Máris lezárták a nevezést az idei Szilveszter Rallye-ra, teljes a mezőny a Hungaroringen

 

Mindössze 48 óráig lehetett nevezni az idei, 17. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-ra, és a rengeteg jelentkező miatt a szervezők kénytelenek voltak lezárni a nevezési lehetőséget. Az biztos, teljes mezőny vesz részt a december 27-29 között megrendezendő évbúcsúztató versenyen. A 2015-ös Szilveszter Rallye mezőnyében természetesen ott lesz a címvédő Vincze Ferenc, valamint a friss Európa-bajnok, Botka Dávid is.

 

Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 17. verseny lesz a viadal történetében. Egy biztos, a versenyzői lista megtelt, így már nevezni sem lehet az évzáróra.

„Hatalmas érdeklődés miatt kénytelenek voltunk 48 órával a nevezési lehetőség megnyitása után be is zárni azt. Teljes a mezőny, több jelentkezést már nem tudunk fogadni. Az indulók nagy része nem először áll rajthoz, ám a verseny belső pályái még nekik is újak lesznek. A külső pályaszakaszokon nem változtattunk, illetve a Tanpálya is a verseny része maradt” – árulta el Garamvölgyi Zoltán, a verseny főszervezője.

Természetesen a címvédő Vincze Ferenc ott lesz a rajtnál, és a Mitsubishi EVO IX volánja mögött szeretné bebizonyítani, nem a véletlen műve volt a tavalyi sikere.

„Nagy vágyam, hogy megismételjem a tavalyi győzelmemet, de a mezőny ismeretében nem lesz egyszerű dolgom. Maximálisan felkészítettük az autót, így ha nem követem el azokat a hibákat, amiket egy évvel ezelőtt, bármi kisülhet belőle. Teher nélkül versenyzek majd, szeretném a nézőket is szórakoztatni. Arra tavaly rájöttem, hogy a megfelelő gumiválasztás nagyon fontos, főleg a külső részeken” – jelentette ki Vincze Ferenc.

A címvédőnek nem lesz egyszerű dolga, ugyanis ott lesz az indulók között az idén Európa-bajnoki címet szerző Botka Dávid is.

„Megérkezett az új autóm, egy Citroen DS3 R5-ös, ami éppen a Szilveszter Rallye fog debütálni. Most megyünk majd vele először aszfalton, de a teszteken majd lesz időnk mindenre felkészülni. Ugyan az a fő célunk, hogy belakjuk az új autót, de természetesen az Európa-bajnoki cím kötelez, így természetes, hogy megpróbálunk nyerni” – fogalmazott Botka Dávid.

 

A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen

 

Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-ra nevezni, már most úgy tűnik, újabb részvételi rekord születik a december 27-29 között megrendezendő évbúcsúztató versenyen. Alig 48 óra alatt több mint 200 hely már foglalt a nevezési listán, és a viadal történetében először Angliából is van érdeklődés az évzárón való részvétel után. A Szilveszter Rallye szervezői elárulták, a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is élő televíziós és rádiós közvetítés lesz a versenyről az interneten.

 

 

Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 17. verseny lesz a viadal történetében.

„Hatalmas érdeklődés mutatkozik meg a verseny iránt, és örömmel mondhatom, hogy egy rekordot máris megdöntöttünk, hiszen egy óra alatt elkelt az összes boksz, míg alig 48 óra alatt több mint kétszázan adták le a nevezésüket. Lassan ismét arra kényszerülünk, hogy a biztonságos rendezés érdekében húzzunk egy határvonalat az indulók létszámát illetően. Külön öröm a számunkra, hogy a felújítás kezdete óta a Szilveszter Rallye-val költözik vissza az autóversenyzés a Hungaroringre, igaz, az újonnan aszfaltozott részekre még a gyalogosok sem mehetnek rá” – árulta el Füredi András, a verseny főszervezője.

Hat ország versenyzői már ott lesznek a rajtnál – csehek, szlovákok, németek, osztrákok, lengyelek és a magyarok – míg Angliából is van érdeklődés az indulási lehetőségekről, ráadásul az R5-ös autók mellett biztosan lesz WRC autó is a mezőnyben. Akárcsak tavaly, idén is élőben nyomon követhető lesz a viadal az interneten rádiós és televíziós közvetítés formájában.

„Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, mert akkor akár nézőcsúcs is születhet az idén. Mindenki ingyen tekintheti meg a versenyt, ráadásul ismét megnyitjuk a Gold tribünt a kilátogatók előtt. Az idei szezonban oly népszerű és eredményes R5-ös autókból majdnem minden típus rajthoz áll majd, ráadásul a nézők a technikailag csúcsragadozónak számító WRC-t is láthatják majd a mezőnyben, amelyben az elmúlt évek címvédői, számtalan magyar bajnok, illetve Európa-bajnok található az előzetes nevezések alapján” – tette hozzá a másik főszervező, Garamvölgyi Zoltán.

A december 27-i, vasárnap rendezendő teszt a nézők számára is nyilvános, míg hétfőn egy körgyorsra valamint a rajtceremóniára kerül majd sor, kedden pedig hat gyorsasági vár majd a versenyzőkre. A 2015-ös Szilveszter Rallye össztávja 58 kilométer lesz.

 

Nem kis problémákat leküzdve sikerült teljesíteni a 2014. évi Szilveszter Rallye-t a Speed Rally Team versenyzőpárosánakKocsomba Károlynak és Meggyes Zsoltnak.


A részletekről Kocsomba Károlyt kérdeztem:

Milyen volt számotokra a Szilveszter Rallye, a terveitek megfelelően sikerült?

Számunkra a verseny nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Minden egyes körben várt ránk egy kis izgalom és még így visszagondolva is hihetetlen, hogy célba értünk és nem rossz eredménnyel.

Hogy sikerült az éjszakai gyors?

Az éjszakai gyorsasági a kedvencem, jól is sikerült, nem terveztem, hogy időre fogunk menni ezért mindenhol látványosan a magunk és a nézők szórakoztatására fordultunk. A gyors végén szembesültünk azzal, hogy a kategória második helyéről kezdjük a második napot.

Mi történt veletek a második napon?

A másnapot úgy terveztük, hogy a külső gyorson időre, a belsőn csak a látványra megyünk, ebből semmi nem valósult meg. A második gyorsasági rajtjában eltört az első difink, ami a gyors végére szét is tört, ezért az olaj a kipufogóra szivárgott, ami kigyulladt. Szerencsére egy versenyzőtárs segítségével sikerült eloltani. A harmadik gyorsra haladva már hallottam, hogy furcsa zajok jöttek a hátsó difiből, de bíztam benne, hogy kibírja még ezt a gyorsot. Nem így történt, széttört benne a sper, a rajtot követő 500 méteren, így direktbe zártam a difiket. Ez arra volt jó, hogy a gyorsról ki tudtunk jönni, de ilyenkor az autó úgy viselkedik, mintha a csúszna a kuplung. Miután kiértünk a szakaszról megnyugodtam, hogy a szerviz megcsinálja, de mire odaértünk tudatosult bennem, hogy a tartalék difit és az osztóművet is kölcsönadtam, szerencsémre a difit sikerült visszakérnem, így kicseréltük hátsót. Gondoltam lesz, ami lesz és nekiindultunk a 4. gyorsnak. Volt is hajtásunk hátul, de nem úgy, mint egy szimpla hátsókerekes autónál, amikor a turbó betöltött rögtön keresztbe állt az autó gondoltam, sebaj, ez is jó móka! Közben persze az olaj fojt a kipufogóra az utastér persze tele, teljesen leengedve az ablakok nagy feeling volt! A szervizbe visszaérve ügy döntöttünk két rossz osztóműből csinálunk egyet, így vágtunk neki az utolsó körnek, nagy reményekkel, hogy most már minden rendben lesz, de a rajt után 2 kilométerrel harmadik sebességi fokozatban maradt a váltó. Az utolsó gyors előtt sokat gondolkodtunk, hogy érdemes-e belekezdeni vagy sem, mert semmi esetre sem akartunk másokat feltartani pláne, azért sem, mert kétszer kellett a belsőt abszolválni. Végül is beálltunk a rajtba kihoztam magamból és az autóból a legtöbbet, így beértünk a 7. gyorsasági céljába.

Milyen eredménnyel zártad a Szilveszter Rallyet?

Az előbb elmondottak után, az elért eredmény, a Kategória 5. hely és az Abszolút 28. hely felért egy győzelemmel. Nekünk ez a verseny minden rossz ellenére az egyik legjobb volt az életünkbe, hiszen rengeteget néztem a régi időkben milyen lehetett úgy menni a pályán, hogy szétnyílik előtted a tömeg, és ez most megéltem. Óriási érzés volt, viszont nagyon veszélyes, ha véletlen valaki elesik, és én nem tudom kikerülni, mert akkora adrenalint adott, hogy nem vettem el a gázt!

Mik a teveid 2015-re nézve?

A 2015-ös szezonban, ha lesz, AMTOSZ versenyeken szeretnénk indulni és teljes szezont végigautózni, ha nem akkor Rallye2 vagy MARB futamokon állunk rajthoz, az a fontos, hogy minél több versenyen!

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért:

Tion Kft, Deltavia Kft, Fürdőpark Kft., MIDEX Meat Products Kft., MAZZINI, DIMAG GROUP KFT

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

A Speed Rally Team versenyzőpárosának Nánai Tamásnak és Széplaki Balázsnak az utolsó előtti gyorson abba kellett hagynia a 2014. évi Szilveszter Rallye-t. Ennek ellenére nem csüggednek, mert óriási élményekkel gazdagodtak.


Nánai Tamást kérdeztem, hogy mi is történt pontosan:

Hogy éreztétek magatokat a 2014es Szilveszter Rallyen?

Nagyon sokat készültünk a versenyre, a motor is szinte az utolsó pillanatban lett kész, de ennek ellenére is akadtak gondjaink. Verseny előtti este, elrepedt az úszónk, továbbá defektes lett a tréler, úgyhogy halmozottan el voltunk látva minden jóval! Hála a facebook erőinek Szabó Bálinttudott nekünk kölcsönözni úszót és szerváltunk pótkereket is a trélerre, már csak a verseny miatt keletkező izgalmakkal kellett megbirkóznunk. Akadt még egy nem betervezett havazás is, mely nem könnyítette meg a kis életünket, de hála a 7 éves téli gumiknak és Maráczi Norbinak sikerült ezen is túllendülni. A gumijaink olyan felniken voltak, amelyek csodaszép nyolcast írtak le, ezért át kellett gumizni őket. Mindez persze éhgyomorra történt kora reggel, így hát jól indult a napunk! Pályabejárás után, amit a tavalyi itiner segítségével gyorsítottunk, megnyugvásra lelt a lelkünk, hogy mocskos jó a pálya! Akkor még nem is gondoltunk arra, hogy a következő nap a Mol kút utáni bukkanón felérve emberfal vár minket, csupa jó értelemben vett Őrült Rallyongóval! Hatalmas élmény volt, körülbelül a szervizig vigyorogtam, meg is fájdultak az arcizmaim! :) Óriási dolog volt ez számunkra, jó verseny, jó közönség...egyszerűen etalon!

Hogy szuperált ez "NASA tecnikával" rendelkező erős motor?

A motor az hibátlanul működött, csak ugye meg kellene tanulni vezetni, meg használni! Az eddigi motorjainkhoz képest nem lehet egy napon említeni a mostanit. Régi vágyam volt, hogy ilyen technikával menjek...és sikerült hála a szponzoroknak!

Mi történt veletek a 6. gyorson?

A hatodik gyorsra, újra feltettük a téli gumikat, hogy most majd jól "leírjuk" őket. Egészen a szakasz negyedéig nem is volt ezzel baj, viszont a Mol kutas púp utáni balosban a beérkezés után, iszonyatos csattanás és megszűnt az erő! Amint lehetett félre álltunk, nem látszódott semmi a motoron, viszont nem ment egy henger! Egyből hívtam Somogyi Lajost, hogy mi a tényállás, ő azt felelte, hogy eltört a szelephimba! Onnan nem tudtuk folytatni a versenyt, meg kellett várni a közel 100 autót még elmegy. Addig egy pofás kis tábortűznél próbáltunk kiengedni! Miután hazaértünk egyből leszedtük a szelepfedelet és látszódott is a hiba, kettes henger kipufogó szelephimba törött és a tengelyházból is hiányzott egy tenyérnyi darab. Minimális depresszió, de jó érzés fogott el minket! Mert ameddig ment addig olyat szólt....

2015-re mit tervezel versenyzés szempontjából?

2015-ben szeretnénk minél több sprinten elindulni, és természetesen az autót is fejleszteni. Reméljük, majd idén is tudunk némi örömöt szerezni a nézőknek!

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatást: Maráczi Norbinak, Orosz Petinek, Szabó Bálintnak, Feleségemnek és Kisfiamnak, Szüleimnek!

T.A.K.M. 2011 Kft., Dodó Gáz 2000 Kft, Szabados Ottó, Szép Gábor, Andreas Photo, Csáthy Miki, MAD Design KFT, MIDEX Meat Products Kft, MAZZINI, DIMAG GROUP KFT


Szilveszter Rallye – Beszámoló


A 2014-es év zárásaként ezúttal is a Szilveszter Rallye szolgált, ahol a tavalyihoz hasonlóan most is népes mezőny várta a rajtolást. A Hungaroringen és környékén rendezett futam vonzotta a nézőket is, ideális helyszín volt ez az év záró
rendezvényének befogadására. Balogh Janiék sem maradhattak le erről az eseményről, egy önfeledt, de tartalmas autózással kívánták búcsúztatni az évet. Mind a közönséget, mind magukat szórakoztatták, de mellette persze versenyezni is akartak, hiszen versenyzésből sosem, elég!

A Szilveszter Rallye programja megegyezett az előző évivel, első nap a pályabejárással kezdtek a versenyzők, majd az esti – már sötétben rendezett – gyorsasági szakasszal nyitották meg a versenyzést, melyet másnap még további hat gyorsasági szakasz követett.

Balogh Jani: „Már a verseny előtti hét elég riadalmat okozott, hiszen az előrejelzések nagy hóesést ígértek, de aztán ennek csak egy szeletét kaptuk. A pályabejáráson még havasak voltak a pályák, de aztán köszönhetően a mezőnynek, a sózásnak és a napsütésnek, a pályák felszáradtak. Fogcsikorgató hidegben, kőkemény mínuszokban, de szinte száraz pályán versenyeztünk.”


Az első nap, az esti gyorsasági szakaszon a második legjobb időt futották, így erről az előkelő helyről várták a folytatást.


Balogh Jani: „Azt hiszem reggel még nem voltam elég bátor, a gumizásunk az első körben nem a legjobban sikerült, és talán egy kicsit fáziskésésben voltam a nap során. Talán az utolsó kör volt, ahol már sikerült szinte ideálisan gumiznunk. Mindettől függetlenül egész jól és kiegyensúlyozottan kocsikáztunk a második-harmadik hely környékén. Tudtunk gyorsan és látványosan menni!”

 

A történetet viszont sajnos egy műszaki hiba beárnyékolta, ami már a nap folyamán is látszott, az autó teljesítménye elég ingadozóvá vált, majd az utolsó gyorsaságin – a ring belső részén rendezett körgyorson – sajnos a „kezdődő hengerfejes” sztoriból még egy vízforralás is lett, visszább kellett venniük a tempóból és emiatt lecsúsztak a dobogóról, az ötödik helyen zárták a versenyt. Mindezektől függetlenül nagyon jól érezték magukat, jó zárása volt ez az évnek és a csapat örült, hogy egy ilyen jó rendezvény részesei lehettek.

 

Balogh Jani: „Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, a partnereinknek, a csapattagoknak, szerelőknek az éves munkájukét, és mindazoknak, akik bármiben is segítettek minket! Küzdelmes évet zárhattuk, voltak hullámvölgyeink, de az év végére sikerült összekapni magunkat! Tartalmas volt ez az év, voltak pozitív élményeink is, de sok olyan dolog is történt, ami megacélozott bennünket. Már gőzerővel készülünk 2015- re, nagyon szeretnénk egy eredményes évet felmutatni. Keressük a lehetőségeinket, konkrétumok még nincsenek, de az már biztos, hogy az ORB futamait helyezzük előtérbe 2015-ben is.

Jó kezdeményezés volt 2014-ben a Murva Bajnokság, ha a lehetőségeink adottak lesznek, akkor talán két fronton támadunk, és teljes mellszélességgel beleállunk ebbe a bajnokságba is, de ez igazából az erőforrások és az autóválasztás kérdése. Nem könnyű mostanság bármilyen döntést hozni, változnak a szabályok, a versenyképesség erősen bekorlátozódik arra vonatkozóan, hogy milyen autó az, ami jó lehet. Keressük ennek a lehetőségeit, szeretnénk eredményesek lenni, de hogy ez majd a kategóriát, vagy az abszolútot jelenti, az még a jövő zenéje!”


Sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek!

A Szilveszter Rallye-n debütált a Maricsek Racing Team színeiben Sebestyén Roland. A pilóta számára nem csak a csapat, hanem az a Mitsubishi Lancer EVO IV/IX is teljesen új volt, amivel a Hungaroringen rajthoz állt.


Egy Rábaringi tesztet leszámítva a szolnoki pilóta a Szilveszter Rallye-n ült először, turbós, összkerekes versenyautóban, korábban BMW-kel versenyzett. Az egyetlen állandó pontot a navigátor, a rutinos Radó István jelentette Roland mellett. 

„Az esti gyors az a várakozásnak megfelelően sikerült. Mehettünk volna egy kicsit gyorsabban, de nem akartuk elsietni, mentünk egy biztonságit, mert úgy gondoltuk, hogy hosszú lesz még a másnap. Radó Pistivel közösen döntöttünk úgy, hogy inkább egy óvatos autózással próbáljuk magunkat szoktatni a Mitsubishihez.

Az első nap az éjszakai gyorsra intermédia gumikat választottunk, másnap viszont meleg sliccekkel rajtoltunk, ami jó választásnak bizonyult, nem is mentünk rosszul, az út sokkal kevésbé volt csúszós, mint várható lett volna. A második gyorson a féktávokkal volt egy kis problémám, volt ahol szembe sütött a nap, ott egy-két helyen kicsit túlmentünk, de azért nem volt olyan rossz. A harmadik szakaszon a rajtban kaptunk egy büntetést, mert beszakadt a kuplung közepe, emiatt berajtoltunk. Kuplung nélkül végigmentünk ugyan a harmadik gyorson, ezt a tolókerekes váltóval büntetlenül meg lehet oldani, azonban a negyedik szakaszon már nem tudtunk elindulni, így ezt az etapot a szervizparkban töltöttük, ahol a fiúk áldozatos munkával, de kicserélték a kuplungot.

A Super Rally szabályai szerint vissza tudtunk állni a versenybe, ahol már higgadtan, normális pulzusszámmal álltunk rajthoz. Egy gondtalan autózással az ötödik gyorson tudtunk is hozni egy abszolút 19. kategória 3. időt, ami szerintem ebben a népes és igen színvonalas mezőnyben nem egy rossz eredmény. Ezen felbuzdulva viszont a 6. gyorson elkövettem egy hibát; az első kanyarban sikerült megforogni. Ez volt a kisebb problémánk, ugyanis elfelejtettem lekapcsolni az ALS-t, ezért az autó nem indult el. Viszont a nézők, illetve a rendezők voltak olyan kedvesek, hogy betoltak minket, így a 6. gyorson sikerült egyet tét nélkül autózni, mert ott álltunk két-három percet egyhelyben, mire beindítottuk az autót.”

A kisebb-nagyobb viszontagságok ellenére az MRT újdonsült pilótája élvezte élete első Mitsubishis versenyét.

„Ahogy mondani szokás: a foglalkozás elérte a célját, nagyon jól éreztük magunkat, mentünk egy jót, talán egy kicsit mutattunk az ellenfeleknek abból, hogy mire számíthatnak tőlünk a jövőben. Én is hibáztam, az autón is kijött egy technikai hiba, de amikor mentünk jól éreztük magunkat és a tempónk is bíztató volt.”

 

Az ifj. Cseh Vilmos - Németh Gergely kettős az abszolút második, míg a Vincze Marci - Szedő Csaba duó az abszolút negyedik helyen végzett a 2014-es esztendő utolsó versenyén a Szilveszter Rallye-n.


A Maricsek Racing Team 7 rajthoz álló egysége közül hat páros teljesítette az óévbúcsúztató futamot a Hungaroringen.

Cseh Vili 2013-ban az abszolút harmadik helyet szerezte meg a Szilveszter Rallye-n, ezért idén is nagyon készült a hungaroringi viadalra.

„Közel áll a szívemhez ez a verseny, talán a legfontosabb, amit kiemelnék: a sok néző. Borzasztóan tud ösztönözni, amikor sokan vannak a pálya szélén, ez egy hatalmas pluszt ad nekem. A Rábaringen nevelkedtem, sok versenyt mentem ott, az is hasonló, mint a Szilveszter Rallye pályái: technikás, kanyargós, sok a padka, pontosan kell menni. Én kedvelem az ilyen jellegű szakaszokat.

Az esti gyorsasági után a negyedik helyen álltunk. Vincze Feri nagyon jól kezdett, több mint hat másodpercet adott az esti szakaszon. Meglepődtünk, hogy ennyire gyors volt és nem csak hozzánk, hanem a többiekhez képest is.

Másnap az első gyorson bekezdtünk. Amit lehetett, azt mind átnyomtam és sikerült felugranunk az első helyre. A második és a harmadik szakaszt is sikerült megnyernünk, a negyediken viszont hibáztam egyet. Kicsit túlcsúsztam, leestünk az útról és kiütöttünk egy karót. Vincze Feri hozott rajtunk 3.6-ot, de még így is vezettük a versenyt. 
Úgy indultunk el az utolsó gyorson, hogy 3,4 másodperc előnyünk volt Vinczékkel szemben, ami nem sok, de bíztunk benne, hogy elég lesz.

Sajnos az utolsó szakaszon történt velünk egy incidens. A 15. helyről rajtoltunk, és Kazár Miki pont körbe ért a gyorson, és rárajtoltunk. Ő nem időre ment, a nézőknek autózott és utolértük. Állítólag nem vette észre, így utólag teljesen mindegy is, a lényeg, hogy nem tudtuk időben megelőzni, amivel elég sok időt elvesztettünk. Elmelegítettem a gumikat, utána még a Subarus Stübert is utolértük, igaz, ő nagyon korrektül elengedett. 5. időt autóztunk az utolsó szakaszon és így visszacsúsztunk az abszolút második helyre.

A verseny előtt aláírtam volna ezt a második helyet, azért vagyok kicsit csalódott, mert szinte végig vezettük a futamot és ilyen nagy volumenű versenyt még nem nyertünk soha. Most ott voltunk a siker kapujában, de rajtunk kívülálló okok miatt ez most nem sikerült. Igaz, hogy a Szilveszter Rallye-t nem lehet egy első osztályú bajnoki futammal összehasonlítani, de mégis ott voltak a top pilóták, és nagyon örültem neki, hogy ilyen elől tudtunk autózni.”

Vincze Marci az abszolút dobogót vette célba a Szilveszter Rallye-n. Az RTE 2012-es bajnoka közel volt az általa kitűzött eredményhez, de ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

„Nagyon izgalmas és nehéz verseny volt számunkra. Az első gyorsaságin a lámpasorom nem volt tökéletes, illetve az első egyharmadot elóvatoskodtam kicsit. Reggel az első szakaszon jól teljesítettünk és Vincze Ferkóhoz képest vissza tudtunk venni 8 másodpercet. A következő, a belső szakaszon volt egy hibám: a nap a szemembe sütött és hozzáértem egy padkához. Három-négy másodpercet vesztettünk és egy kicsit kizökkentem a ritmusból. A külső kör aztán megint jól sikerült, partiban voltunk a dobogós helyekért.

Számunkra az ötödik gyorson dőlt el a verseny. A Ring Belsőn egy bal6-ban egy kézifékes fordulónál üresben maradt a váltó. Vagy én nem húztam másodikat, vagy a váltó dobta ki a fokozatot, nem tudom pontosan, de üresben marad és megforogtam. Olyan finoman akartam elindulni, vigyázva a váltóra, hogy befullasztottam a kocsit és kb. 10 másodpercen keresztül nem tudtam elindítani. Itt véget is ért számunkra a verseny, hisz addigra 17 másodpercre nőt a hátrányunk Cseh Viliékkel szemben.

Az utolsó körre közepes keveréket tettünk fel, de nem volt egy jó választás. A külső körön nagyon rossz időt mentem, illetve ugyanitt kiraktak elém egy gumit. Egy méterrel beljebb volt az abroncs, mint az előző körben. Nagyon későn, egy bukkanó utáni féktávon vettem észre és sajnos nekimentem a guminak, ami átcsapott a másik oldalra, ott pedig eltaláltam még jó pár abroncsot, ami leszaggatta az autó oldalát és kicsúsztam a pályáról, ahonnan nagyon nehezen tudtam csak kijönni. Megint csak kiestem a ritmusból, illetve megütöttem a futóművet.

Kicsit csalódott vagyok, dobogóra szerettem volna állni, de többször hibáztam, ezért ez most nem jött össze. A csapat és a navigátorom szenzációsan dolgozott a hétvége folyamán, köszönöm nekik az odaadó munkát és köszönöm a partnereknek, akik támogattak minket.”

Az abszolút huszadik helyen teljesítette a 16. Szilveszter Rallye-t a Maricsek Miklós. A kaposvári pilótának ezúttal Istovics Gergő diktálta az itinert. A tapasztalt navigátor sok olyan dologra felhívta Maricsek Miki figyelmemet, amitől a jövőben majd gyorsabb lehet.

 

„A fékpontokon sokat tudtunk javítani. Jó pár helyen Gergő mondta, hogy itt nem kell gondolkozni, át kell nyomni padlón. Ezért kellett ez a verseny és fontos lesz majd a 2015-ös szezon felépítésénél.”

Az elsőnapi nehézségek ellenére - elromlott az átbeszélő, pontatlan ülésbeállítás - teljesítette a hungaroringi óévbúcsúztatót a Kovács Attila - Kovács Szabolcs kettős az R3-as Hondával. A fiúk fokozatosan gyorsultak a második napon és végül az 53. helyen értek célba.

Sebestyén Roland és Radó István a Szilveszter Rallye-n debütált az MRT színeiben. Roland tanuló versenynek szánta a hungaroringi viadalt, hisz életében először vetetett turbós, összkerekes autót. Az ismerkedés nem sikerült rosszul, igaz az ötödik szakaszt ki kellett hagyniuk a Mitsubishi Lancer EVO VI/IX kuplung hibája miatt, de a következő gyorsaságin egy abszolút harmadik időt repesztettek az amatőr mezőnyben és végül befejezték a Szilveszter Rallye-t.

A csapat EVO VI-os Mitsubishijével Jedlóczky László is teljesítette is a versenyt. Érdekesség, hogy a második napon volt olyan gyorsasági szakasz ahol Jedló párja, Hubicska Melinda diktálta az itinert a Lancerben.

Mint ahogy idén oly sokszor, úgy a Szilveszter Rallye-n is műszaki hiba miatt kellett félreállnia a Borbás - Csákikettősnek.  A Mitsubishis párosnak a második szakaszon parancsolt megálljt a technika ördöge.

Sikeresen célba vitte a Subarut Lajosházi Csaba a 2014-es Szilveszter Rallye-n, ahol megszokott navigátora mellett két vendéget is megautóztatott, Magyarország legnagyobb évadzáró autósport eseményén.


A srácok nagyon jól érezték magukat az egész hétvégén, mindenki fülig érő mosollyal szállt ki az autóból, és ezzel mondhatjuk is, a foglalkozás elérte célját.


„Fantasztikus élmény volt a Szilveszter Rallye-n versenyezni, minden egyes részét nagyon élveztem, de ami igazán brutálisan jó volt az a ring külsőn a szétnyíló tömeg között menni. Ilyet eddig csak az interneten láttam, a régi időkből. Én személy szerint nagyon biztonság párti vagyok, és vallom, hogy a nézők álljanak a szalag mögött, de úgy érzem, itt nem volt ezzel gond. Ezekért a pillanatokért érdemes csinálni ezt az egészet” – kezdte a beszélgetést Lajosházi Csaba, aki gyorsan át is adta a szót a J1-es társainak.


A versenyen két kört kapott Takács Gabi, akivel Csabi a 2015-ös évet Ausztriában tervezi, továbbá egy - egy körben kapott szerepet Varga Zsolt és Salamon „Zefoto” Zoltán.


„Jó hangulatú verseny volt, bár akadt némi kalandunk. Mindjárt az első esti gyorson gumi problémáink voltak, hiszen a versenyt megelőző furfangos időjárás miatt a rendezők megsózták a pályát, és mi nem hittük el, hogy a felvizesedett pálya akár fel is száradhat, így intermedia gumit raktunk fel, ami rossz döntésnek bizonyult, mert a gyorson el is fogytak az abroncsaink. A másnapi első kör második gyorsaságiján pedig üzemanyag problémaink voltak, a hosszabb kanyarokban falsot szívott az AC pumpa és majdhogynem lefulladt az autó. Ezen kívül minden jó volt” – folytatta a beszélgetést Takács Gábor.


„Nagyon élveztem a Szilveszter Rallye-t Csabi mellett. Sokáig úgy volt, hogy diktálhatom is neki az itinert, majd abban maradtunk, hogy inkább élvezzem az utazást. Az út során az volt a meglátásom, Csabi és a Subaru jól működnek együtt, mondhatni össze vannak nőve. A külső ringről nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezetes, de a belső ring is élvezhető volt egy ilyen gyors autóban. Felejthetetlen élmény volt számomra, amit köszönök szépen Csabinak” – mondta Salamon Zoltán.


„Még mindig a hétfő bűvöletében érzem magam, egyben csodás és leírhatatlan élményben volt részem, amit köszönök Csabinak, a csapatnak és mindenkinek, aki hozzá segített, hogy részt vegyek az első szilveszteri versenyemen. Sokat járok versenyekre, de teljesen más így belülről, mint kívülről átélni az egészet. A külső ring jobban tetszett, bár a belsőn is nagyon élvezetes volt nagy tempóban menni” – összegezte élményeit Varga Zsolt.


„A folytatásban már nagyon várjuk az ausztriai menést, ami egy teljesen új kihívás lesz a számunkra. Teljesen ismeretlen lesz minden, és ha jól tudom a pályákat is maximum két menésből lehet majd felírni” – zárta a beszélgetést Takács Gábor.


A csapat együttműködő partnerei: TEKT Kft., Varrivál Kft., Halmschlager Trade Zrt., Elo Digital Office, Click On, Kandallowebshop.hu, SIXI, Versenygumi.hu


Van egy rali duó, akikről nehezen tudom elképzelni, hogy ki fogják bírni a következő versenyig, de nem lesz más választásuk. Persze, optimisták, hogy eltelik ez hamar…és ezt Jánosa Ákos részéről el is hiszem, mert nemsokára megszületik a kislánya, de vajon Brunekker Árpi mikor akar majd először tesztelni valahol?! Majd meglátjuk, mert most még a Szilveszter Rallyn történt élményeiket próbálják feldolgozni, és tervezik a jövőt.

 

„Tök jó volt…nagyon jó volt ott lenni megint, bár az elején voltak bakijaink, mint például guminyomást nem arra állítottuk, amire kellett volna, de ez így alakult, és utólag is azt mondom még ez sem volt baj. Tényleg rengetegen voltak megint a nézők, és az, hogy ennyi szurkoló van egy Szilveszter Rallyn, ez oké, csak nem értem, hogy az összes többi versenyen miért nincsenek ugyanilyen sokan?! Miért nem?! Ezt, ha egyszer megválaszolná nekünk valaki jó lenne. Na, mindegy, azt üzenném mindenkinek, hogy akik erre a versenyre kijöttek ebben a hidegben, azok legyenek már kedvesek az év összes versenyére kilátogatni, mert nagyon jó érzés ennyi rali fannak autózni. Köszönöm, hogy jövőre a melegben is kimerészkedtek majd a pályák szélére. ☺ De visszatérve a versenyre, óriási hangulatban telt, és ennek fényében a kedvünk még mindig príma. Most egy kis pihi lesz, na nem sok, egy kicsi, de én nem is bánom, mert hamarosan megérkezik a kislányom, aki a legfontosabb szerepet veszi át az életünkben. Aztán mire kezdődik a szezon már újult erővel indulunk a versenyeken, de minden marad a régiben. Tehát a csapat továbbra is a Bakó Rally Team, a méregzsák is marad, bár lehet váltunk a Maxra, és az R2 is megy még 2015-ben. Úgy nagyjából ennyi. Köszönjük az egész évet a csapatnak, és jövőre minden megy úgy, ahogy eddig.” – közölte Ákos.

A felállás jelenleg úgy fog kinézni, hogy a családi kötelékek miatt a fiúk egy ideig babázni fognak, de egyáltalán nem vagyok biztos, hogy nem fog be-be csúszni egy-egy belső kamerás felvétel megtekintése. De bocsássuk meg nekik ezt, ez a rali függőség.

 

„Jó volt a Szilveszter Rally, igazából meg vagyunk elégedve az eredményünkkel, bár ilyenkor már mindig azt mondjuk, hogy lehettünk volna egy kicsit jobbak is. Valamiért mindig a verseny végén derül ki, hogy menet közben még hol lettek elrejtve a másodperceink. Mert azért vannak ám még ebben a „kisördögben” lehetőségek. De nyugi, nem vagyunk telhetetlenek, annál inkább elégedettek. Csúcs ez az érzés minden évben, a sok nevező, a még több néző, ez kell a versenyzőknek. Ennek fényében üzenem Ákosnak, hogy 2015-ben sem fogsz tudni kirakni a kocsiból, és már alig várom a következő versenyt. ☺ Nem aggódunk, röpke három hónap és újra versenyen leszünk. Addig meg belsőket nézünk, és tanulunk az idei évből. Aztán meg úgyis lesz egy jó kis teszt, ismerem már a Bakó Rally Teamet…ők olyanok. Megcsinálják, mert tudják, hogy igényeljük, vagyis nem mi, hanem a szervezetünk. Mindig tisztában vannak, mikor jönnek elő az elvonási tünetek, és mi bízunk bennük. A versenynaptár már bíztató, de azért reméljük, hamarosan több minden kiderül a következő szezonról. Mert igazából még mindig nem tiszta minden a rali körül. Rendezzék, és irány a verseny.” – zárta rövidre Árpi a monológját.

 

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; MaGreen Kft - Professzionális Terményvédelem; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó - FACSEMETÉS; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; MAGYAR AGRÁR KFT – Profeszionális Menedzsment, Tanácsadás; Automobile France Kft. Francia autóbontó



Szöveg: Tiba Anita

 

Biztos vagyok benne, hogy őt/őket nem láttátok egyenesen menni a Szilveszter Rallyn. Hogy honnan tudom? Láttam, ismerem, tudom, hogy nem bír a vérével, és nem fogja magát soha meghazudtolni. Igen-igen, ő Bődi Sándor „Szandró”, és aki a J1-ből csicsergett neki, nem más, mint Gyökös Jani. Na, ők azok akik, mindig kompok akartak lenni, de végül egyik…nem, egyik sem komplett.


Ahhoz képest, hogy keveset mentél idén...odatetted magad a nézők kedvéért. Mennyire élveztétek a Szilveszter Rallyt?

-   Igen, az idén sajnos valóban keveset mentünk, már nagyon vártuk a Szilveszter rallyt. Azt, hogy odatettük-e magunkat azt a nézők döntik el, mi mindent megtettünk, ami tőlünk telt, hogy a nézőket maximálisan szórakoztassuk. Hál’ Istennek a téli gumi jól működött, tudtunk csúszni, mint a dög, szerencsére be tudtunk forogni kétszer és gumifüstölésig rúgni a kocsinak.


Láttalak a verseny ideje alatt és után is. Mintha túlpörgettétek volna magatokat. Mi volt a nagy öröm oka...a pálesz, vagy az adrenalin?

-  A nagy öröm oka az mindenképpen az volt, hogy ezen a nemes rendezvényen részt vehettünk. Vasárnap este a gyorsasági után hozzá nyúltunk a „szívgyógyszerhez” (finom HP ) és odatettük magunkat. Hétfő reggelre szerencsére mindenki magához tért, és átvette a főszerepet az adrenalin.


Azt mondtad befostok majd úgy mentek. Megtörtént?

-  Volt egyszer-kétszer „priccolós” helyzet, de szerencsére baj nem történt. Úgy gondolom, hogy Jani is jól érezte magát, én meg tudom magamról, hogy egész nap meg voltam veszve.


Volt valami, amiben még soha nem volt részetek verseny közben, és most igen? Mi volt ez?

-  Igen, ami nem egyszerű az a MOL kutas bukkanban a bal 5 utáni nézősereg, akik kint álltak az út közepén, és ahogy mentünk, úgy nyílt széjjel a tömeg. Életemben nem éltem még át ilyen, pedig indultam már egy-két versenyen, ez olyan feelinget adott, hogy kiszállva az autóból nem nagyon jutottunk szóhoz. Összegezve a versenyt, nagyon jó volt, maximálisan jól éreztük magunkat, jó társaságba keveredtünk.


Sanyikám…bocsánat Szandrókám, még valami az utolsó szó jogán???

-  Szeretném megköszönni a Bakó Rally Teamnek és Tiba Anitának a szponzori segítséget, és a szerviz lehetőséget. Valamint köszönöm Gyökös Jánosnak az autó felkészítésében nyújtott segítséget és a jobb 1-ben való csicsergését. Illetve Rákos Ádámnak (Ádám-ka), Csonka Norbinak a szervízelést és a tartalék alkatrészeket. És a nézőknek is köszönöm, hogy olyan állatok, mint én.


Köszönet a támogatásért:

Polc Impex Kft.; Bakó Rally Team; OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; Linett Bútor Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd; László Racing Kft.;


Szöveg: Tiba Anita

6. oldal / 14

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top