Fogasy Gergely - Berendi Dávid

Citroen C2 S1600
SRT Kft
Waldvierte Rallye
2014.11.07-08.

 

Egy Változatos Mecsek Rally után vagy pilótáddal Fogasy Gergellyel.

 

Miként tetszett nektek a reptéri szakasz?
- Pénteken
15,5 versenykilométert mentünk kb. 6 óra alatt. Ebből kétszer 1,5 km volt a reptéri gyors, ami előtt mindig volt 12-15 km etap. Azt hiszem ez elég válasz erre a kérdésre…

 

Szombaton egy gyorsot, (Hetvehely) nagyon azonos időkkel teljesítettétek, Viszont a két másik (Zobák, Orfű) rontottatok az időtökön. Mi is történt? 
- Szombaton hálaégnek nagy csaták alakultak ki az első három helyen. Mindannyian (Klausz, Órai és mi) rengeteget fejlődtünk az év elejéhez képest. Nagyon jó érzés, hogy mindenki különböző technikákkal megy és mégis a beíróban pár másodpercen belül vagyunk. Mindegyik autónak megvannak az erősségei és gyengeségei. Ugyanígy a versenyzőpárosoknak is. A legfontosabb, hogy mindenki a saját és autója előnyeit tudja érvényesíteni. Szerintem ez szombat reggelre jött össze mindenkinek. Utána sajnos Kristófék hibáztak így már nem tudtuk hozzájuk mérni magunkat. Maradtunk csatában Órai Balázsékkal, de a verseny végére nekik is és nekünk is technikai gondjaink akadtak. Nekünk az injektor adta meg magát így csak három henger hajtotta a S1600-ast és így kellett mennünk még 40 versenykilométert. Megszakadt a szívünk a hangjától, de kitartott az autó és elvitt bennünket a célba.

 

Hogy zártátok végül a versenyt és hogy álltok a bajnokságban?
- A versenyt végül a már mindig megszokott második helyen zártuk a kategóriánkban. Egyszerűen nem értjük, hogy mit kellene még tennünk azért, hogy győzni tudjunk. Ha rossz az autó, ha jó, ha gyorsan megyünk, ha hibázunk, akkor is másodikak vagyunk. Jövőre komolyabban utána nézünk ennek a dolognak. Viszont, ami bennünket egyelőre bíztat az az, hogy vezetjük a kategória bajnokságot. Ebből lehet látni, hogy nem biztos, hogy az a jó versenyzés, hogy egy verseny győzelem, egy verseny bukás. Stabil eredmény hozhat bajnoki címeket és azért ez valahol a munkánk elismerése is lehet.

 

Legközelebb a Waldviertel Rallye-n találkozhatnak veletek a sporttársak. A Mecsek rallye mennyire volt jó az Osztrák futamhoz való felkészülésre?
- Igen. Megnézzük ezt az osztrák futamot, ami érthetetlenül, de magyar bajnoki futam is lett. Végül is nem bánjuk, mert újból kitekinthetünk egy számunkra idegen versenyhelyszínre és megláthatjuk, hogy ott, hogy is mennek a dolgok. Én mentem már Ausztriában és nagyon jó élményeim vannak onnan. Remélem Gergő is beleszeret majd, mert összességében nagyon jó versenyek vannak ott. A mecseki verseny aszfalton ment, az osztrák pedig murva lesz. Összességében nem jó felkészülés az osztrák versenyre egy aszfalt futam, viszont egyik támogatónk befolyása miatt kipróbáltuk a mecseki futamon a Pirelli versenygumikat. Pozitív eredményeket észleltünk és összességében elégedettek voltunk vele, bízunk benne, hogy murván is hasonló élményekkel gazdagodunk majd!

 

 

Köszönjük a támogatók segítségét!

 

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

Országos Historic Ralibajnokság 5-6. futam

Mecsek Rali, október 17–18, Pilisvörösvár Rali, október 25.

 

Sűrű volt a programja az Országos Historic Ralibajnokságnak, hiszen októberben két héten belül két futamot is rendeztek. A Mecsek Ralin a historic Eb-mezőnyével mérkőzhettek meg a magyar versenyzők, míg egy héttel később, az elmaradt Budapest Rali helyett a Pilisvörösvár Ralin gyűjthettek bajnoki pontokat.

 

A Mecsek Ralin 16 magyar páros állt rajthoz. A historic mezőnyben a Wirtmann–Barna kettős volt a leggyorsabb az Eb-n használt C korcsoportos Ford Escort Mk I-essel. „Nekünk az Eb negyedik hely volt a tét, amit sikerült megszereznünk. Egész héten nagyon beteg voltam, örülök, hogy egyáltalán célba értünk” – mondta Wirtmann Ferenc.

 

A D korcsoportot, az idén csak egy versenyen induló Kövesdán–Varga kettős nyerte Porsche 911 SC-vel. Ők végig motorproblémával küzdöttek. „Nem forgott hatezer fölé a motorunk, a Porschéról pedig tudni kell, hogy hat- és nyolcezer között jön meg az erő, úgyhogy nem is erőlködtünk” – mondta Kövesdán András.

 

A D csoport második helyét szerezte meg a Lévai–Csányi kettős Opel Kadett C Coupéval. „Ez volt a negyedik versenyünk az autóval, mostanra állt össze olyanra, amilyet szerettünk volna. Ahhoz képest, hogy egész életemben elsőkerekes autóval versenyeztem én is hamar megszoktam. Elégedett vagyok az eredményünkkel” – vélekedet Lévai Ferenc.

 

A Replica kategóriában a Merencsics–Kulcsár kettős idei első győzelmét aratta Suzuki Swifttel, a Szabó–Illés páros Lada VFTS-e előtt. „Szerencsénk volt, kétszer is lenyúltak értünk az égiek és visszarakták az autót az útra” – mesélte Merencsics. „Váradi és Stepán is kiestek előlünk, így a győzelem az ölünkbe hullott.”

 

A Pilisvörösvár Rali az utolsó pillanatban ugrott be a bajnokság szezonzárójának, így csak egy szerényebb, hat fős mezőny gyűlt össze. A Wirtmann–Barna kettős ezúttal a D korcsoportos Ford Escort Mk II-essel nyert a Tóth–Bruckner duó Skoda 120-as és az Ördögh–Angyal duó Ford Escortja előtt. „Egész héten kúráltam magam, hogy a versenyre meggyógyuljak, nem tudom, hogy ez sikerült-e, de a versenyautóban nem volt semmi bajom. A negyedik fokozatunk az első gyorsasági után tönkre ment, de így is nagyon élveztük a versenyt” – mondta Wirtmann Ferenc.

 

Replicában a Mecsek Ralin kieső Váradi–Laboncz kettős nyert Mercedes 124 CE-vel a Veréb–Papp duó valamint a Kicsatári–Siroki kettős Lada VFTS-e előtt.

 

MECSEK RALI HISTORIC VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):

1. Wirtmann Ferenc–Barna György       Ford Escort RS2000 Mk.1.    C3            1:26:26,3

2. Kövesdán András–Varga László        Porsche 911 SC                      D4            1:28:21,6

3. Lévai Ferenc–Csányi Botond             Opel Kadett C Coupé            D3            1:29:50,6

4. Kenderesi Árpád–Gyors László         Lada 2101                              D2            1:40:15,1

5. Tóth István–Bruckner Viktor             Skoda S120 S                         C2            1:42:23,9

6. Kátai Tamás–Sárdi Zoltán                  Fiat 131 Abarth Gr4               D3            1:42:25,8

7. Lukács Zsolt–Gulyás Katalin             Skoda 110 L Rally                 C1            1:48:27,0

8. Ördögh Miklós–Angyal Tamás          Ford Escort XR3i                   E2            1:49:39,5

9. Leitgéb Judit–Klézli Szabolcs            Renault 5 Alpine Turbo          E4            1:51:23,8

 

MECSEK RALI HISTORIC REPLICA VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):

1. Merencsics Árpád–Kulcsár Dániel     Suzuki Swift Gti MK1           R1            1:27:32,1

2. Szabó Laci–Illés Peti                          Lada VFTS                            R1            1:27:35,8

3. Veréb Zoltán–Papp Tamás                 Lada VFTS                            R1            1:28:16,3

4. Király Gábor–Molnár Alexandra        Lada VFTS                            R1            1:29:01,6

5. Csomor László–Harányi István          Lada VFTS                            R1            1:29:21,1

6. Gyenes András–Schmidt Ádám         Lada 2101                              R1            1:34:31,6

 

I. MANNOL PILISVÖRÖSVÁR RALI HISTORIC VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS)

1. Wirtmann Ferenc–Barna György       Ford Escort MK2                   D3            27:45,8

2. Tóth István–Bruckner Viktor             Skoda 120                              D3            33:28,7

3. Ördögh Miklós–Angyal Tamás          Ford Escort XR3i                   E2            37:55,2

 

I. MANNOL PILISVÖRÖSVÁR RALI REPLICA VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS)

1. Váradi György–Laboncz László        Mercedes 124CE                    R3            26:37,5

2. Veréb Zoltán–Papp Tamás                 Lada VFTS                            R1            27:23,8

3. Kiscsatári Imre–Siroki Zoltán             Lada VFTS                            R1            28:24,8

 

AZ ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI

Iharos és Goller Kft., Kumho

A pécsi futamot követően a Hodosi Gábor – Holló Barnabás páros eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Egyszerű magyarázatot adtak. Elegük lett. A ritkán bőbeszédű Holló Barnabás viszont most kiborította a bilit.


Már nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet veletek. De megnyugodhatnak a szurkolók minden rendben, így a számotokra nem jól zárult pécsi versenyt követően?

- Hogy mi történt velünk? Szétment a motor…pont. Ennyi. A második nap első gyorsaságiján megállt az élet számunkra, és ott feladtuk az idei harcot. Persze megnyugodhat az a tömeg, akit még mindig a Zsiguli mozgat meg, mert baj nem lett, mármint velünk, csak most nincs „szíve” a technikának, kell egy szívátültetés a folytatás előtt. Kapkodnunk nem kell, mert mi befejeztük az idei bohóckodást, mert nekünk ez az idei év inkább az volt, mint versenyzés.


Osztrák verseny? Hogyan tovább?

- Biztos meg lesz tartva, de minket nem izgat. Nem tudom, hogy a bajnokságba beleszól-e ez a külföldi futam, de igazából most mondjam…nem is érdekel. Ami itt megy, komolyan mondom vicc…belefárad az ember, akkor is, ha az élete a rali.


Mitől vagytok így magatok alatt? Az, hogy év vége felé közelítünk, és elfáradtatok, esetleg a versenyek színvonala, vagy csak maga a technika ördöge bosszant titeket?

- Kicsi szerencsénk sem volt az idén. Nem bírtunk egy normálisat autózni, mert mindig volt valami nyűg. Nem érdekel, hogy elsők, vagy másodikak leszünk a bajnokságban, ha egy verseny sem volt kerek, és nem tudtuk 100%-osan jól érezni magunkat. Pécsen is minden úgy nézett ki, hogy na, majd akkor most…de nem. Pedig nagyon ott voltunk tényleg mindketten, mind fizikálisan és mentálisan is. Ez van. Ez nekünk már az év első versenye óta így megy, tehát azért menet közben a sok balszerencsés fordulat ellenére is úgy voltunk, hogy nem baj, csináljuk….de most elfogytunk, mi is, és a gép is így a végére.


Félve kérdezem a jövő évi terveiteket, talán nem a legjobbkor, de tervezni mindig kell. Felskicceltétek már a 2015-ös évet nagyjából?

- Mire tervezzünk? Most őszintén? Nincs mire. A rali eljutott ebben az országban arra a szintre, hogy szükség van új emberekre, új struktúrára, mert ez így nem megy most sem, és ezután sem fog. Szeretnénk normális szervezéseket, és normális körülmények között versenyezni, minket ennyi érdekel. Az hogy ezt ki lenne, vagy lesz képes megvalósítani, az pont nem érdekel, csak működjön már végre. Mert ez, ami most van, tudod mi?! Vicc kategória….sajnos. DE a pillanatnyi hangulatunktól függetlenül is nagyon hálásak vagyunk a szervizcsapatnak, a szurkolóinknak, és legfőképp a minket támogatóknak, mert nélkülük nem jött volna össze még így sem ez az év.


Köszönet a támogatásért:


Szöveg: Tiba Anita

Német László - Szegő János

Citroen C2 R2 MAX
Crash-Men Team Kft
38. Mecsek Rallye
2014. október 17-19.

Interjú Szegő Jani rallyversenyzővel, a 48-ik Mecsek Rallye után.


Egy sikeres Mecsek Rally után vagy pilótáddal, Német Lacival.

Miként tetszett nektek a reptéri verseny?
- Nem gondolom azt, hogy egy Mecsek Rally-nak akár egy gyorsasági szakasza is szlalom pályán kell, hogy zajlódjon. Ez nem jó senkinek.

Szombaton a három gyorsot nagyon azonos időkkel teljesítettétek. Miként is lehet szinte másodpercre ugyanolyan időt menni?
- Mi az autóból minden gyorsot jobbnak éreztünk, de az eredmények úgy látszik, nem ezt mutatják. Lehet, hogy csak biztonságit autóztunk?

Egy új Peugeot versenyautóval vettetek részt, mit is tudhatunk az eredményetekről és az autóról?
- Igen továbbra is az Oktan Sport által felkészített autóval tudtunk menni, ami most kicsit más volt, mint eddig, mert sikerült egy új 208-ast bérelnünk. Egy nagyon nehéz és kemény versenyen vagyunk túl, de nagyon boldogok vagyunk, hogy mi lettünk a legjobbak a kategóriában és a két kerék hajtású autók között is.

Legközelebb hol találkozhatunk veletek, milyen versenyen és milyen autóval?
- A következő bajnoki futamon szeretnénk indulni, ami még képlékeny, de rajta vagyunk az ügyön (az idő nekünk dolgozik), az autó még számunkra is meglepetés, de R2 marad az biztos.


Köszönjük a támogatók segítségét!

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

Megjelent a Waldviertel Rally nevezési listája! 

 

I.MANNOL – PILISVÖRÖSVÁR RALLYE
2014.10.24-26.


Versenykiírásban történt változások pontosítások:

1.3. Gyorsasági szakaszok száma: 7
Csobánka – Pilisvörösvár 5,8km 4x
Esztergom – Dobogókő
Bajna – Lábatlan 9,5km 3x
Gyorsasági szakaszok teljes hossza:51,7 Km
Verseny össztávja: 399,1 Km

2.7.MNASZ biztonsági megfigyelő : Csiki Zoltán
MNASZ Felügyelő : Sztankovics Györgyi
Versenyzői összekötő: Barna György /Historic/
MNASZ Technikai felügyelő : Szilágyi Béla


Átvételek:
A rendező 2014.10.24-én 18:00-tól 20:00-ig fakultatív átvételi lehetőséget biztosít a versenyzők számára.


Készítette: Rendezőbizottság
Jóváhagyta: MNASZ Sporttanács

 

Eredeti dokumentum: Kattints IDE!

Megtekintés, Útvonallap:{edocs}http://www.mnasz.hu/letoltes/Pilis%20Rallye%201%20vegrehajtasi.pdf{/edocs}

Spitzmüller Csaba – Laczkó LászlóE:\Munkak\_prorcaehu\partnerek_png\prorace.png
Mitsubishi Lancer Evo X R4

E:\Munkak\_prorcaehu\sajto\pecs\mecsek.png

Nagy Mátyás – Nagy Tamás
Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 


A Mecsek Rallye péntek késő délutánra szervezett 3 friss gyorsasági szakaszán lendületes kezdéssel az abszolút értékelésben harmadikként tért éjszakai pihenőre a Pro Race Sport Spitzmüller – Laczkó – Evo X-es triója. Másnap a versenykilométerekből még alig fogyott, de az egység számára hamar véget ért a küzdelem.

Spitzmüller Csaba:

„Kassa után úgy éreztük, hogy túllendültünk a nehezén és egy problémamentesebb időszak vár ránk. A pénteki napon az utolsó gyorson bennhagyott pár másodpercen kívül minden az elképzeléseink szerint haladt. Elégedettek voltunk, az autó jól működött és remek ritmusban tudtunk autózni. Az első nap végi 3. hely biztató és erősen motiváló volt számunkra.

A szombati első szakasz második felében rendellenes hangokra lettünk figyelmesek, melynek forrása a hajtáslánc volt. ArraLendületes kezdés után…

számítottunk, hogy a kört még be tudjuk fejezni és eljuthatunk a szervizparkig. Ahogy közeledtünk a következő rajthoz, egyre erősödött a komoly betegségre utaló zaj. Ilyen intenzív állapotromlás mellett már a hosszú gyorsaságit sem tudtuk volna abszolválni. Ennek tükrében felesleges kockázatvállalás az autó további alkatrészeinek károsítása is. A következő szakasz rajtja előtt a verseny kényszerű feladása mellett döntöttünk. Mi most csalódottan és pontok nélkül távozunk a mecseki pályákról.”

A csapat színeiben indult másik páros megtörte több verseny óta tartó negatív szériáját, Nagy Mátyás és Nagy Tamás célba hozta az Evo IX-est. A pontszerzésről ezúttal lecsúsztak, de a versenytáv sikeres teljesítése új erőt ad a párosnak a folytatáshoz.


Együttműködő partnereinknek köszönjük a bizalmat!



AS Rallyesport Europe
48. Mecsek Rallye, Beszámoló

Ollé Sándor- Tóth Zsolt
Ford Fiesta S2000


Az abszolút ötödik helyen zárta az Országos Bajnokság pécsi állomását az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt . Első hallásra nem teljesült a kitűzött cél egy törött felni miatt begyűjtött hátrány okán, de a pénteki abszolút első hely tükrében kijelenthető, hogy jó az irány.

 

Ollé Sándor - Tóth Zsolt: „ Az autó beállításai nagyon jól sikerültek, sőt az angol mérnökök segítségével kiküszöböltünk egy hibát, ami mindig is nehézséget jelentett. A Ford nagyon rosszul rajtolt, valami nem volt rendben , mert érzésre az első métereken gyengének tűnt. A Fiestánál létezik egy úgynevezett karosszéria map, ami még EVO1-es és nem EVO2- es volt, ezért nem működött 100% - osan. A pécsi ver s enyre így tökéletes autóval érkeztünk, ami végre kifogástalanul működött, mert most már van egy rajtolást elősegítő programunk, amely et nagyon jól tudunk használni. Ennek tükrében kezdtük meg a mecseki megmérettetést, vagyis nagyon bizakodóak voltunk, az első három hely valamelyikén szerettünk volna végezni, ez az első nap sikerült is. Pénteken sokáig dilemmáztunk azon, hogy milyen abroncsokkal menjünk ki, hiszen egész héten esett az eső .

Nálunk a biztonság volt az első, éppen ezért félig kivágott intermedia gumikat raktam fel - ez utólag nagyon jó döntésnek bizonyult. Relatíve szerencsénk volt, mert leszakadt az eső, nem kellett attól tartanunk, hogy esetleg túlmelegednek a gumik, ennek köszönhetően Árpádtetőn egy kimagasló eredményt értünk el. Az első napi, három szakasz után mi vezettük az abszolút mezőnyt. Nagyon örültünk neki, bár tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a másnap , főként a „ takarító ” szerepben, ami számunkra új volt.

Az első naphoz hasonlóan gumiháború indult el , mi megpróbáltuk megtalálni az egyensúlyt egy olyan gumival, ami minden körülmények között jó lehe t, és megtarthatjuk legalább a második pozíciót . Herczig Norbiékat nem tudtuk tartani, ehhez még kell egy -két verseny. Sajnos ezek után jött az ominózus hetedik gyorsasági, amin egy amatőr hi bát követtem el, igazán még most sem értem hogyan … Hetvehelyen az egyik kanyarban belóg egy beton pillér, ezért nagyobb tempónál sem szabad szűken venni, sajnos mégis megtettem, kiszakított egy darabot a felni ből, defektet is kaptunk a gyorsasági felénél. Próbáltunk sietni, de minden egyes bal kanyarban ki akartam csúszni, majd egy perces hátrán nyal visszaestünk az ötödik helyre. Megpróbáltunk felzárkózni, hoztuk is a jó időket, azonban a Superstagen ismét hibáztam, lecsúsztunk az árokba, így az ötödik helyen zártunk.

Felemelő érzés, hogy tényleg az élmezőnyhöz tartozunk és már nemcsak murván, hanem as zfalton is komolyan kell velünk számolni! ”


Köszönjük támogatóinknak!
További információ: Papp Zsuzsa +36/30-239 - 5827

A Mecsek ezúttal nem fogadta kegyeibe a Maricsek Racing Team párosait az Országos Rallye Bajnokság ötödik fordulóján. A csapat 11 kettőse közül sajnos öten feladni kényszerültek a 48. Mecsek Rallye-t

Kovács Antal és Istovics Gergő már az első szakaszt követően nagyon bosszúsak voltak, hisz a pogányi reptéren megtartott gyorsasági rajtjában majd 8 percet várakoztatták a rendezők a kaposvári kettőst, majd, mikor a legjobban szakadt az eső elrajtoltatták őket. A fiúk abszolút pontokról szőtt vágyai már itt elillantak, de természetesen folytatták a versenyt. A második nap megkezdték a felzárkózást, s mikor már úgy tűnt, hogy minden rendben, akkor a második körben megmakacsolta magát a Mitsubishi Lancer.

„Orfűn elrajtoltunk és két kilométer után háromhengeressé vált az autó. Azért, hogy ne tegyük tönkre teljesen a motort, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el az utolsó gyorsra, hiszen három perccel rosszabbat jöttünk, mint a többiek.”  Értékelt érthető csalódottsággal a hangjában Kovács Anti.  A P csoport tavalyi bajnoka innentől kezdve már teljes erővel a Waldviertel Rally-ra koncentrál, ahol, ahogy ő fogalmazott már semmiféle nyomás nem lesz rajtuk, csak kedvtelésből indulnak el az osztrák - magyar szezonzárón.

Osváth Péter és Farnadi Ágnes azzal a nem titkolt céllal vágott neki a Mecsek Rallye-nak, hogy visszaszerezzék a 3-as kategória első helyét az éves értékelésben. A veszprémi kettős a hirtelen leszakadó eső ellenére jól választott gumit a pénteki szakaszokra és a nap végén mindössze 6 másodperccel voltak lemaradva az éllovas Matics - Zejda párostól. Másnap az MRT kettőse két szakasz elteltével nem csakhogy ledolgozta a hátrányát, de meg is előzte Maticsékat. A hatodik szakaszon azonban közbeszólt a technika:

„Egy turbócső szétment és sajnos folyt a motorból az olaj, pont a kipufogóra. Ez eléggé elterelte a figyelmemet nem tudtam 100 %-ig a feladatomra koncentrálni, mert attól féltem, hogy kigyullad az autó. Az utolsó szakaszon ráadásul már alig volt a motorban olaj, így az extra pontokért sem tudtunk igazán harcba szállni.” Összegzett a célban Osváth Peti, majd így folytatta:

„Másodikak lettünk, így a bajnokságban tovább nőtt a hátrányunk, de nem adjuk fel, hisz a Waldviertelen még bármi megtörténhet.”

Osváthék újdonsült kategóriatársa a Maricsek Miklós - Kovács Szabolcs kettős a géposztály 5. helyén fejezte be a Mecsek Rallyet. Ahogy Maricsek Miki fogalmazott az eredmény ezúttal másodlagos, sokkal fontosabb, hogy karcmentesen célba vitték az EVO IX-es Lancert.

„Fél órával a rajt előtt állt össze minden és ez az autó teljesen más, mint az EVO VI/IX. Az Árpádtető - Szentkút szakaszon csak tapogatóztam, de a második napon már kellő képen összebarátkoztam az új autóval.”

A Borbás Szabolcs - Csáki Richárd párost az első nap kuplung és turbó problémák is hátráltatták, majd miután a szerviz csapat orvosolta a problémákat, a második nap első gyorsasági szakaszán egy hatalmasat estek az EVO VII-es Mitsubishivel. A navigátor így emlékezett a Hetvehelyen történtekre:

„Az első gyors utolsóelőtti kanyarjában nagyon felhordásos volt az út és talán még egy kicsit nedves is és ezúttal nem sikerült abszolválnunk azt a kanyart. Egy hatalmas rönk állta az utunkat, de még maradt annyi lendület, hogy szemből az erdőbe is belátogattunk egy picit. Majd aztán a ventilátor ráhajolt a turbóra, ezáltal ki is gyulladt az autó, de szerencsére azt idejében sikerült eloltanunk.”

Gyarmati Ariel és Németh Gergely a P3-19 kategória harmadik és a BMW-k között a második helyen teljesítették a Mecsek Rallye-t. Ahogy Ariel fogalmazott élete talán legnehezebb versenye volt ez a mecseki viadal. A kiszámíthatatlan időjáráson túl a nem megfelelően beállított lámpasor is nehezítette a dolgukat az első nap, majd szombaton túl kemény gumikat választottak, amit nem tudott megfelelően munkára bírni az E36-os.

„Sajnos nem tudtunk egy jót meccselni a BMW-s kategória társakkal, hisz Rafael Tamásék egy műszaki hiba miatt kiestek az első nap, majd Lángi Attila idejét figyeltük, ő mögöttünk volt, de az utolsó két sötétben megtartott gyorsaságin megelőzött minket. Sajnos, amire készültünk, azt most nem tudtuk hozni.”

A Rallye2 mezőnyét erősítette a hétvégén a Vargha Bálint - Magyar Gábor kettős az aszfaltszaggató méregzsákkal, azaz a Renault Megane Maxival. A fiúk jól érezték magukat, teszt versenynek szánták a Mecsek Rallye-t, ennek megfelelően készültek és teljesítették a hétvégét. A csütörtöki tesztet követően a szervizesek a régi lámpasor helyet „faragtak” egy új xenonosat. Az első nap, a reptér nem feküdt az autónak, hisz nagyon kicsi a Renault fordulóköre, ezért ott szenvedtek, de Árpádtetőn autóztak egy jóízűt. Szombaton fokozatosan gyorsultak élvezték az autózás.

„Amitől a legjobban tartottunk az a pécsváradi szakasz volt. Ennek ellenére ott jöttünk a legjobban, mindaddig, amíg egy hatodik teligázas egyenes részen volt egy púp, ahol leért az autó hátulja és eltört a hátsó hídban a torzió egyik része. A gyorsaságiról lejöttünk, de annyira összeült az autó hátulja, hogy nem jöttünk vissza a szervizbe, inkább feladtuk a versenyt. Az összes szakaszt teljesítettük, harmadikak voltunk a kategóriában, de pont azért, mert tesztelni mentünk a Mecsekbe; inkább kiálltunk, mint hogy etapon kárt tegyünk az autóban.”

A Maricsek Racing Team többi párosa közül a Szvatek -Török duó a P2-16-os kategória harmadik helyéről volt kénytelen félreállni az ötödik szakaszon, üzemanyag ellátási problémák miatt.

A Rallye2-ben az abszolút 16. és az A5 első helyét szerezte meg Vígh Levente és Mohács László a Suzuki Swift Gti-vel, míg Wágner Attila és Bakó László (Renault Clio) az abszolút 23.-ként az A7-es kategória győzteseként zárta a Mecsek Rallye-t.

A Historic mezőnyben Veriga Gábor és Kovács Antal (Lada Samara) előfutóként teljesítette a versenytávot, míg a Stepán Árpád - Bán Viktor kettős (VAZ 2101) vezette a kategóriáját az első orfűi szakaszig, ám ott a Zsiguli motorja felmondta a szolgálatot, így ők is feladták a futamot.

19. oldal / 46

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top