
Év végén már mindenki azt gondolná, hogy az ünnepek, meg egyebek a fontosak, de úgy látszik Jánosa Ákos és Brunekker Árpi számára a kettő nem zárja ki egymást. Ők lerendezik a karácsony után és a szilveszteri buli előtt a saját kis dzsemborijukat, és akkor lesznek elégedettek a 2014-es évvel.
„Tudom, hogy lehetne már ilyenkor pihenni is otthon egy karfás fotelben papásan, de azok nem mi lennénk. Amúgy meg mi Árpival a 2009-es Szilveszter Rallyn mentünk először, és hát megmondom őszintén, hogy ez már nálunk rituálénak számít. Igaz, hogy egész évben szerencsére sokat tudtunk menni, de valamiért nekünk szükségünk van erre a kis buli versenyre…meg hát a csapat se lustuljon el. ☺ Ez a háromnapos muri méltó lezárása lesz, reméljük az idei szezonnak. A teszten a támogatóinkat fogjuk autóztatni, mert ez az időszak sokaknak megfelel, és már nagyon kíváncsiak a kis méregzsákra. Este pedig egy kis „lazulós csapat bulival” készülünk a Bakó Rally Team számára, hogy megköszönjük az egész éves munkájukat. Hétfőn pedig „frissen és üdén” rajthoz állunk Árpival, és még így befejezésképpen bízunk benne, hogy még itt is tanulni fogunk valamit, mint ahogy egész évben nagyon sokat tanultunk. A verseny az számunkra itt is verseny lesz, ehhez népes kategória állt össze, de mindenképpen más lesz a feelingje, mert valamiért másképp fogja már fel ezt a futamot az ember, mint máskor. A havazás az megviccelne minket, ha mégis lenne…de sebaj, jöjjön az a dzsembori.” – válaszolta Ákos izgatottan.
Az egész éves pörgés megmaradt Ákosnál és Árpinál, egyszóval még most sem bírnak nyugodtan ülni a sejhajukon, De az vesse rájuk az első követ, aki nem érti meg ezeket a fanatikus srácokat…ugye, hogy nincs olyan.

„A haverom nagyon jól elmondott már előttem mindent, mert az első randink anno, tényleg a Szilveszter Rallyn volt, és hát azóta ha akarna sem tudna kirakni a kocsiból. Ami pánikra okot adhat az esetleg az, hogy a meteorológusok ijesztgetnek minket a hóval a verseny idejére, de tudjuk, hogy csak néha-néha találják el, hogy mi is lesz. De, ha mégis úgy adódna, akkor majd autózunk csak úgy spontán, legalább megtanulunk elsőkerekessel hó autózni is. Mert az oké, hogy ez olyan buli, fanta, haverok verseny általában, de mi valamiért mindig vérszemet kapunk menet közben, és hajt a vérünk, hogy minél előrébb végezzünk. Ha össze akarnám így verseny előtt foglalni a Szilveszter Rallyt, akkor első nap a támogatóké, de már az este a miénk, mert a csapat bulin biztosan lesz egy kis ereszd el a hajamat, és másnap kérem szépen újra komolyság és versenykész állapotban fogtok minket látni…legalábbis ezek a tervek. ☺ Minden úgy fog történni, ahogy a nagy könyvben meg van írva.” – humorizált Árpi már tőle megszokottan.
Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves támogatónknak az egész éves bizalmat, és Kellemes Ünnepek kívánunk mindenkinek.
Köszönet a támogatásért:
Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; MaGreen Kft - Professzionális Terményvédelem; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó - FACSEMETÉS; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; MAGYAR AGRÁR KFT – Profeszionális Menedzsment, Tanácsadás; Automobile France Kft. Francia autóbontó;
Szöveg: Tiba Anita
Pécsen még egy EVO VI-tal mentek Kurtos Robiék, de a Szilveszter Rallyn már egy EVO IX-cet tesztelnek a következő évre. A navigátora egy ideje nem ült autóban, de ezt nem hagyhatja ki, mert régi álma volt László Pistinek, hogy egy ilyen autóban diktálja a tempót. Úgyhogy Robi és Pisti az új paripával vág neki a szezon utolsó futamának. De hogy hogyan is jött ez az év végi váltás, Kurtos Robi elmondja nekünk.
A bajnokságot hogy sikerült zárnotok idén, hogy nem mentetek az osztrák versenyre?
- Én úgy számolgattam, hogy 4. vagy 5. helyen végeztünk idén, de az MNASZ nem hivatalos végeredmény listájában a 16. géposztályba 3. helyen szerepel a nevünk. Hogy ez az eredmény fog-e még változni vagy sem, nem tudjuk, de ha nem, akkor nagyon örülünk neki.
A Mecsek Rally óta nem ültetek autóban, viszont most már nem is abban fogtok, hisz lecserélted az EVO VI-ot egy IX-esre. Miért?
- Pécsen, amikor kiállni kényszerültünk, akkor olyan rossz érzés volt, hogy már megint kiestünk, hogy elgondolkodtam rajta, hogy eladom. Igazából nem görcsöltem túl, hogy mindenképpen lecseréljem, de jött egy olyan alkalom, ami kicsit elgondolkodtatott, és hát addig forogtak a kerekek, míg megvalósult a csere. Persze előtte azért próbálgattam, mentem vele, és végül megegyeztünk. Mindig szerettem volna egy kilencessel menni, de álomnak azért nem mondanám, inkább a véletlenek döntöttek itt. Úgy is mondhatnám, hogy szembejött velem a lehetőség, és mivel sok gondunk volt a másikkal, ez segített a végső elhatározásban. Bízom benne, hogy jó döntés volt.

Minden évben támogatókat szoktatok autóztatni ezen a versenyen. Most viszont László Pisti ül majd a J1-ben. Miért?
- Igen, tényleg így szokott lenni, de idén mégsem. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy mégis csak egy új autóval fogunk menni, és benne van a pakliban, hogy bármi történhet vele menet közben, bár ne történjen, de előre látóak vagyunk. Az pedig, hogy kijönnek a támogatók és valami nem úgy alakul, az nem lenne jó semmiképpen. Tehát úgy gondolom jobb az, ha most tesztelem az autót a következő szezonra, és majd amikor már biztosan tudjuk, hogy oké a kocsi, akkor bepótoljuk majd a támogatók autóztatását. A történet szebbik fele pedig az, hogy mégis csak egy álmot fogok teljesíteni. ☺ László Pisti haveromnak nagy álma volt egy EVO IX-ben navigálni, és hát akkor most megkapja, mégis csak karácsony környékén leszünk még.
Robi, mi a végszó a Szilveszter Rally előtt?
- Próbálgatjuk, tanulgatjuk az új szerzeményt, álmot tejesítek, és persze mindezt jó hangulatban, szeretnénk méltóan lezárni a szezont. Valamint ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves támogatónak az egész éves bizalmat, és Békés Boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek.
Köszönjük a támogatást:
Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Újszőlőskert Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Korloy Inc. Cutting Tools , KZ Invest Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Szemán Ádám
Az izgalom, hogy összejön-e számukra ez a verseny a végsőkig húzódott, de szerencsére a sok segítő embernek köszönhetően a lehető legjobban alakult minden, amiért nagyon hálás Vass Gergő. Sokat jelent számukra, hogy ott lehetnek a Szilveszter Rallyn, mert ez már alapozás a következő évre. Igaz, hogy most egy alkalmi navigátorral, Fekete Ödönnel fog indulni, nem a 2015-ben egész évre tervezett Tóth Sanyival, de jövőre mindent bepótolnak majd együtt.
A lábatlani sprinten nagyon odatettétek magatokat az "ismerkedős" versenyen, most is tét nélküli lesz az autózás, és csak a jókedv fog számítani?
- A lábatlani verseny abszolút az ismerkedés jegyében telt. Minden új volt, egy régóta dédelgetett álmot sikerült valóra váltani. Karcmentes volt az autó a futam végén, ez volt a legfőbb cél. A versenyt inkább egy tesztnek nevezném, mert az utolsó gyorsra kezdtünk köszönő viszonyba kerülni az autóval. A Szilveszter Rallyn a legnépesebb kategóriában indulunk, és úgy gondolom továbbra is a cél az autóval való ismerkedés, és a legjobban alkalmazkodni az időjárás viszontagságaihoz, és nagyon jóízűt autózni. Az idő és a helyezés még mindig sokadik szempont.
A Szilveszter Rallyt a "No stressz" fogja jellemezni...és újra együtt ti, a Bakó Rally Team és a Citroen C2R2?
- A jelmondat tökéletes, ráhúzható a két napra. A verseny előtt sikerült pár napot igazán idegeskedni, tehát az ünnep alatt teljes mértékben már csak a pihenésen, és a szellemi felkészülésen lesz a hangsúly. Nem titok vannak közös terveink a 2015-ös évre a Bakó Laci által irányított Bakó Rally Teammel, így a Lábatlanon elkezdett közös munkát szeretnénk kölcsönösen folytatni. Szombaton elutazunk már a verseny helyszínére, hogy igazán rá tudjunk hangolódni az előttünk álló feladatra.
.jpg)
A pálya nem lesz ismeretlen, mert már mentetek...szeretitek ezt a versenyt?
- Tavaly év végét sikerült a Szilveszter Rallyval zárnunk, akkor még öcsémmel. A kettőnk közös rali szeretete megmaradt azóta is, de ő a versenyfotózás fele indult, én maradtam a versenyzésnél. A pálya évek óta minimális változtatásokkal, de ugyanaz. Vannak nagyon csalós és izgalmas részei, de vannak tempósabb részek is. Összességében egy nagyon jó felkészülési versenynek tekintem, első napon lesz sötét, lámpasorral, az időjárás jelentéseket elnézve elképzelhető, hogy havazásban, másnap pedig csúszós, jeges részekre számítunk. A csapat egy remekül felkészített autót, és rengeteg szakmai segítséget ad az évzáróra is nekünk a további tanuláshoz, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik.
Szilveszteri hangulatot fogtok teremteni a kocsiban, és a boxban a csapattal?
- A csapat részéről biztosított a jó hangulat, és a vidám évzárás, ezt már volt szerencsénk megtapasztalni. Ez az autóban is jelen lesz. 2015-ben szeretnék komolyan foglalkozni a versenyzéssel, ezért a gyorsaságikon "munka" lesz, de előtte és utána a jókedv, és mosolygás alap felállás. Szeretnék külön köszönetet mondani négy személynek, akik az utolsó utáni pillanatban lehetővé tették, hogy rajthoz állhassunk! Párom, Tóth Sándor, Bakó Laci és Tiba Anita nélkül kicsit más szájízzel záródott volna az év, de az Ő segítségükkel ott lehetünk a rajtnál! Valamint ezúton szeretném megköszönni a támogatóinknak, hogy bizalmat adtak számunkra és Boldog Karácsonyt kívánni nekik, és mindenkinek.
Köszönet a támogatóknak:
CQSZ Europe Kft.; AuTóthMosó Kft.; L + L 2006 Kft.; Bakó Rally Team; Mad985Photo
Szöveg: Tiba Anita
A LiveWire Rally Team versenyzőpárosa Ferjáncz András és Földi Niki is részt vesz a magyar rally egyik legnagyobb és egyben évzáró eseményén, a Szilveszter Rallyen. Hogyan is tervezik, mivel készülnek arról Fejráncz Andrást kérdeztem!
Milyen tapasztalatitok vannak a Szilveszter Rallyról?
Egyszer már koptattam a Hungaroring aszfaltját a Szilveszter Rallye keretein belül, Nikinek ez lesz az első alkalom, hogy versenyzőként vesz részt ezen a rendezvényen. Részemről nagyon élveztem és örülök, hogy újra indulhatok, méghozzá Nikivel, hiszen nagyon jól tudunk együtt dolgozni versenyen is, mint ahogy a magánéletben is!
Hogy készültök erre a záróeseményre?
A 14.-én megrendezett FRT verseny volt számunkra a teszt. Begyűjtöttünk pár hasznos kilométert, így most sokkal biztosabban kezelem a kocsit. Nem titkolom, előkerült a jó öreg Richard Burns Rally, szóval megy a "tiltott tréning" a Hungaroring külsőn és belsőn egyaránt.
Mit szóltok az új csapattagokhoz?
Örülünk. Niki is és én is kedveljük Mátéékat. Ügyes, segítőkész srácok. Szeretnek gyorsan menni, de ha "játékra" kerül a sor, akkor abból is kiveszik a részüket. A csapatban a helyük!
Terveztek valamilyen extrát így az év lezárásához?
Főtámogatónk aLiveWire Energy rengeteg cukorkával fog érkezni a rendezvényre, amit serényen osztogatni is fognak, így mindenki megkóstolhatja a több ízben kapható terméket, aki csak szeretné. Extrát? A szerencséseknek, Niki személyesen adja majd a cukorkát.
.jpg)
Mi a cél ezen a versenyen?
Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is kéne abszolválni a hétvégét. Ez egy verseny, mi pedig versenyzők vagyunk, tehát fontos az eredmény, de ennek ellenére, már most tudom, hogy jó néhány másodpercet fel fogok áldozni a látvány oltárán. Élvezni szeretnénk minden egyes kilométert és amennyit lehet, csak tanulni, mert a jövő évben már a bajnoki pontokért fogunk harcolni, ugyan ezzel az autóval.
Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy Mindenki Kellemes Ünnepeket Kívánjunk!
Köszönöm a riportot, sok sikert kívánok Nektek!
Köszönet a támogatásért:
Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Power Racing Kft., Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Duex Meta Kft., Duo Metal Kft, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Z-T Mezőker Kft., Web - Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, Zozo Trans Kft, Kolláth szerviz Kft, Pék cipó BT, Monik trans Kft, Sütőholding Kft., Admagic Kft., Rácz-Trans Kft.
LiveWireRally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Hungarian Police Rallye Team
OPEL ADAM R2
Szilveszter Rallye előzetes
Egy igen változatos és újdonságokban bővelkedő év zárásaként áll rajthoz a Hungarian Police Rallye Team a már tradicionális Szilveszter Rallye-n 2014. december 28 – 29 között.
A Mecsek Rallye során közelebb kerültünk az Opel új versenyautójához, az OPEL ADAM R2-höz. Az élmény és a megtett kilométerek gyarapítása céljából a Szilveszter Rallye-ra is az ADAM R2-t választottuk.
Az autó 28.-án reggel érkezik a Srnka Motorsport jóvoltából. Tesztelésre nem nyílik lehetőségünk, azonban a futam buli jellege talán ezt nem is igényeli komolyan. Bár boxunk is lesz, de az autó mindenki számára megtekinthető lesz és az előzetes tervek alapján messziről megtalálható lesz az OPEL sátor, stand.
A futam során a csapatot jelenlétével megtiszteli több partnere, akik számára jobban be kívánjuk mutatni, hogy miért is az OPEL ADAM R2-t választottuk. Talán újdonság lesz számukra, hogy versenyző overálba öltöznek és kezükbe itinert kapnak, feladatuk nem lesz mást, mint Zsoltot és az ADAM-ot megnézzék verseny közben, esetleg itinert is olvassanak.

Reményeink szerint több szakaszon partnereink kedvére tudunk a futamon autózni, ahol Bencére is igen komoly feladat hárul, hiszen a partnereket gyorsan kell beavatni a navigátori teendők rejtelmeibe.
Természetesen gondolunk a nézőkre is és az ő szórakoztatásukat is szem előtt tartjuk.
Már hagyományosnak tekinthető, hogy a futamon pilótaként vesz részt csapatvezetőnk Szabó Zoltán ezredes úr, aki egy kategóriát lépve Kiss Márton navigálásával egy Honda Civic Type-R-ben lesz látható!
Szeretettel várjuk az érdeklődőket szervizünkben!!!
A Szilveszter Rallyet megelőzően Kívánunk minden Rallye kedvelőnek és családtagjaiknak Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepet!
Köszönjük támogatóink segítségét!
Kazár Miklós: "A közönségnek fogok látványosan sietni"
Részlegesen szakadt vállszalagokkal is elindul Turi Tamás a Hungaroringen rendezendõ Szilveszter Rallyen,
Úgy tûnik, számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 16. alkalommal megrendezendõ Szilveszter Rallye-n. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen rajthoz áll az idei abszolút bajnok Kazár Miklós, aki valamennyi szakaszon más navigátorral indul. A tavalyelõtti Szilveszter Rallye abszolút másodikja, Turi Tamás annak ellenére a lehetõ legjobban szeretne szerepelni, hogy két hete ismét elszakadt a jobb vállában a szalag. A Botka-Mihalik duó pedig a 2015-ös Európa-bajnokságra épített autóját teszteli a viadalon.
Tavaly ilyenkor az abszolút bajnoki cím megnyerését, valamint második gyermeke megszületését követõen állt rajthoz Kazár Miklós a Szilveszter Rallye-n. Most ugyan nem gyarapodott a család, ám a ralis ismét abszolút bajnokként várja az óévbúcsúztató verseny rajtját.Vélhetõen mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-tõl 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerû Szilveszter Rallye-t, amely a 16. verseny lesz a viadal történetében.
"Nemcsak rallye-ban, hanem quadban is sikerült megnyernem a magyar bajnokságot, így most minden rendben van körülöttem. Építjük a jövõt, hogy 2015-ben is végigmenjünk a futamokon, hogy újra legyen esélyünk a címvédésre. Sajnos Szõke Tomi nem lesz ott a versenyen, ám õ csak egy szakaszon ült volna mellettem, ugyanis váltogatom majd a navigátoraimat. A partnereim, barátaim közül kerülnek ki a segítõim. Ha az idõjárás és az idõm engedi, akkor már a 27-i teszten is kipróbálom a Mitsubishit. Egy jó évzárásnak tekintem a versenyt, melyen a közönségnek megyek majd, igaz, azt megígérhetem, hogy látványosan sietni fogok" - közölte Kazár Miklós.

Egy tény, ellenfélben nem lesz hiány, ugyanis ott lesz az indulók között a verseny tavalyelõtti abszolút másodikja, Turi Tamás is, aki egy Peugeot 207 S2000-sel áll rajthoz. Pont egy olyan típusú autóval, amellyel tavaly Turán Frigyes nyerni tudott.
"Érdekes lesz az idei versenyem, ugyanis még sosem ültem az autóban, még csak nem is láttam. Az elsõ közös élmény majd a 27-i teszten ér majd. Sajnos azonban nem ez a legnagyobb problémám. A jobb vállamban ugyanis részlegesen megint elszakadt a szalag, ám ez sem akadályoz meg abban, hogy induljak. Sõt, szeretnék minél jobban szerepelni, mert a rengeteg nézõ és induló nagyon feldob" - jelentette ki Turi Tamás.
Szintén ott lesz a rajtnál a Botka Dávid, Mihalik Péter duó is, akik a jövõ évi Európa-bajnokságra épített Mitsubishi EVO N/4-est teszteli a viadal alatt.
"A Szilveszter Rallye lesz a jövõ évi autónk premierje, és a versenyt abszolút tesztnek fogjuk fel, hiszen az Európa-bajnokság már január 4-én indul egy ausztriai futammal. Az utolsó simításokat végezzük a Mitsubishin, és ha 27-re elkészülünk, akkor természetesen részt veszünk a teszten is. Magán a versenyen most másodlagos lesz az idõ, hiszen több alkatrészt szeretnénk kipróbálni, hogy minden a helyére kerüljön" - árulta el Botka Dávid.
Egy ízig-vérig versenyautó fedélzetén búcsúztathatja a 2014-es évet a Korda Racing junior versenyzőpárosa, Korda Erik jóvoltából Szabó Árpád és Borsfai Dávid egy Citroen C2 R2-vel állhat rajthoz Magyarország egyik legnagyobb autóversenyén, a Szilveszter Rallyn.
A fiatal páros ebben az évben mutatkozott be mind a Korda Racing csapat színeiben, mind az Országos Rallye2-es Bajnokság küzdelemsorozatában. A tanulóév azonban a vártnál is jobban sikerült, Árpi és Dávid a Suzuki Ignisszel egy géposztállyal magasabb ellenfelekkel versenyezve is megszerezte a bajnoki második helyett kategóriájában, miközben a teljes szériaautós mezőnyben, vagyis az N csoport abszolút értékelésében is kimagasló eredményt értek, az év végi díjátadón a dobogó harmadik helyéért járó serlegeket vehették át. A siker pedig meghozta gyümölcsét a fiúk számára, ugyanis a Korda Racing év végi ajándékaként Árpi és Dávid egy Citroen C2 R2 versenyautó fedélzetén részt vehetnek Magyarország legnagyobb évadzáró autósport eseményén, a Hungaroringen és környékén megrendezésre kerülő Szilveszter Rallyn.
"Erik meglepetése volt, hogy indulhassunk a Szilveszter Rallyen egy Citroen C2 R2-vel!" - mondta Szabó Árpád nem sokkal az után, hogy fény derült a meglepetésre. "Amikor elmondta nekem, konkrétan nem tudtam megszólalni, hiszen mind a Szilveszter Rally mind Citroen C2 nagy álmom volt! Még a mai napig nem tudtam feldolgozni, pedig már mentem is vele és fel is van matricázva a mi nevünkkel! Hitetlen érzés, rettentő sok köszönettel tartozunk Eriknek! Mondanom sem kell, hogy hatalmas előrelépés ez az autó, 190 Lóerő, szekvenciális váltós és az utolsó csavarig versenyzésre lett fejlesztve, egy igazi raliautó, még csak hasonlóhoz sem volt még szerencsém, szóval nagyon nagy feladat előtt állunk Dáviddal! A versenyt megelőzően részt veszünk a hivatalos teszten is, ahol mindent ki tudunk rajta próbálni! A Bakó Rallye Team biztosít minden feltételt ahhoz, hogy egy tökéletes élménnyel zárjuk az évet! Szeretnénk egy jó ízűt autózni, nem hibázni és gyűjteni a kilométereket! Úgy gondolom az időjárás, nagyon meghatározó lesz az egész verseny folyamán, remélem nem jégpáncélon kell majd autóznunk! Ezért nem is tudnám megmondani most, hogy hova várom magunkat! Az első gyorsasági után minden ki fog derülni, nagyon várjuk már a rajtot!"

"A srácok abszolút megérdemelték ezt a kis meglepetést, mert azon túl, hogy sikerrel mutatkoztak be a Rallye2-ben, a pályán kívül is sokat tettek azért, hogy kivívják elismerésünket." - avat be döntése hátterébe Korda Erik, a Korda Racing tulajdonosa. "Nagyon tetszett az az elszántság, elhivatottság és lelkesedés amivel végigcsinálták az idei szezont. Megtapasztalták, hogy a kitartó munka meghozza gyümölcsét, a szezon végén már jöttek az eredmények, mi már csak a habot adjuk a tortájukhoz. A srácokkal szemben ezúttal sincs semmilyen elvárásunk, talán csak annyi, hogy a verseny végén úgy szálljanak majd ki a kocsiból, hogy a rajttól a célig jól érezték magukat és élvezték a Szilveszter Rally minden egyes pillanatát."
http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing együttműködő partnerei: Hídépítő zRt., HELL Energy Magyarország Kft, TOTAL HUNGARIA Kft., Metrober Kft, Mercur Rent a Car Kft, Segway, VictoriaShop, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, ML Trans Kft, Gordius Kft
Egy rövidre sikerült tököli Rally Edzés után újult erővel várja az év utolsó csapatását Lajosházi Csaba, és navigátora Takács Gábor.
Szombaton rendezték Tökölön az év utolsó Rally Edzését, ahol két kör jutott a Subarut hajtó párosnak, mert a versenyautó hátsó kerék csapágyai egyszerre mondták fel a szolgálatot. Mivel ezen a rendezvényen is több alkalmi navigátor kapott volna szerepet, ezért ezek a titulusok átkerültek a Szilveszter Rallye-ra.
„A Szilveszter Rallye-n három navigátorral veszek részt. Vasárnap és a hétfői első körben Takács Gabi ül majd mellettem, a következő két körre pedig alkalmi navigátorokat választottam magam mellé” – kezdte a beszélgetést Lajosházi Csaba.
Mivel Csabiról tudjuk, hogy szeret jótékonykodni, és segíteni azokon az embereken, akik megpróbálnak tenni az autósportért ezért a választás is könnyű volt.

„Minden évben az a célom, hogy akik ezt a sportot szeretik és kapcsolódnak hozzá, akár szurkolóként, akár sportbíróként, vagy médiásként, szeretném nekik valamilyen szinten meghálálni azt, amit ezért a sportért tesznek. Ebből az indítatásból választottam ki két embert pótnavigátori szerepre. Az egyikőjük Varga Zsolti, aki sportbíró, és emellett nagy Subaru fan, a másikójuk pedig Salamon „Zefoto” Zoltán, aki hobbi fotós. Ők is hivatalos navigátorok lesznek, kint lesz az autón a nevük, és biztosítással le vannak ők is nevezve” – tette hozzá pilóta.
Mint arról korábban beszámoltunk, a csapat 2015-ben Ausztriát választotta verseny terévé. A hétvégén újabb dolgok dőltek el, így ezeket is szeretnénk elújságolni nektek.
„Ausztria Rally Challenge-be adtuk le a nevezésünket, amit legjobban a hazai Rallye2-es bajnokságra tudnék hasonítani, annyi kivétellel, hogy itt sokkal komolyabb homologizációs, és technikai szabályok vannak. 34-es szűkítő engedélyezett, mert ők nem gondolják, hogy az a plusz 15 lóerő akkora nagy bajt okozhat. Hat aszfalt verseny szerepel a naptárban, amiből egy Szlovéniában, egy Németországban és négy Ausztriában kerül megrendezésre. A versenyhétvégék pénteken az átvételekkel kezdődnek, és szombaton pár darab húsz kilométeres gyorsasági után véget is térnek” – zárta a beszélgetést Lajosházi Csaba.
A csapat együttműködő partnerei: TEKT Kft., Varrivál Kft., Halmschlager Trade Zrt., Elo Digital Office, Click On, Kandallowebshop.hu, SIXI, Versenygumi.hu
A LiveWire Rally Team színeiben induló versenyzőpáros, Gecs Máté és Dorkó András már több éve vesz részt ezen a záró versenyen a Szilveszter Rallye-n. Mint mindig és mindenhol számíthatunk rájuk, ha szórakozásról van szó, itt sem lesz ez másként.
Gecs Mátéval beszélgettem a verseny előtt:
Hányadik Szilveszter Rallye-tok lesz az idei?
Összességében a 3. Szilveszter Rally lesz az ide, és a 2. ahol pilótaként veszek részt az eseményen.
Milyen autóval indultál eddig?
Az első alkalommal navigáltam Andris mellett, a Schweizer Dani féle fehér 'csapásmérővel' (BMW E30) indultunk. Tavaly, mint pilóta egy E36-os BMW-vel mentünk.
Idén a megszokott BMW-vel álltok rajthoz? Mit lehet tudni az autóról?
Igen, az idén sprinteken jól bevált E36 Coupe BMW-vel indulunk. Gyári 2500 ccm, gyári hajtás, gyári fék, nincs benne nagy humbug. Tőzsér Áron féle gépsárkány, amit itt is szeretnék megköszönni neki.
Általában Dorkó Andrással együtt versenyzel, hova nyúlik vissza a közös múltatok?
Kivétel nélkül Andrissal megyek, vagy Ő megy velem. 4 éve kezdődött a 'pályafutásunk', egy Ózd Rally alkalmával ültünk össze és az óta nem bírunk egymástól elszakadni. Négy sikeres Rali Túra évet teljesítettünk, ebből 3x BMW kupa bajnokok lettünk, és idén sem lett volna másként, ha értékelik a csonka évet a Túra számára.

Azon ritka versenyzők közé tartoztok, akik néha helyet cserélnek az autóban. Mitől függ, hogy ki melyik szerepet vállalja?
Ugye 4 évet ültem Andris mellett, bőven volt idő eltanulni a mesterfogásokat, tapasztalatot gyűjteni, és hát lehetne jobb tanárom, mint Ő? Nekem jött az ötlet, hogy kipróbálom magam a bal1-ben és értelemszerű volt, hogy Andris jön velem. Végre megtudhatta, hogy milyen a jobb oldalon rettegni. "Eddig én féltem, most féljen Ő!" mottóval indultunk neki az idei első versenynek.
Készültök valami őrültséggel? Gondolok itt a bajuszra, a színes parókára vagy a röfögő malacra.
Persze, hogy készülünk. A bajuszok már megfésülve várják a bevetést, a malacok szilveszteri pompát öltöttek. De természetesen várhatóak újdonságok, viszont az biztos, hogy idén is lelőjük a szurkolókat konfettivel a MOL kútnál.
Mi a célotok a versenyen?
Egy csonka, de annál tökéletesebb év zárása. Nevetve, hülyéskedve, örömautózva, de azért kicsit figyelve az időket is. Igazából a Lángi Atit és a Horváth Balázst akarjuk elverni.
Köszönöm a riportot és sok sikert a tervekhez!
Köszönet a támogatásért!
LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Előzetes nevezési lista már megtekinthető.
Beérkezett nevezések 2014.12.12. 19:00-ig
Letöltés: Kattints IDE!
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása