Kazár Miklós: "A közönségnek fogok látványosan sietni" 
Részlegesen szakadt vállszalagokkal is elindul Turi Tamás a Hungaroringen rendezendõ Szilveszter Rallyen, 

 

Úgy tûnik, számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 16. alkalommal megrendezendõ Szilveszter Rallye-n. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen rajthoz áll az idei abszolút bajnok Kazár Miklós, aki valamennyi szakaszon más navigátorral indul. A tavalyelõtti Szilveszter Rallye abszolút másodikja, Turi Tamás annak ellenére a lehetõ legjobban szeretne szerepelni, hogy két hete ismét elszakadt a jobb vállában a szalag. A Botka-Mihalik duó pedig a 2015-ös Európa-bajnokságra épített autóját teszteli a viadalon.  


Tavaly ilyenkor az abszolút bajnoki cím megnyerését, valamint második gyermeke megszületését követõen állt rajthoz Kazár Miklós a Szilveszter Rallye-n. Most ugyan nem gyarapodott a család, ám a ralis ismét abszolút bajnokként várja az óévbúcsúztató verseny rajtját.
Vélhetõen mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-tõl 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerû Szilveszter Rallye-t, amely a 16. verseny lesz a viadal történetében.

"Nemcsak rallye-ban, hanem quadban is sikerült megnyernem a magyar bajnokságot, így most minden rendben van körülöttem. Építjük a jövõt, hogy 2015-ben is végigmenjünk a futamokon, hogy újra legyen esélyünk a címvédésre. Sajnos Szõke Tomi nem lesz ott a versenyen, ám õ csak egy szakaszon ült volna mellettem, ugyanis váltogatom majd a navigátoraimat. A partnereim, barátaim közül kerülnek ki a segítõim. Ha az idõjárás és az idõm engedi, akkor már a 27-i teszten is kipróbálom a Mitsubishit. Egy jó évzárásnak tekintem a versenyt, melyen a közönségnek megyek majd, igaz, azt megígérhetem, hogy látványosan sietni fogok" - közölte Kazár Miklós.

Egy tény, ellenfélben nem lesz hiány, ugyanis ott lesz az indulók között a verseny tavalyelõtti abszolút másodikja, Turi Tamás is, aki egy Peugeot 207 S2000-sel áll rajthoz. Pont egy olyan típusú autóval, amellyel tavaly Turán Frigyes nyerni tudott.

"Érdekes lesz az idei versenyem, ugyanis még sosem ültem az autóban, még csak nem is láttam. Az elsõ közös élmény majd a 27-i teszten ér majd. Sajnos azonban nem ez a legnagyobb problémám. A jobb vállamban ugyanis részlegesen megint elszakadt a szalag, ám ez sem akadályoz meg abban, hogy induljak. Sõt, szeretnék minél jobban szerepelni, mert a rengeteg nézõ és induló nagyon feldob" - jelentette ki Turi Tamás.

Szintén ott lesz a rajtnál a Botka Dávid, Mihalik Péter duó is, akik a jövõ évi Európa-bajnokságra épített Mitsubishi EVO N/4-est teszteli a viadal alatt.

"A Szilveszter Rallye lesz a jövõ évi autónk premierje, és a versenyt abszolút tesztnek fogjuk fel, hiszen az Európa-bajnokság már január 4-én indul egy ausztriai futammal. Az utolsó simításokat végezzük a Mitsubishin, és ha 27-re elkészülünk, akkor természetesen részt veszünk a teszten is. Magán a versenyen most másodlagos lesz az idõ, hiszen több alkatrészt szeretnénk kipróbálni, hogy minden a helyére kerüljön" - árulta el Botka Dávid.


Egy ízig-vérig versenyautó fedélzetén búcsúztathatja a 2014-es évet a Korda Racing junior versenyzőpárosa, Korda Erik jóvoltából Szabó Árpád és Borsfai Dávid egy Citroen C2 R2-vel állhat rajthoz Magyarország egyik legnagyobb autóversenyén, a Szilveszter Rallyn.

A fiatal páros ebben az évben mutatkozott be mind a Korda Racing csapat színeiben, mind az Országos Rallye2-es Bajnokság küzdelemsorozatában. A tanulóév azonban a vártnál is jobban sikerült, Árpi és Dávid a Suzuki Ignisszel egy géposztállyal magasabb ellenfelekkel versenyezve is megszerezte a bajnoki második helyett kategóriájában, miközben a teljes szériaautós mezőnyben, vagyis az N csoport abszolút értékelésében is kimagasló eredményt értek, az év végi díjátadón a dobogó harmadik helyéért járó serlegeket vehették át. A siker pedig meghozta gyümölcsét a fiúk számára, ugyanis a Korda Racing év végi ajándékaként Árpi és Dávid egy Citroen C2 R2 versenyautó fedélzetén részt vehetnek Magyarország legnagyobb évadzáró autósport eseményén, a Hungaroringen és környékén megrendezésre kerülő Szilveszter Rallyn.

"Erik meglepetése volt, hogy indulhassunk a Szilveszter Rallyen egy Citroen C2 R2-vel!" - mondta Szabó Árpád nem sokkal az után, hogy fény derült a meglepetésre. "Amikor elmondta nekem, konkrétan nem tudtam megszólalni, hiszen mind a Szilveszter Rally mind Citroen C2 nagy álmom volt! Még a mai napig nem tudtam feldolgozni, pedig már mentem is vele és fel is van matricázva a mi nevünkkel! Hitetlen érzés, rettentő sok köszönettel tartozunk Eriknek! Mondanom sem kell, hogy hatalmas előrelépés ez az autó, 190 Lóerő, szekvenciális váltós és az utolsó csavarig versenyzésre lett fejlesztve, egy igazi raliautó, még csak hasonlóhoz sem volt még szerencsém, szóval nagyon nagy feladat előtt állunk Dáviddal! A versenyt megelőzően részt veszünk a hivatalos teszten is, ahol mindent ki tudunk rajta próbálni! A Bakó Rallye Team biztosít minden feltételt ahhoz, hogy egy tökéletes élménnyel zárjuk az évet! Szeretnénk egy jó ízűt autózni, nem hibázni és gyűjteni a kilométereket! Úgy gondolom az időjárás, nagyon meghatározó lesz az egész verseny folyamán, remélem nem jégpáncélon kell majd autóznunk! Ezért nem is tudnám megmondani most, hogy hova várom magunkat! Az első gyorsasági után minden ki fog derülni, nagyon várjuk már a rajtot!"

"A srácok abszolút megérdemelték ezt a kis meglepetést, mert azon túl, hogy sikerrel mutatkoztak be a Rallye2-ben, a pályán kívül is sokat tettek azért, hogy kivívják elismerésünket." - avat be döntése hátterébe Korda Erik, a Korda Racing tulajdonosa. "Nagyon tetszett az az elszántság, elhivatottság és lelkesedés amivel végigcsinálták az idei szezont. Megtapasztalták, hogy a kitartó munka meghozza gyümölcsét, a szezon végén már jöttek az eredmények, mi már csak a habot adjuk a tortájukhoz. A srácokkal szemben ezúttal sincs semmilyen elvárásunk, talán csak annyi, hogy a verseny végén úgy szálljanak majd ki a kocsiból, hogy a rajttól a célig jól érezték magukat és élvezték a Szilveszter Rally minden egyes pillanatát."

http://facebook.com/kordaracing 
http://www.kordaracing.hu 
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: Hídépítő zRt., HELL Energy Magyarország Kft, TOTAL HUNGARIA Kft., Metrober Kft, Mercur Rent a Car Kft, Segway, VictoriaShop, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, ML Trans Kft, Gordius Kft

 Egy rövidre sikerült tököli Rally Edzés után újult erővel várja az év utolsó csapatását Lajosházi Csaba, és navigátora Takács Gábor.

Szombaton rendezték Tökölön az év utolsó Rally Edzését, ahol két kör jutott a Subarut hajtó párosnak, mert a versenyautó hátsó kerék csapágyai egyszerre mondták fel a szolgálatot. Mivel ezen a rendezvényen is több alkalmi navigátor kapott volna szerepet, ezért ezek a titulusok átkerültek a Szilveszter Rallye-ra.

 

„A Szilveszter Rallye-n három navigátorral veszek részt. Vasárnap és a hétfői első körben Takács Gabi ül majd mellettem, a következő két körre pedig alkalmi navigátorokat választottam magam mellé” – kezdte a beszélgetést Lajosházi Csaba.

Mivel Csabiról tudjuk, hogy szeret jótékonykodni, és segíteni azokon az embereken, akik megpróbálnak tenni az autósportért ezért a választás is könnyű volt.

„Minden évben az a célom, hogy akik ezt a sportot szeretik és kapcsolódnak hozzá, akár szurkolóként, akár sportbíróként, vagy médiásként, szeretném nekik valamilyen szinten meghálálni azt, amit ezért a sportért tesznek. Ebből az indítatásból választottam ki két embert pótnavigátori szerepre. Az egyikőjük Varga Zsolti, aki sportbíró, és emellett nagy Subaru fan, a másikójuk pedig Salamon „Zefoto” Zoltán, aki hobbi fotós. Ők is hivatalos navigátorok lesznek, kint lesz az autón a nevük, és biztosítással le vannak ők is nevezve” – tette hozzá pilóta.

Mint arról korábban beszámoltunk, a csapat 2015-ben Ausztriát választotta verseny terévé. A hétvégén újabb dolgok dőltek el, így ezeket is szeretnénk elújságolni nektek.

„Ausztria Rally Challenge-be adtuk le a nevezésünket, amit legjobban a hazai Rallye2-es bajnokságra tudnék hasonítani, annyi kivétellel, hogy itt sokkal komolyabb homologizációs, és technikai szabályok vannak. 34-es szűkítő engedélyezett, mert ők nem gondolják, hogy az a plusz 15 lóerő akkora nagy bajt okozhat. Hat aszfalt verseny szerepel a naptárban, amiből egy Szlovéniában, egy Németországban és négy Ausztriában kerül megrendezésre. A versenyhétvégék pénteken az átvételekkel kezdődnek, és szombaton pár darab húsz kilométeres gyorsasági után véget is térnek” – zárta a beszélgetést Lajosházi Csaba.

 

A csapat együttműködő partnerei: TEKT Kft., Varrivál Kft., Halmschlager Trade Zrt., Elo Digital Office, Click On, Kandallowebshop.hu, SIXI, Versenygumi.hu

 

A LiveWire Rally Team színeiben induló versenyzőpáros, Gecs Máté és Dorkó András már több éve vesz részt ezen a záró versenyen a Szilveszter Rallye-n. Mint mindig és mindenhol számíthatunk rájuk, ha szórakozásról van szó, itt sem lesz ez másként.

 

Gecs Mátéval beszélgettem a verseny előtt:

Hányadik Szilveszter Rallye-tok lesz az idei?

Összességében a 3. Szilveszter Rally lesz az ide, és a 2. ahol pilótaként veszek részt az eseményen.

Milyen autóval indultál eddig?

Az első alkalommal navigáltam Andris mellett, a Schweizer Dani féle fehér 'csapásmérővel' (BMW E30) indultunk. Tavaly, mint pilóta egy E36-os BMW-vel mentünk.

Idén a megszokott BMW-vel álltok rajthoz? Mit lehet tudni az autóról?

Igen, az idén sprinteken jól bevált E36 Coupe BMW-vel indulunk. Gyári 2500 ccm, gyári hajtás, gyári fék, nincs benne nagy humbug. Tőzsér Áron féle gépsárkány, amit itt is szeretnék megköszönni neki.

Általában Dorkó Andrással együtt versenyzel, hova nyúlik vissza a közös múltatok?

Kivétel nélkül Andrissal megyek, vagy Ő megy velem. 4 éve kezdődött a 'pályafutásunk', egy Ózd Rally alkalmával ültünk össze és az óta nem bírunk egymástól elszakadni. Négy sikeres Rali Túra évet teljesítettünk, ebből 3x BMW kupa bajnokok lettünk, és idén sem lett volna másként, ha értékelik a csonka évet a Túra számára.

Azon ritka versenyzők közé tartoztok, akik néha helyet cserélnek az autóban. Mitől függ, hogy ki melyik szerepet vállalja?

Ugye 4 évet ültem Andris mellett, bőven volt idő eltanulni a mesterfogásokat, tapasztalatot gyűjteni, és hát lehetne jobb tanárom, mint Ő? Nekem jött az ötlet, hogy kipróbálom magam a bal1-ben és értelemszerű volt, hogy Andris jön velem. Végre megtudhatta, hogy milyen a jobb oldalon rettegni. "Eddig én féltem, most féljen Ő!" mottóval indultunk neki az idei első versenynek.

Készültök valami őrültséggel? Gondolok itt a bajuszra, a színes parókára vagy a röfögő malacra.

Persze, hogy készülünk. A bajuszok már megfésülve várják a bevetést, a malacok szilveszteri pompát öltöttek. De természetesen várhatóak újdonságok, viszont az biztos, hogy idén is lelőjük a szurkolókat konfettivel a MOL kútnál.

Mi a célotok a versenyen?

Egy csonka, de annál tökéletesebb év zárása. Nevetve, hülyéskedve, örömautózva, de azért kicsit figyelve az időket is. Igazából a Lángi Atit és a Horváth Balázst akarjuk elverni.

Köszönöm a riportot és sok sikert a tervekhez!

 

Köszönet a támogatásért!

 

LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

A 2014-es évad utolsó versenyén, a 16. Szilveszter Rallye-n nyolc párossal képviselteti magát a Maricsek Racing Team. A december 28.-án és 29.-én összesen hét gyorsasági szakaszt kell teljesítenie a pilótáknak és navigátoraiknak, melyből az első speciál szakaszt szombaton, kora este rendezik. A verseny össztávja 68 kilométer.


A Maricsek - Istovics, a Borbás - Csáki, a Vincze - Szedő, a Cseh - Németh, a Sebestyén -Radó kettősök és Jedloczky László Mitsubishivel áll oda a hungaroringi futam rajtjához, míg Kovács Attila egy Honda Civic R3-assal, Gyarmati Ariel pedig a jól megszokott BMW-vel vág neki az óévbúcsúztató aszfaltversenynek.

Maricsek Miklós már a 2015-ös szezonra készül a Szilveszter Rallye-n. A kaposvári versenyző azzal az autóval vág neki a hétvégi buli versenynek, amivel a következő évben autózik majd.

„Kellemes dolog a két ünnep között kicsit kimozdulni, egy picit lazábban eltölteni egy rali versenyt. Nagyon várom a futamot, mert az EVO IX Mitsubishivel fogok menni. December 19.-én volt szerencsénk az Grana KFT által szervezett autóztatáson tesztelni, amit nagyon élveztem, tetszett. Valójában úgy készülök a Szilveszter Rallye-ra, mint egy normális ORB versenyre. Beszereztem a megfelelő gumikat, mert december végén, mint tudjuk, elképesztően kiszámíthatatlan az időjárás, úgyhogy mindenre fel vagyunk készülve!

Ami számomra a sava-borsa ennek a rendezvénynek, hogy Istovics Gergővel megyek. Gergő egy igazán hozzáértő személy, és ahol ő navigál, ott az autóban is mindig jó a hangulat. Illetve a legfontosabb, hogy most Kovács Antal úr lesz a csapatfőnökünk, ami szintén garancia arra, hogy egy emlékezetes futam lesz a Szilveszter Rallye.

A Szilveszter Rallye-n is, mint minden versenyen a legjobbat szeretnénk nyújtani, de itt azért reprezentálunk is. Ezt a futamot arra is felhasználjuk, hogy meghívjuk a partnereinket, hogy lássák, milyen testközelből egy rali verseny és szombaton, a december huszonhetedikei teszten is lesznek vendégeink. Van egy új kollegánk, Szvatek Zsolt, akinek a hozzáértésével, technikai tudásával tovább erősödött a szervizcsapatunk, úgyhogy az egész hétvégét nagy várakozás előzi meg.”

Borbás Szabolcs bízik benne, hogy a szokatlanul enyhe, szinte tavaszias idő kitart a Szilveszter Rally-ig és egy kifogástalan versenyt tudnak teljesíteni navigátorával, Csáki Richárddal.

„Az időjárás az, ami befolyásolhatja ezt az egészet, mert ha a verseny előtt leesik a hó, akkor nehéz helyzetbe kerülünk, hisz mint tudjuk, a Hungaroringen nem lehet szöges gumikat használni. Ha lesz hó, akkor érdekes verseny elé nézünk. Egyszer volt már benne részem, 30-35-tel csúszkáltunk neki mindennek, ami az út szélén volt. Nem igazán találtuk meg azt a tempót, amivel jót lehetett volna autózni. Én bízok benne, hogy az időjárás a kegyeibe fogad minket, és száraz verseny lesz.

Az autónk az a Santa Domenicai Rally Show után át lett nézve, fel lett készítve a Mikulás Rallye-ra, amin sajnos nem tudtunk elindulni, egyéb elfoglaltságok miatt, ezért most már nem kell hozzányúlnunk. Jó lenne, ha slicc gumikkal tudnánk menni, és nem téli abroncsokkal, mert a téli gumis csúszkálás a jégen nem a mi világunk.

December 27.-én beiktatunk egy tesztet, ahol az egész csapat menni fog. Úgy néz ki, hogy ez lesz az utolsó versenyünk együtt Richárddal, ezért szeretnénk egy jóízűt autózni. Nagyon komoly ellenfeleink lesznek, komoly technikákkal, ha az első tizenötben bent leszünk, annak már örülni fogok!”

Kovács Attila a 2013-as Mecsek Rallye-n ült utoljára autóban versenykörülmények között. A kaposvári pilóta egy R3-as Honda Civicet állít csatasorba a Szilveszter Rallye-n, a jobb 1-ben pedig névrokona, Kovács Szabolcs diktálja majd az itinert.

Már régóta beszélgettünk erről az autóról a csapattal, ahonnan kapom és idén már nem volt több időpont mikor kipróbálhatnám, így a Szilveszter Rallye maradt, mint utolsó opció. Én is tartok az időjárástól, de talán szerencsénk lesz és kitart ez a jó idő a versenyig. Ha havas, jeges lesz a futam, akkor azért nem fogjuk annyira erőltetni a dolgot, amit amúgy sem tennénk, mert össze szeretnék szokni az autóval. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy hogy viselkedik egy ilyen technika versenykörülmények között. Annyi pozitívuma van még a Szilveszter Rallye-nak, hogy egy héttel a verseny előtt sikerült autóznom 20-30 km-t, bár nem a Hondával, hanem egy Mitsubishivel, de ez is segített, hogy visszaszokjak egy kicsit. Ennek is nagyon örülök és köszönöm a csapatnak, hogy ezt elősegítették.

Kovács Szabival megyek, mert mindenféleképpen olyan navigátort szerettem volna, aki kicsit tapasztaltabb és tud segíteni. Tavaly a Mecsek Rallye-n mentem versenyen utoljára, ezért most egy tapasztaltabb navigátorra van szükségem.

Nagyon szeretek sötétbe menni. Ez számomra olyan, mint másnak egy napsütéses száraz időjárás, nekem a sötét az ideális. Szeretem azt, hogy lámpasorral megyünk, és az mindent bevilágít a pályán! A Ring belsőtől tartok egy kicsit, a padkák és a szűk gumis visszafordítók miatt. A Ring külsőn vannak kimondottan ralis részek, a lobogós, tempós szakaszokat várom a legjobban!”

Előzetes nevezési lista már megtekinthető.


Beérkezett nevezések 2014.12.12. 19:00-ig

Letöltés: Kattints IDE!

Korábbi képeink: 2013 2012 2011

Szilveszter Rallye – Beszámoló

Balogh János – Bodnár Edit
www.baloghjani.hu 


Az év vége sem maradt kihívás nélkül Balogh Janinak, hiszen nem csupán rajthoz állt a szilveszteri futamon, de egy újdonsült navigátort tudhatott maga mellett a Mitsubishiben. Edit számára sem Jani, sem az autósport nem volt ismeretlen, ám a navigátori feladatokkal most először próbálkozott. A közös futam jól sikerült, és végül az abszolút 4. helyen érkeztek meg a célba.


Az év legutolsó futamát ezúttal is a Hungaroringen kívül és belül rendezték meg, szombaton 7 és fél kilométert, majd vasárnap 46 és fél kilométert tettek meg azok, akik a céldobogóig jutottak. A csapat ezúttal kicsit módosított a személyi és technikai feltételeken, Tyutyu autójával vágott neki Balogh Jani, a jobb oldalon pedig párja, Bodnár Edit töltötte be a navigátori szerepkört.


Balogh Jani: „Régóta érett már ez a gondolat, most már kötélnek kellett álljak! Edit már tavaly is szeretett volna navigálni, és majdnem be is ült Gergő mellé, hogy tanulja kicsit ezt a dolgot, de aztán az élet másként hozta. Érdekli a téma, tetszik neki. Beesett ebbe az autósporos körbe, szereti csinálni, lelkes segítője a csapatnak és persze főleg nekem. Nem csak ott van a versenyeken, hanem tevékenyen részt vesz a csapat munkájában. Voltak már ilyen ambíciói, hogy szeretné élesben is kipróbálni magát, és végül ez a Szilveszter Rallye lett a remek alkalom, hogy együtt menjünk. Izgultam picit, hogy jól sikerüljön minden, de szerencsénkre hozta azt az élményt ez a történet, amit szerettünk volna belőle kihozni.


Enyhe, téli körülmények között zajlott a 2013. évi Szilveszter Rallye, párás, ködös, nyálkás, napsütéses időben. Kellően nehéz feladat várt tehát a versenyzőkre, hogy így teljesítsék az év végi futamot, de szerencsére a Balogh Jani – Bodnár Edit párosnak tényleg jól sikerült minden.


Balogh Jani: „Szombat este későn indultunk el a fordított sorrendben történő rajtolás miatt, és komoly kihívás volt ez mindkettőnk számára. Nekem azért, mert tudtam, hogy a háromszori pályabejárási lehetőségből adódóan a sötétben Editnek ez több lesz, mint feladat, ezt elmondani, abszolválni, nekem pedig a korlátozott látási viszonyok miatt kellettek az információk. Minden érzékszervem 110 %-on működött, hogy végig tudjunk menni. Adódott egy pici kalandunk is, mert 150-nel sikerült tolatni, úgyhogy volt némi veszély, amit hárítani kellett.  Szerencsére Edit nem vett észre ebből az egészből semmit, vagy legalábbis nem volt rá ideje, hogy felmérje, mekkora a baj. Picit elgumiztuk magunkat az első gyorson, sokat dilemmáztam, hogy intermédiával, vagy puha slickkel menjünk, én arra számítottam, hogy fel fogja szárítani a pályát a mezőny, de végül a pára makacsabbnak bizonyult, mint gondoltam, és az élmezőnyhöz képest szenvedtünk egy 10 másodperces hátrányt, amin másnap már csak tizedeket tudtunk faragni.”


Vasárnap reggel ködben, 0 fok körüli hőmérsékletben kezdtek neki a versenyzésnek, és a kitűzött 6 gyorsasági szakasz teljesítésének. A páros az első gyorsasági szakaszon nyerni tudott, ami jó előjelnek tűnt, de a ring belső körével már kevésbé voltak elégedettek, ott nem jöttek ki azok az előnyök, ami az autó beállításából adottak.


Balogh Jani: „Tyutyu autójával mentünk most, így ez olyan „átszoktató” volt a részemről, de végig élveztük a versenyzést. Jól mentünk, és az intermédia is jobb választásnak bizonyult, bár az utolsó körre talán a puha slick jobb lett volna, de végül úgy döntöttem, hogy ha már az eredménylistán sokkal előrébb nem tudunk kerülni, akkor ezt a napot inkább a Hankook abroncsok tesztelésére szánom. A mögöttünk lévőkkel tudtuk tartani a lépést, arra kellett koncentrálni, hogy ne hibázzunk. Az autóval is sikerült foglalkoznom, és a végére elmondhattuk, hogy a kellemeset összekötöttük a hasznossal. Editnek pedig remélem egy rendkívüli élményt tudtam nyújtani! Kitűnő évzáró rendezvényen vehettünk részt!”


A csapat készülődik a folytatásra, az elsődleges tervek között továbbra is a hazai bajnokságban indulás szerepel, de egyelőre még „várakozó üzemmódban” vannak, hiszen a kiírások nélkül még nem lehet tudni, hogy vajon 2014-ben milyen körülményekhez kell igazodniuk.


Balogh Jani: „Nagyon kiegyensúlyozott és jó csapatot tudtunk létrehozni az elmúlt 2-3 év során, ezt a munkát szeretnénk a továbbiakban folytatni! Bízunk benne, hogy a szövetség által kiírt bajnokság lehetővé teszi, hogy az élmezőnyben tudjunk ugyanezekkel a feltételekkel menni. Hogy mi lesz, az a következő hónapokban fog kiderülni, várakozunk, de ez a labda most nem nálunk pattog. Bízom benne, hogy egy jó bajnokságban tudunk majd a jövőben is szerepelni!”
A bajnokság lezárult, a 2013-as év véget ért, most mindenki számára jöhet egy kis pihenés, hogy a jövőben is maximális odaadással tudják folytatni a versenyzést.


Balogh Jani: „Most jött el a pillanat, amikor tényleg szeretném megköszönni mindenkinek az egész éves munkáját! Maximálisan köszönöm mindazoknak, akik részt vett ennek a projektnek a megvalósításában, mert sokat dolgoztunk és sokat haladtunk! Voltak jó pillanatok és kevésbé jók az évad során, de úgy érzem, hogy amit kellett, azt teljesítettük és jól csináltuk, amit csináltunk. Bizakodó vagyok a jövőre vonatkozóan!”
Boldog Új Évet Kívánunk!

 


Szilveszter Rallye – Végeredmény

1. Turán Frigyes – Csökő Zoltán (Peugeot 207 S2000)

2. Beppo Harrach - Leopold Welsersheimb (Mitsubishi Lancer)

3. Ifj. Cseh Vilmos - Fejes Gábor (Mitsubishi Lancer)

4. Balogh Jani - Bodnár Edit (Mitsubishi Lancer)

5. Ifj. Vincze Ferenc - Kuti Péter (Mitsubishi Lancer) 6. Ifj. Ranga László - Benkő András (Mitsubishi Lancer)

2013. december 28-29.

15. Szilveszter Rallye

 

Az év utolsó versenyének abszolút első helyét ismét a Turán Frigyes-Zsiros Gábor kettős szerezte meg, akik mindvégig magabiztosan vezettek a hétvége folyamán. A kétnapos rendezvénynek a Forma-1-es futamokról is jól ismert Hungaroring adott otthont, ahol a kétszáznegyvenkettő (igen, 242!) licenszes és amatőr nevezőből 175-en értek el a célvonalig, így pedig sikeresen abszolválták a Ring belső és külső részén zajló hét gyorsasági szakaszt.

A 2013-as év zárófutama december 28-án rajtolt a 7,5 km hosszú Ring Belső szakasszal. A Historic hat autóból álló mezőnyében az első gyorsot a Volkswagen Golfot terelgető Nagy-Tóth páros nyerte 23 másodperces előnnyel a Ladás Gyenes-Schmidt kettőst megelőzve, őket harmadikként követte a Szikszay-Zámbó duó. (4. Spazierer-Schuh, 5. Schuck-Schuck, 6. Riedler-Engbrecht). Változás a harmadik szakaszon történt, amikor is a Spazierer-Schuh kettős felugrott a második helyre, illetve a Riedler-Engbrecht páros előrelépett az ötödik helyre, a verseny végéig maradt a sorrend.

A H8 kategória elsőségét azonnal a Turán-Zsiros kettős szerezte meg S2000-es Peugeot 207-esükkel az egyetlen szombati gyorsaságin. Az első három helyezett másfél másodpercen belül autózott; Turánékat mindössze 0,8-cal követte az ifj. Cseh-Fejes páros, utánuk pedig az osztrák Harrach-Welsersheimb páros következett. A negyedik helyről várta a másnapi folytatást a Kazár-Dallos duó, ötödikként pedig Balogh Jani fordult, aki feleségével állt a rajtvonalhoz ezen a megmérettetésen. Vasárnap azonnal az első gyorsaságin borult a rangsor: Harrach-ék és Balogh Janiék is előreléptek egy-egy helyezést így az ifj. Cseh-Fejes kettős a harmadik, a Kazár-Dallos duó az ötödik helyre csúsztak vissza. Jól kezdett másnap az ifj. Ranga-Benkő páros is, három hellyel feljebb kerülve a tabellán megközelítették Kazárékat. A reggeli gyorsaságin kicsúszott és így búcsúzott is a Ranga-Baumhakl kettős, illetve eddig tartott a verseny a Kiss-Kovács párosnak is. A harmadik szakaszon Kazárék több mint egyperces büntetést bezsebelve adták át helyüket ifjabb Rangáéknak. Az első öt helyezett a sorrendét a kockás zászlóig megtartotta.

A H7 első helyét a dr. Varga-Savanyú páros foglalta el a S1600-as Suzuki Swifttel a Kronome-Monostori kettős, valamint a cseh Broz-Neoral páros előtt; a negyedik helyen a szintén cseh Guryca-Navratil duó, az ötödik helyen pedig a Zsíros-Érdi kettős állomásozott vasárnap reggelig. (6. Csík-Csík, 7. Major-Váradi, 8. Szolyka-Demeter, 9. Traki-DuEn, 10. Blahout-Havlicek, 11. Klokocnik-Zlámal, 12. Straub-Tanács). A másnap nem hozott szerencsét Vargáéknak, ők a második gyorson búcsúztak a mezőnytől. A Kronome-Monostori páros vette át a vezetést a kategóriában. A cseh párosokat is utolérte a balszerencse, előbb a Broz-Neoral, majd a Guryca-Navratil kettős autója is megállt a gyorson, utóbbi páros, ha utolsó helyen is, de folytathatta a versenyt. A harmadik gyorson műszaki hiba miatt állt meg a Szolyka-Demeter duó is, ők két helyet estek vissza a tabellán; a vége előtt egy gyorsaságival esett ki Traki és DuEn. A sorrendben így a Zsiros-Érdi kettős örökölte meg a harmadik helyet a Kronome-Monostori és a Major-Váradi párosok után.

Az év abszolút RTE bajnokai, ifj. Vincze Ferenc és Kuti Péter gyűjtötte be szakaszgyőzelmét a szombat esti gyorsaságin a H6-os kategóriában. Második helyről a Velenczei-Apkó, a harmadik pozícióból pedig a Hevesi-Bottyán páros térhetett nyugovóra a nap végén. A Volte-Rimár kettős a negyedik, Domonkosék az ötödik helyről várták a verseny második napját. (6. Tóth-Bakai, 7. Kiss-Szalai, 8. Nagy-Juhász, 9. Baksay Szabó-Molnár, 10. Kiss-Keskeny). A második gyorsaságin fordult a kocka: Vinczéék visszacsúsztak a harmadik helyre így átadva az elsőbbséget a Velenczei-Apkó kettősnek, illetve négy helyet előreautózva második helyen nyitott vasárnap a Mitsubishivel újoncnak számító Tóth-Bakai páros. A Domonkos-Horváth duó kicsúszott és bár a nézők igyekeztek segíteni rajtuk, nem tudták folytatni a versenyt. A Volte-Rimár kettős elektromos problémája miatt kilenc hellyel hátrébb szorult, helyüket a Nagy-Juhász páros foglalta el. Tóthék az ötödik helyen találták magukat egy felborulást követően, de a nézők segítségével lehetőséget kaptak a verseny befejezésére, általuk lépett előre a Nagy-Juhász és a Bakonyi-Bereczki duó. Az első helyet hagyták hátra Velenczeiék, így ismét az ifj. Vincze-Kuti kettős vették át a vezetést és tartották meg a célig.

A BMW-k uralta H5 kategóriában Szekeresék törtek az élre, utánuk következett a Gyarmati-Kocsis kettős, valamint a Horváth-Adorján páros. Ők előzték a negyedik helyen álló Tajmeléket, valamint az ötödik pozíciót elfoglaló Klausz-Klausz duót. (6. Bala-Berger, 7. Horváth-Simon, 8. Halmos-Szebényi, 9. „Gagarin”-Antal, 10. Debreczeni-Szőllősi). A vasárnapi első gyorson Szekeresék a harmadik helyre csúsztak, de a legtöbbet Tajmelék vesztettek gázproblémájukkal, a negyedik pozícióról a harmincadik helyre estek vissza. A negyedik szakaszon felcserélődött az első két hely a Horváth-Adorján és a Gyarmati-Kocsis kettős között, emellett a Szekeres-Szekeres kettős mögé lépett feljebb a Horváth-Simon, valamint a Tőzsér-Oláh páros, akik a következő gyorson megelőzve előbbieket elfoglalta a negyedik helyet.

Opel Astrával autózott a H4 első helyére a Csomós-Nagy páros megelőzve a Honda Civic Type-R-rel közlekedő Óraiékat, valamint a Lada 2101-et terelgető Nagy Varga-Kórodi párost. Negyedik helyen parkolt le a vasárnap reggeli gyorsaságiig Lada VFTS-ével a Pénzes-Mészáros kettős, mögöttük fordult ötödikként a Potje-Szabados duó. (6. Kókai-Kamasz, 7. Tim-Timár, 8. Geró-Fekete, 9. Balogh-Szabó, 10. Nagy-Handa). Hét helyet ugrott előre a Molnár-Világi kettős a másnapi első szakaszon, őket követte a Kókai-Kamasz páros, ez azonban nem sokáig maradt így. Óraiék ugyan folyamatosan kategória első időket autóztak, egy két és félperces büntetés miatt elkezdték ledolgozni hátrányukat, végül a második helyen értek célba a Nagy Varga-Kórosi kettős mögött. Utánuk következett a Molnár-Világi, a Németh-Foczkó, valamint a Kókai- Kamasz duó.

A mezőny legnépesebb kategóriája a H3-as lett hetvennyolc indulójával, akik közt is az ifj. Géringer-Spath kettős bizonyult az első gyorsasági legjobbjának. Második a Szauer-Szauer, harmadik pedig a Krizsán-Koós páros lett a kategória szombat esti, ideiglenes eredménylistáján. Hetyei Patrik és Somodi Attila Lada VFTS-sel negyedikként, a Baksai-Nagy duó pedig ötödikként zárta a napot. (6. Bertus-Adamcsek, 7. Kolencsik-Groholy, 8. Pócs-Bagó, 9. Skripeczky-Nagy, 10. Jánosa-Brunekker). A második gyorson a Kolencsik-Groholy kettős a harmadik, a Pócs-Bagó duó a negyedik, az ötödik helyre pedig a Bertus-Adamcsek páros autózta fel magát. A hatodik szakaszon Bertusék kicsúsztak, így helyüket a Fancsik-Kapás kettős vette át.

Fotó: Somoghy Attila (SomaFoto)

A tavalyihoz hasonlóan nagy csapást mért Suzuki GTI-jével kategóriájára az Oberling-Marcsa kettős, akik mintegy 24,5 másodperc előnyt halmoztak fel egyetlen gyorsasági alatt a H2 második helyén álló Nyitray-Vén párossal szemben, őket követte a Percze-Pikó kettős 35,6-tal lemaradva az éltől. A Horváth-Fischer duó a negyedik, Aczélék az ötödik helyről folytathatták vasárnap a versenyt. (6. Szigeti-Blaskovits, 7. György-Bauer, 8. Morber-Guzi, 9. Alföldi-Török, 10. Káré-Káré). Oberlingék minden egyes gyorssal növelték előnyüket a kategóriatársakkal szemben, hétből hét szakaszt megnyerve nem volt kérdés, hogy ők állhatnak a dobogó felső fokán. A Percze-Pikó kettős és Nyitrayék több ízben is pozíciót cseréltek, de küzdelmük nem tartott sokáig, Perczéék az ötödik gyors után feladták a versenyt, így a Horváth-Fischer páros léphetett helyükbe, őket követték Aczélék és a György-Bauer duó. Az utolsó gyorsaságin estek ki Horváthék, így a Szigeti-Blaskovits kettős is befért az első ötbe.

Mindössze két páros állt rajthoz a H1-es kategóriában, mindketten Trabanttal vették fel a versenyt egymással és az idővel, a nap végén a Somogyi-Öreg páros szerezte meg az elsőséget a Kávai-Szabó kettőst megelőzve. A vasárnap folytatódó megmérettetés harmadik gyorsasági szakaszán esett ki a Somogyi-Öreg duó, Kávaiék tehát nem kaptak egyéb feladatot, mint célba érni, amit sikerre is vittek.

 

Szerző: M. Dóra


 

A Szilveszter Rallyen felsorakozott a rajtrácsra, s az élmezőnyben végzett a siófoki rallys


December utolsó hétvégéjén ismét a Hungaroring nyújtott otthont a rallytársadalom záró rendezvényének, a 15. Szilveszter Rallyenak. A futamon rekordszámú indulót regisztráltak – összesen 239 páros állt rajthoz. Köztük volt a siófoki Gyarmati Ariel is, aki súlyos balesete után újra a versenyautó volánja mögé ült, s elismerésre méltó eredményt produkált: az abszolút értékelésben a 15.-ként végzett. Okkal lehetünk tehát büszkék rá!

A 2013-as rallyszezon egyik legnagyobb balesete fűződik a somogyi pilóta nevéhez. Az év első versenyén, a 9. Eger Rallyen nagy fölénnyel vezette a rally2 mezőnyének abszolút értékelését, amikor megtörtént a baj. A második gyorsasági szakaszon a fék elszállt a BMW M3-asból, a Gyarmati-Bibliák páros pedig frontálisan a partoldalnak ütközött.

Nyolc hónap telt el az eset óta, s mára olyan, mintha csak egy rossz álom lett volna. Ariel maradandó sérülések nélkül épült fel, és a nulláról épített fel egy ugyanolyan versenygépet, mint amivel korábban benevezett a bajnokságba. A jubileumi Szilveszter Rallyera egykori versenyzőtársával, a szintén siófoki Kocsis Györggyel nevezett be. Ugyanúgy vártam és készültem a futamra, mint eddig, ha már régen ültem versenyautóban – mesélte Ariel. Azzal a céllal vágtam neki a futamnak, hogy próbára teszem az új BMW-t – inkább most jöjjenek elő a gyermekbetegségei, mint jövőre, évközben – illetve magamat, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem a versenytempó. Igaz, nem voltam ugyanúgy 100%-os, mint a balesetem előtt, de félelemérzet abszolút nem volt bennem. A végére pedig már kezdtem megtalálni a ritmust, s a féktávokra is ráéreztem. Nehéz azonban teljesen helytálló következtetéseket levonni ebből a futamból, hiszen a körülmények miatt komoly odafigyelést igényelt a menetelés, a köd és a vizes, csúszós aszfalt igencsak megnehezítette a dolgunkat. A tervet azonban véghezvittük: befejeztük a versenyt, minden felesleges kockázatvállalás nélkül.

Nem is akárhogy fejezték be a futamot! A Gyarmati-Kocsis kettős 239 indulóból az abszolút 15. helyre kormányozták be a BMW M3-t, míg a H5 kategóriában a 2., az amatőrök között pedig a 3. helyen végeztek. Ha verseny előtt megkérdezik tőlem, hogy elfogadom-e ezt a végeredményt, akkor boldogan igent mondtam volna! Így, hogy túl vagyunk rajta, hozzá kell tennem, hogy lehetett volna ez jobb is. Egyszer ugyanis megforogtunk a belső körön, s így több másodpercet is bennhagytunk abban a szakaszban. Ha nincs ez a hiba, akkor megnyerhettük volna a kategóriánkat, és a másik két értékelésben is előrébb léphettünk volna. Ha így nézzük, akkor az egyik szemem sír, viszont összességében nagyon örülök annak, hogy pozitív élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtunk.

A jó hangulat és a pozitív élmények ismét megerősítették a somogyi rallyst abban, hogy jól döntött, mikor a folytatás mellett tette le a voksát. Hiszen ahogy korábban ő fogalmazott: Ezzel kelek és fekszem, ez az életem. Habár versenykiírás és –naptár még nincs a jövő évre vonatkozóan, Ariel valószínűnek tartja, hogy a rally2 mezőnyében folytatja majd a versenyzést. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki mellettem állt és segített a felépülésemben, az autó újjáépítésében és a visszatérésemben!A Szilveszter Rallyen bebizonyosodott, hogy egy olyan autót raktunk össze, ami nagyon jól viselkedik. Csupán néhány apróbb hangolást kell majd végezni rajta a 2014-es szezon kezdetéig – köztük lesz egy gerincpárna beszerelése is, hogy kényelmesen, ne pedig görnyedve üljek az ülésben. A navigátorszék azonban még gazdátlan, hiszen tavalyi segítőm, Bibliák István csapatfőnökként fogja a jövőben segíteni a versenyzésemet. Van már egy-két jelölt arra, hogy ki foglalná el a helyét, de konkrét döntés erről is csak később fog születni. Addig is a munka nem áll meg, még nagyobb elánnal készülünk, hogy a 2014-es bajnokságban is minél szebb sikereket érhessünk el.

 

Horváth Judit


Garmin Racing Team versenyzői Domonkos László és Gyarmati Ariel az év utolsó versenyén a 15. Szilveszter Rallye-n is rajthoz álltak, ahol 250 versenyzőpárossal vették fel a küzdelmet. A legnépszerűbbnek mondható futamra 10000 ember volt kíváncsi, ami már önmagában is páratlan érzés az indulók számára.


Domonkos László: - Nagyon vártuk a szezonzáró futamot. Sajnos az EVO VI-os kábelkötege nem készült el, ezért maradt az EVO IX-es.  Az első napi esti gyorsasági szakaszon még minden rendben volt, a pálya kicsit jobban csúszott, mint vártam, de nem okozott nagy problémát. Az abszolút 23. helyen álltunk, ami nem is olyan rossz a népes mezőnyt tekintve.

- Vasárnap reggel viszont sűrű köd szállt le a pályákra. Próbáltam ennek ellenére erősen kezdeni, aminek az lett a vége, hogy az első komoly féktávon felúszott az autó, és egy betonlapot kidöntve megérkeztünk két fa közé. Sajnos a jobb első futómű annyira megsérült, hogy nem tudtuk folytatni a versenyt. Rosszul mértem fel a tapadási viszonyokat és még a gumi is hideg volt. Köszönjük a nézőknek a gyors mentést és a két ajándék sört Kálmánnak! 

- Nem kis teher hárult a rendezőkre ezen a versenyen, komoly feladat 250 autóval versenyt levezényelni. Nyilván voltak dolgok, amiken lehetne javítani, de maga a verseny simán lement a kicsúszások ellenére  is. 

- Az idei év még nagyon képlékeny. Sok múlik a következő két héten. Remélem lesz megoldás, és nem 2014 lesz a Magyar Rallye fekete éve.  Ez a verseny is azt mutatja, hogy igény az lenne a rallye-ra.

Gyarmati Ariel: - Remekül éreztük magunkat ezen a futamon.  Jó volt újra a rallys társadalom részévé válni, ismét versenyautóba ülni.

- A hosszú kihagyás után a versenytempónkon érzékelhető volt a változás. Az elején volt mérsékeltebb az iram, rendes féktávot az egész futam alatt párszor sikerült csak vennem. De az elvárásainkat tudtuk hozni, úgyhogy elégedett vagyok, a kitűzött célt teljesítettük. Azonban a fél szemem sír, ugyanis volt egy megforgásunk, ahol 10 mp-et bezsebeltünk, ez döntött a helyezések tekintetében is.

- Ahhoz képest, hogy 25 BMW indult a kategóriában, csak ketten-hárman voltunk szorosan az elején. Ebben közrejátszott, hogy sokan inkább a látványra mentek. Viszont az eddigi ellenfelünk Horváth – Adorján páros nem adta könnyen magát, meg is nyerték a kategóriát, ezúton is gratulálok nekik.

- Nekem nagyon szimpatikusak voltak ezek a pályák, technikás szakaszok, változatos tapadással. Bár az autónak annyira nem tetszett a ring belső, épphogy kibírta a hajtáslánc.  

- A rendezéssel abszolút meg voltunk elégedve, 250 indulót és majd 10000 nézőt maximálisan kiszolgáltak és koordináltak.

- Az eredményünket tekintve az elején aláírtam volna a végeredményt, most azonban bosszant a megforgás.

- Az idei évben valószínű, hogy rally 2-es bajnokságban indulunk, és természetesen nyerni megyünk..:-)

Köszönjük Támogatóinknak!

Garmin, RM-CAR, Récsei Busz Kft., Aquaprofit, Makita, IBG, Autósport
Formula, Print-Shop, Rally Cafe, SDC, K-Twins Kft., www.pali
nkaabc.hu



10. oldal / 14

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top