 jobb első és hátsó kereke is kiszakadt a helyéről. Habár a csapat orvosolni tudta volna a hibákat, Attiláék inkább nem vállalták az éjszakázás utáni egész napos versenyzést. Majd jövőre…

 

Lángi Attila: Nagyon hamar véget ért az óévbúcsúztató számunkra. Hétfőn nagy ködben és sötétben rajtoltunk el az első gyorsaságira, ami nekünk azért volt fokozottan hátrányos helyzet, mert köztudott, hogy nagyon rosszul látok a sötétben. Tejfal volt előttünk, azt se tudtuk, mi lenne a legjobb világítás az adott helyzetben… Elbotozgattunk, de menet közben rájöttünk, hogy a pályafelíráskor nem szenteltünk mindennek kellő figyelmet. A bálákat vettük tájékozódási alapnak, de azzal nem számoltunk, hogy a bálák könnyen mozdíthatóak. Valószínűleg előttünk valaki/valakik elmozdíthatták, nekimehettek ezeknek a pontoknak, így mi hiába lőttük be azokat vezérfonalnak, ezek után teljesen eltereltek minket a helyes útról.

 

Egyszer csak valami egy iszonyatosan nagyot dörrent, és abban a pillanatban meg is pördültünk. Két és fél percig ültem utána a kocsiban, és azon gondolkoztam, mi történhetett. Valamin átmentünk, de fogalmunk nem volt arról, mi lehetett az – a padka volt. Ahogy Gábor kiszállt, mondta, hogy a jobb első és jobb hátsó kerék is kiszakadt a helyéről, a felnik viszont nem sérültek. Nem csak mi jártunk azonban így: az utánunk harmadikként érkező Renault Twingo R2 is átment ezen a valamin, ami teljesen kiszakította a vadonatúj futóművét a kocsinak. Ezután már a szervezők is észrevették, hogy jobb, ha a bálát visszatolják az eredeti helyére, hogy legalább ez segítsen a versenyzőknek a tájékozódásban, és ne járjanak úgy, mint mi.

A jobb első futómű teljesen megsemmisült, de mivel mindenből van tartalékunk, meg lehetett volna javítani másnapra a kocsit. A csapat mindent meg is tett azért, hogy folytatni tudjuk a versenyt, de a biztonságos autózáshoz még rengeteg munka állt volna előttünk. Végül úgy döntöttem, hogy az egész éves idegeskedés és munka után nem vágytam arra, hogy hulla fáradtan és kapkodva álljunk rajthoz az év utolsó futamán. Sajnálom, hogy másnap nem tudtunk egy jóízűt autózni, és hozzájárulni a közönség szórakoztatásához, de majd jövőre újra belevágunk. Addig is, 2016-ban is részt veszünk majd az ORB küzdelmeiben!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

2. oldal / 14

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top