Kazár Miki és Szőke Tomi Mecsek Rallys verseny összefoglalóját két oldalról kell megközelíteni. Egyrészt, hogy mi történt a gyorsasági szakaszokon, másfelől beszélni kell a pályán kívüli eseményekről is. Kezdjük az előbbivel: a Maximmun Racing Team kettőse szinte hibátlan versenyzéssel bizonyított ismét a Mecsek-alján. Tökéletes csapatmunka és technikai háttér jellemezte a mögöttünk hagyott napokat, amely sokáig a vezetéshez is elegendő volt. Az utolsó három szakaszon azonban a legnagyobb rivális fordítani tudott, így végül Mikiék az abszolút értékelés második helyén fejezték be a versenyt.
- Még most is keressük azokat a másodperceket, amelyek megmutatkoztak a különbségben – fogalmazott a 48. Mecsek Rally után Kazár Miki. – Egyáltalán nem kockáztattunk, de keményen harcoltunk azért, hogy ismét győzni tudjunk. Nem sikerült, és továbbra sem tudjuk, hogy miért. Újra és újra leforgatjuk magunkban a gyorsokat, és egyszerűen nem jövünk rá arra, hogy mit és hol hibáztunk. Az utolsó szakasz előtt látszott, hogy elúsztak a győzelmi álmok, ezért akkor már a biztos célba érést tartottuk szem előtt. Az RSB által elfogadott versenynaptár szerint ez volt a szezonzáró, úgyhogy a mi olvasatunkban 10 pont előnnyel ismét megnyertük a bajnokságot. Ez a lényeg.

Pécsett azonban egyetlen pezsgőt sem bontott ki a csapat, Miki és Tomi kettős érzésekkel gurult föl a céldobogóra. Történt ugyanis, hogy a 48. Mecsek Rally nyitó napján bejelentették: még egy futam lesz az ORB-ben, mégpedig novemberben az osztrák Waldviertel Rally, amely egyben a szezonzáró lesz. Az RSB így akarja helyettesíteni az október elején elmaradt Budapest Rallyt. Ez azonban az RVSZ (Rally Versenyek Szabályai) több pontjával is ellenkezik. Sokak számára még most is érthetetlen, hogy néhány vezető beosztásban lévő ember érdeke miatt az egész szakágnak kell bűnhődnie. Kazár Miki még nem döntött arról, hogy vállalják-e az újabb kihívást, az viszont teljesen biztos, hogy Szőke Tomi nem lesz ott Ausztriában.

- Egyszerűen a munkahelyi elfoglaltságaimmal ezt már végképp nem tudom összeegyeztetni – mondta a navigátor. – Az esztendő elején a kiadott versenynaptár szerint megterveztük az évet. Ilyen csak Magyarországon fordulhat elő, hogy néhányan kényük-kedvük szerint döntenek mindenki felett. Nagyon keserű vagyok, mert normális esetben bajnokként kellett volna hazajönnünk Pécsről, ehelyett csak azt tudom mondani, hogy tíz ponttal még mindig vezetjük a pontversenyt. Azt még nem tudom, mit fogok érezni itthon a Waldviertel alatt, ha egyáltalán ott leszünk. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Mi Pécsett mindent megtettük, apró hibákat vétettünk csupán és nagyon jót versenyeztünk. Mégsem tudtunk ennek az eredménynek örülni, a pályán kívül történt események miatt.

Kazár Miki is rendkívül csalódott volt. A Maximmun Racing Team már hosszú hetek óta harcol az igazáért, de úgy tűnik: a döntéshozók semmivel nem törődnek, az akaratukat a szabályokat áthágva is keresztülviszik.
- Több levelet is írtunk már a szövetségbe, de válaszra sem méltatták az egyesületünket – vázolta a jelenlegi helyzetet a bajnoki címvédő. – Még a Mecsek Rally előtt jeleztük, hogy az osztrák szezonzáró törekvései több ponton is megsértik az RVSZ-t. Ahogy másnak, úgy nekünk sem válaszoltak. Olyan emberek döntöttek felettünk, akik egyáltalán nincsenek tisztában a szabályokkal. Van egy rendező, aki összeveszett azzal a rendezővel, aki két évtizede remek versenyekkel „ajándékoz meg” minket. Erre most őt támogatják bármi áron, még úgy is, hogy erre teljesen rámegy a sportág. Még gondolkodunk, hogy mi legyen. Az biztos, hogy Tomi nem tud velünk lenni Ausztriában, tehát jelenleg nincs navigátorom, így pedig még nehezebb. Legjobb belátásunk szerint hozzuk meg a döntésünket, de az biztos, hogy a kialakult helyzet miatt A-Z-ig mindenkit be fogunk perelni. A jogi lépéseket minden szinten meg fogjuk tenni, mert így nem lehet belenyúlni egy bajnokságba. Az én olvasatomban idén is megnyertük a sorozatot, bár vannak, akik másképp, a fehér asztal mellett akarják eldönteni a legfontosabb kérdést.

A 48. Mecsek Rally (nem hivatalos) végeredménye:
1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000) 1:12:16,5
2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5) +27.1
3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +1:24,0
4. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza) +1:29,3
5. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) +1:41,0
6. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer Evo IX R4) +2:55,6
A 48. Mecsek Rallyen ezzel az élménnyel töltődhetett a Herczig Norbert - Bacigál Igor kettős, akiknek az elmúlt hétvégén nyújtott teljesítményéről nyugodt szívvel kijelenthetjük, a szezon legizgalmasabb futamát nyújtották nekünk.
Az elmúlt napok izgalmas pillanatairól kérdeztük a SKODA Rallye Team Hungaria csapatának pilótáját, Herczig Norbertet.
„Ha egy mondattal kellene összefoglalnom az elmúlt napok eseményeit, ezt mondanám:
Lidérces kezdet, hibátlan munka, felemelő végeredmény!
Kassa után ismét azt kell mondanom, a Mecsekben is egy fantasztikus verseny hétvégét élhettünk át.

A csapat a mecseki futamra csütörtökön kezdte meg a felkészülést. A délelőtti pályabejárást egy hosszú teszttel szakítottuk félbe, ahol alkalmunk nyílt rá, hogy kipróbáljuk a Michelin új fejlesztésű versenyabroncsait. Bár a teszten száraz időben autóztunk, igyekeztünk nedves, vizes útszakaszokra is modellezni a SKODA beállításait.
A jól sikerült teszt ellenére a pénteken induló verseny elején nem a megfelelő abroncsokat sikerült felraknunk a versenyautóra. Miután egész délután nem volt eső, száraz burkolatra készültünk. Azt gondoltuk, ez lesz a helyes választás. A szervizparkból a rajtdobogóra, majd az 1. gyorsasági szakaszra indulva azonban megdöbbenve konstatáltuk azt az óriási esőfelhőt, mely a mecseki hegyoldal felett jelent meg, és amelyet a szél igen intenzív tempóban fújt a mi irányunkba. Ezt követően, mindössze 30 perc múlva „leszakadt” az ég. Ekkor mi már túl voltunk az 1. rövid reptéri gyorsasági szakaszon, de még ránk várt a 2. Árpádtetői-, illetve még egyszer a 3. reptéri gyorsasági szakasz.
Tudtuk, hogy a SKODÁra szerelt abroncsainkkal életveszélyes lesz gyorsan autóznunk, de kockáztatnunk kellett. Úgy döntöttünk, hogy a hátunk mögött lévő rutinnal és az elszántságunkkal meg kell próbálnunk. Ennek megfelelően autóztunk, amivel sikerült is egészen elfogadható időket abszolválnunk. Bár azt azért hozzá kell tennem, hogy már régen volt olyan gyorsasági szakasz a pályafutásunkban, amikor visszaszámoltuk a kilométereket és a másodperceket…

Ez után a lidérces kezdés után végül 12 mp hátránnyal, a 4. helyen zártuk az első versenynapot.
A 2. versenynap reggelén egy célunk volt: el kell kezdenünk a felzárkózást.
Ezt rögtön az aznapi első szakaszon meg is kezdtük, majd apró pici léptekkel haladtunk előre és gyorsasági szakaszról – szakaszra dolgoztuk le a hátrányunkat, így a szombati 4. gyorsasági szakaszon végül sikerült átvennünk a vezetést. A futam utolsó 2 szakaszán végül még növelni is sikerült az előnyünket, így a szombati 6 gyorsasági szakaszból 5-öt megnyertünk és a nap végére minden technikai malőr nélkül, közel fél perces előnnyel zártuk a 48. Mecsek Rallyet.
Utólag azt gondolom, hogy egy jól átgondolt taktikát választottunk mind a SKODA beállításaiban, mind az abroncs választások terén, így végig a saját tempónkat tudtuk autózni, amivel ismét csupa pozitív élménnyel tele tűzdelt futamon vagyunk túl.
Végül, de idén még nem utoljára, köszönjük a sok bíztatást, szurkolást! Mindig nagyon jó hatással van ránk a pályák szélén álló rengeteg szurkoló támogatása!
Ha időtök engedi, 3 hét múlva is legyetek velünk és szurkoljatok nekünk a 2014. évi ORB záró futamán, az ausztriai Waldvielter Rallyen.

Elmaradt a várva várt pécsi szerencse
Négy kanyar volt hátra a Mecsek-rali leghosszabb, orfűi szakaszának céljáig. Turán Frigyes és Zsiros Gábor jó tempóban haladt, amikor abban az ominózus jobb kanyarban a Peugeot 208 T16 R5 megcsúszott egy sárfolton…
„Leszaladtunk az útról és egy árokba hajtottunk, itt sikerült kellőképpen lelassulni, ám a végén valamiért mégis felborultunk, csak épphogy átfordult a kocsi – mesélte Turán Frici. – A futómű nem sérült meg, a karosszéria is csak épphogy, szóval akár tovább is mehettünk volna, csakhogy a hűtő kilyukadt, ami ezt megakadályozta. Nagyon sajnálom, hogy fel kellett adnunk a küzdelmet, mert a Peugeot mostanra jól összeállt, és a futómű-beállítást is eltaláltuk – kevésen múlt, hogy Tagai Tamásnak és csapatának munkáját, illetve a támogatóink bizalmát meg tudtuk hálálni egy jó eredménnyel itt, Pécsett. Az egyes szakaszokon az elmúlt két napban nagyon jó részeredményeink voltak” – folytatta Frici.
Turán Frigyes még hozzátette: mindamellett, hogy nagyon sajnálja a kiesést, jó érzésekkel megy haza, mert az autó mostanra kiforrott, remekül működött a Pécs környéki pályákon.
A mecseki pályákon szerzett tapasztalatokból és az értékes verseny kilométerekből okulva készülünk a következő megmérettetésre.

48. Mecsek Rali első napi összefoglaló
Turán Frici: Az a fránya gumiválasztás!
Rövid nap volt, de velős. A Mecsek-rali pénteki programjában három gyorsasági szakasz szerepelt, a két reptéri gyorsasági „szendvicsében” egy Árpádtető, amivel semmi gond nem lett volna, ha a második szakasz előtt nem szakad le az ég. De úgy, hogy ilyen esőt mostanában nem láttak errefelé.
És még ez is rendben lenne (hiszen halasztották a rajtot), ha Turán Frigyes és Zsiros Gábor nem kap rossz tanácsot, és nem négy száraz aszfaltra való abronccsal megy fel Árpádtetőre.
„Elővigyázatosságból magunkkal vittünk két intermédiát, úgyhogy amikor szakadni kezdett az eső, az autó jobb elejére és bal hátuljára feltettük. Így már nem volt annyira vészes, a pálya felétől egészen jó tempót tudtunk diktálni. Más kérdés, hogy ezután az esti reptéri szakaszon a Peugeot jobb elejével rámentünk egy sárfoltra, ami megforgatott minket, de szerencsére nem veszítettünk túl sok időt” – mondta Frici, aki az abszolút hetedik helyről várja a folytatást, és egyáltalán nincs elkeseredve, hiszen a Peugeot 208 T16 R5 beállításai tökéletesek, csak a gumiválasztással nem volt szerencséjük.

Nem kapcsolódik közvetlenül a versenyhez, viszont a bajnokság szempontjából fontos, hogy immár hivatalos: lesz hatodik futama a bajnokságnak, az Ausztriában tartandó Waldviertel-rali. „Örülök, hogy megtartják a hatodik futamot, mindig jó érzés a külföldi mezőnyben megméretni magunkat” – mondta Turán Frici.
48. MECSEK-RALI, AZ OB 5. FUTAMA, PÉCS
Abszolút sorrend 3 gyorsasági szakasz után: 1. (AS Rallysport Europe, Ford Fiesta S2000) 10:28.1, 2. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Ford Fiesta R5) 2.7 másodperc hátrány, 3. Spitzmüller, Laczkó (Pro Race Sport, Mitsubishi Lancer Evo10) 10.8 mp h., …7. Turán, Zsiros (Turán Motorsport, Peugeot 208 T16 R5) 17.3 mp h.
Bár szombat reggel még csak a 3. helyről kezdte meg a felzárkózást, estére nemhogy lefaragta hátrányát, de csaknem másfél percnyi előnnyé kovácsolta, így 1:12.16.5 órás összidővel a Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős (Skoda Fabia S2000) kapta a céldobogón a legnagyobb babérkoszorút és könyvelhette el a 48. ÚjHÁZ Centrum LétaKer Mecsek Rallye ORB kategóriájának abszolút győzelméért járó pontokat. Mögöttük 1:24 perces hátránnyal a Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5), majd további 5,3 másodperccel a Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer IX R4) kettős következett. A péntek este még vezető Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) duó egy jobb első defekt miatt az 5. helyre csúszott vissza. Legjobb pécsi versenyzőként - az abszolút 27., egyben a kategória 3. helyén - Németh Péter és Varga István (Citroen C2 R2 Max) ért célba.

A Széchenyi téri céldobogón így értékelte az elért eredményt az első öt helyezett ORB-s páros.
Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000):
- A pénteki rajtunk nem úgy sikerült, ahogy terveztük, miután hoztunk egy rossz döntést és a kezdésnél slick abroncsokat választottunk. Nem sokkal ezután eleredt az eső, és megvallom, Árpádtetőnél régen, vagy talán még soha sem vártam ennyire, hogy kiérjek egy gyorsasági szakaszról, minden kanyarban számoltam vissza, hogy mikor lesz már vége... Szombat reggel aztán kitaláltunk és felépítettünk egy új taktikát, és ehhez tartva magunkat kis lépésekkel szép lassan megkezdtük a felzárkózást. Ehhez persze nyilván kellettek a riválisok hibái, defektjei is. A mai napot ennek tükrében már nagyon élveztem, az eredmény mellett azért is, mert nagyon sok néző állt kint a pályák mellett, így most biztosan a mi ajkunkon a legszélesebb a mosoly.

Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5):
- Bár a vége nem úgy alakult, ahogy terveztük, összességében nagyon jó versenyt hagyunk magunk mögött. Az autó végig jól viselkedett, jól választottunk gumikat, és a szervizcsapat is tökéletesen működött – de ez most így alakult. Nüanszok döntöttek a rossz időben is, és az utolsó előtti gyorsig partiban is voltunk, a pécsváradi szakasz szerintem ma alkalmatlan volt a versenyzésre.

Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer IX R4):
- A reptéri két gyors nekünk sikerült a legjobban, és talán emiatt is hittük azt, hogy jobban tudunk majd teljesíteni, de sajnos ebből a versenyből most ennyit tudtunk kihozni. Sok helyen voltak necces pillanataink, ennél most nem tudtunk gyorsabban menni. Izgulni nem izgultunk – válaszolta s céldobogó szpíkerének kérdésére -, főként Péter nem, azt hiszem neki a legváratlanabb pillanatokban sem ment őúgy hatvan fölé a pulzusa…
Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza):
- Élveztük a versenyzést, örülök, hogy az utolsó pillanatban végül Svájc helyett a Mecseki dombokat választottuk. A pécsváradi gyors az egyik kedvencem, azon minden rajta van, ami csak egy ralipálya kelléke lehet, nem véletlen, hogy ott jól is teljesítettünk. Voltak persze gondjaink, a korméányszervóbóül folyt az olaj, de sikerült megjavítanunk. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel.

Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000):
- Tegnap este még vezettem, a mai kalandos napon is jókat küzdöttünk Mikivel és Norbival, aztán az egyik kanyarban hibáztam, kaptunk egy jobb első defektet, ami meg is pecsételte a sorsunkat. Megpróbáltam ugyan visszazárkózni, de nem tudtam ennél többet faragni az időből. Mégis örülök, küzdelmes, jó verseny volt.
Németh (16V) Péter, Varga István (Citroen C2 R2 Max):
- Változatos, érdekes volt a verseny, tele fiatalokkal, akiktől nem tudtuk, mire számítsunk. Jól mentünk, rendre kategória 2-3. helyeket autóztunk, nekem Pécsvárad tetszett most is a legjobban, ahol már 1990-ben is mentem, de hadd büszkélkedjek vele, hogy összességében az idei a 30. Mecsek Rallye-m. Az autó hibátlan, a csapat szenzációs volt, mindenben kiszolgáltak bennünket, csak a vezetésre kellett figyelnem. Nagyon örülök ennek a 3. helynek, komolyan, uhúgyanannyira, mintha az abszolút 3. helyén állnánk... Most már évek óta a Mecsek az egyetlen ORB-verseny, ahol rajthoz tudunk állni, és mindig itt vagyunk a kategória élmezőnyében, ennél többet nem is akarhatok.
Forrás: mecsekrallye.hu
A Historic után az ORB mezőnye – amely számára, amint immár hivatalossá vált, nem a Mecsek, hanem a november 8-ai Waldviertel-rali lesz az évzáró futam – is teljesítette a pénteki három gyorsot. Az összetettben Ollé Sasa, Kazár Miklós és Spitzmüller Csaba követi egymást az első három helyen a szombati folytatás előtt.
A rali I. osztály pilótái már nem mondhatták olyan szerencsésnek magukat, mint „elődeik”, hiszen a reptér felé menet már gyülekeztek az égen a fekete felhők. Az előfutók még szikrázó napsütésben vették az akadályokat az első gyorson, az élmezőny azonban a felhőszakadás miatt nem is tudott elrajtolni, csak némi késéssel. Miután az eső elvonult, végre a versenyzők is birtokba vehették a pályákat.
Az első szlalomos gyorsasági szakaszon Botka Dávid nem talált legyőzőre, 0,7 másodperccel utasította maga mögé Turánékat és 1,3 másodperccel a Hadik, Kertész párost. Árpádtetőn aztán Kazár bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Ollét és Spitzmüllert. A napot záró harmadik, azaz második pogányi gyorson Botka, Ollé és Kazár volt a sorrend.
Az összesített tabella élén így az Ollé, Tóth kettős áll, 2,7 másodperc előnyt gyűjtve össze a nap végére. A második helyre a Kazár, Szőke páros hozta be a Ford Fiesta R5-öt, míg harmadikként a Spitzmüller, Laczkó duó érkezett a szervizparkba.

A Rallye2-t késő este a Tajmel, Csendes kettős zárta az élen
2014-10-17
A pénteki napot a Rallye2 mezőnye zárta, amely számára nem az eső, hanem a sötétség okozott némi fejtörést. A három gyorsasági szakaszt a P csoportos autók uralták, az első reptéri szakaszon Barnáék, Árpádtetőn és a második pogányi gyorson pedig Tajmelék bizonyultak a mezőny legjobbjának.
Az abszolút sorrendben a Tajmel, Csendes páros áll az élen, másodikként a Horváth, Adorján, míg harmadikként a Jobbágy, Jobbágy kettős érkezett a szervizparkba.

2014-10-17
Pénteken kora délután – a Széchenyi téri rajtceremóniával – megkezdődött a 48. ÚjHÁZ Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye. A pénteki három kört elsőként a Historic Eb mezőnye teljesítette.
A kora reggeli órákban, majd a délelőtt folyamán is törhették a fejüket a versenyzők az előttük álló feladat megoldásán, hiszen jelentős mennyiségű csapadék hullott a városra és környékére. Az adminisztratív és technikai átvételeket követően – a közben kitisztuló időben – először a Historic mezőnye vehette birtokba a gyorsasági szakaszokat. Az idén újdonságként beiktatott pogányi reptéren kétszer, illetve Árpádtetőn egyszer mérte össze tudását a 39 versenyzőpárosból álló mezőny.
Három szakasz után Myrsell Mats bizonyult a leggyorsabbnak Lucio Da Zanche és Karl Wagner előtt, 1,5 másodperc előnnyel. A legjobb magyar eredmény Váradi György neve mellé került, aki az abszolút hatodik helyről várja a holnapi folytatást.
Forrás: mecsekrallye.hu
Kazár Miki és Szőke Tomi úgy készült, hogy Pécsett föltehetik a koronát az idei esztendő teljesítményére. Aztán nem sokkal a rajt előtt kiderült, hogy novemberben a Waldvierter Rally lesz a szezonzáró, az RSB így pótolja az október elején elmaradt Budapest Rallyt. A Maximmun Racing Team kettőse azonban a most hétvégi futammal foglalkozik, hiszen kilenc aszfaltos gyorsasági vár rájuk a Mecsekben.
- Most nem törődhetünk a pályán kívüli eseményekkel, amikor egy nagyon fontos feladat előtt állunk – szögezte le rögtön Kazár Miki, aki a Mecsek Rally előtt vezeti az abszolút értékelést. Csak és kizárólag a pécsi hétvégére koncentrálunk, mert most ez a legfontosabb. Tizenhét pont előnyt gyűjtöttünk össze az eddigi négy versenyhétvégén, ezt kell beosztanunk. Az évkönyvekben és a sportág történetében mindig a bajnokot jegyzik meg, ezért most az összetett elsőség a legfontosabb. Éppen ezért taktikusan és ésszel kell nyomni a gázpedált. Továbbra is Herczigék a legnagyobb ellenfelünk, rájuk kell figyelnünk annak szellemében, hogy egy futammal mégiscsak megtolták a bajnoki naptárat. Az a lényeg, hogy a végelszámoláskor legyen okunk a pezsgőzésre.

A tavalyi bajnokavatót Pécsett tartotta meg a Maximmun Racing Team, de emlékezetes bukás is színesítette a csapat történelmét a Mecsek-alján. A bajnoki címvédő most abban bízik, hogy pozitív érzésekkel zárhatják az kilenc gyorsasági szakaszt. Szőke Tomi azonban keserűen vette tudomásul a Waldvierter Rally naptárba helyezését, mert munkahelyi elfoglaltság miatt azon a versenyen nem lehet jelen.
- Nekem tényleg ez lesz az utolsó futamom ebben az esztendőben - kesergett Kazár Miki navigátora. - Amikor elkészült a versenynaptár, akkor ehhez igazítottam a munkahelyi elfoglaltságaimat is, október közepe után már nem terveztem rallyversenyt. Még minden nagyon friss, nem beszéltünk arról, hogy a szezonzárón ki ül majd a helyemen. Most csak és kizárólag Pécsre koncentrálunk, mert szeretnénk olyan eredményt elérni, ami a záró hétvége előtt esélyt teremt a címvédésre. A saját tempónkban fogunk versenyezni, meglátjuk mi lesz a végén. Nyilván Herczigék szereplését is figyeljük, ennek függvényében alakulhat a mi taktikánk az előttünk álló két napban.

Kazár Miki kellemes és kevésbé szép emlékeket is őriz a Mecsekkel kapcsolatban, most abban bízik, hogy pozitív élményekkel zárhatják a nagy hagyományokkal rendelkező, 48. Mecsek Rallyt.
- Ezeken a gyorsokon ültem először pilótaként versenyautóban, ezért természetesen továbbra is közel állnak a szívemhez – tekintett vissza Kazár Miklós. – Az autó teljes mértékben fel van készítve, én is és Tomi is rendkívül motiváltan várja a rajtot. Óriási és kisebb totálkárt is elszenvedtünk már ezen a környéken, de bízunk benne, hogy ezúttal nem kell hasonlóan tartani. Gyorsak leszünk, de nem szabad ész nélkül közlekedni. Egy rövidebb nyitó nap után szombaton várható a nagyobb terhelés, de nem tűnik vészesen soknak a táv. 25 pontot lehet szerezni, 17 az előnyünk. Matematikailag akár Pécsett is bajnokok lehetünk, de erre azért kicsi az esély, úgyhogy továbbra is az éves összetett tartjuk szem előtt. Egy izgalmas és jó versenyt várok, mert Pécsett mindig az szokott lenni.

A 48. Mecsek Rally időterve:
Október 17. (péntek):
GY1 – Pécs Pogány Airport/1, 17.00
GY2 – Árpádtető, 17.43
GY3 – Pécs Pogány Airport/2, 20.10
Október 18. (szombat)
GY4 – Hetvehely/1, 11.48
GY5 – Orfű/1, 12.46
GY6 – Zobák/1, 14.24
GY7 – Hetvehely/2, 16.42
GY8 – Orfű/2, 17.40
GY9 – Zobák/2, 18.48
Az ORB állása 4 futamot követően:
1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5) 72 pont
2. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000) 55 pont
3. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) 41 pont
4. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX) 34 pont
5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 34 pont
6. Spitzmüller Csaba, Laczkó László (Mitsubishi Lancer EVO X R4) 29 pont
Pénteken kezdetét veszi a 48. Mecsek Rallye, amelynek keretein belül idén a Pogányi Reptéren kezdődik meg a pontvadászat. Mint minden évben, idén is izgalmas és érdekes programokkal várjuk az autósportok szerelmeseit illetve a kikapcsolódásra vágyókat.


Az első nap versenyprogramja 13:10-kor az előfutókkal indul. Idén a Historic futam előfutói igazi legendák, a nagy „ladás” trió: Balatonyi Árpád, Bútor Róbert és Márta János. Őket Noteisz Attila vezeti fel egy Lancia Delta Integrale volánja mögött. Ezt követően 13:30-tól kezdődik a Historic futam, amelynek résztvevői az FIA Európa Bajnokság, valamint az Országos Bajnokság helyezéseiért várhatóan kiélezett küzdelmet folytatnak majd.
A Historic első körét Vári Gyula műrepülő bajnok látványos bemutatója követi 14:45-től. A nemzetközileg többszörösen is elismert pilóta minden bizonnyal mindenki számára izgalmas show-val készül.
A Historic következő köre 15:10-kor kezdődik és várhatóan 16:35-ig tart. Ezt újabb érdekes program követi: aPécsi Ércbányász Modellező Kör bemutatója. A nagy múltú klub számos országos bajnoki címmel büszkélkedhet mind csapat- mind pedig egyéni szinten. Jelenleg is több minősített versenyző képviseli őket itthon és külföldön egyaránt.
A bemutatót az Országos Rally Bajnokság futama követi, amely 16:40-kor veszi kezdetét. Itt is komoly küzdelemre van kilátás, hisz a végső helyezések jelentős többsége még eldöntetlen.
Arról, hogy az adrenalin szint a következő ORB és Rally2 körök előtt se csillapodjon hazánk Street Fighter világbajnoka, Mókus gondoskodik. A rendkívül látványos show az ORB második- és a Rally2 első köre után tovább folytatódik elvezetve minket a nap utolsó versenyéig, ami nem más mint a Rally 2 második köre. Itt is hihetetlen izgalmakra számíthatunk, hisz a bajnokság állása rendkívül szoros, semmi nem dőlt még el!
A fentieket a reptérre látogató 14 év alattiak ingyenesen, míg a 14 év felettiek 1000 Ft-os áron tekinthetik meg. A helyszínen korlátozott, 300 fős számban rendelkezésre állnak ülőhelyek is, melyeket az érkezés sorrendjében lehet megvásárolni + 1000 Ft-ért (tehát 14 év alattiaknak 1000 Ft, míg 14 év felettieknek 2000 Ft az ülőhelyes belépő).
Várunk mindenkit sok szeretettel és az ősz egyik leglátványosabb programjával a Pogányi Reptérre!
Hivatalos honlap: www.mecsekrallye.hu
Telepíthető a 48. Mecsek Rallye mobil alkalmazása:
A 48. ÚJHÁZ Centrum LétaKer Mecsek Rallye programja - ahol a közönség az autókkal, pilótákkal találkozhat
Október 16., csütörtök
17.00-20.00 Hivatalos teszt, Kővágótöttös (Petőcpuszta)
Október 17., péntek
Pécs, Széchenyi tér, rajtceremónia
12.31 Historic-előfutók és -mezőny
16.11 ORB-előfutók és -mezőny
17.51 Rallye2-előfutók és -mezőny
Pécs-Pogány Repülőtér
13.11-13.21: LADA-show (Historic-előfutók): Balatonyi Árpád, Bútor Róbert, Márta János
13.30-14.15: Historic rajt, 1. kör
14.45-15.10: Vári Gyula repülő show 1.
15.11-15.21: LADA-show 2., előfutók: Balatonyi Árpád, Bútor Róbert, Márta János
15.30-16.15: Historic rajt, 2. kör
16.15-16.35: Vári Gyula repülő show 2.
16.41-16.51: ORB-előfutók rajt, 1. kör
17.00-17.55: ORB rajt, 1. kör
18.00-18.15: „Mókus” streetfighter show 1.
18.21-18.31: Rallye2-előfutók rajt, 1. kör
18.40-19.30: Rallye2 rajt, I. kör
19.51-20.01: ORB-előfutók rajt, 2. kör
20.10-21.05: ORB rajt, 2. kör
21.10-21.25: „Mókus” street fighter show 2.
21.31-21.41: Rallye2 előfutók rajt 2. kör
21.50-22.40: Rallye2 rajt 2. kör
Pécs, Kincses u. 1. TESCO-parkoló
14.31: Historic-előfutók és -mezőny érkezése
18.01: ORB-előfutók és-mezőny érkezése
19.41: Rallye2-előfutók és -mezőny érkezése

Október 18, szombat
Komló, Eszperantó tér
11.40: Historic-előfutók és -mezőny érkezése
13.22: ORB-előfutók és -mezőny érkezése
15.00: Rallye2-előfutók és -mezőny érkezése
Pécs, Széchenyi tér – Célceremónia
17.26: Rallye 2 előfutók és mezőny
18.41: HISTORIC előfutók és mezőny
20.21: ORB-előfutók és -mezőny
Pécs, Expo Center, Szervizpark - szervizidőpontok (első autó érkezése)
09.01: Historic-előfutók és mezőny
10.41: ORB-előfutók és mezőny
12.21: Rallye2-előfutók és mezőny
13.40: Historic-előfutók és mezőny
15.20: ORB-előfutók és mezőny
Október 18., vasárnap
09.00: Ünnepélyes díjkiosztó, Hotel Palatinus, Bartók terem (Király u. 5.)
A gyorsasági szakaszok
(Az eredeti kiíráshoz képest módosult!)
Október 17., péntek
13.30: 1. gyors (Pogány Airport 1.)
14.13: 2. gyors (Árpádtető – Szentkút)
15.30: 3. gyors (Pogány Airport 2.)
Október 18., szombat
10.23: 4. gyors (Hetvehely – Nyárásvölgy 1.)
11.21: 5. gyors (Orfű – Árpádtető 1.)
12.59: 6. gyors (Zobákpuszta – Pécsvárad 1.)
15.17: 7. gyors (Hetvehely – Nyárásvölgy 2.)
16.15: 8. gyors (Orfű – Árpádtető 2.)
17.23: 9. gyors (Zobákpuszta – Pécsvárad 2.)
Bővebb információ, versenykiírás, nevezési lista, térképek: www.mecsekrallye.hu