
A Speed Rally Team versenyzőpárosa Novák Balázs és Bettes Péter a IV. Tatabánya Rallye-n is megküzd a lassítókkal, az ellenfelekkel és az első 5 hely egyikére pályázva lopják a másodperceket ellenfeleiktől.
Novák Balázs, az E36 pilótája osztotta meg velem gondolatait:
Mi történt az előző versenyen a BMW elejével?
Elvittünk az 5. gyorsasági szakasz 2. lassítóját. Akartunk egy kicsit rövidebb féktávot venni, mert hadilábon állok a lassítókkal, szerintem mindegyikben bennmaradt fél másodperc. Gondoltam, most megmutatom, de nem sikerült és ennek a BMW látta kárát.
Sikerült helyrehozni a sérüléseket?
Komoly károk elvileg nem keletkeztek. Szerencsére a lökhárító, a sárvédő, a kartervédő és egy felni szorult javításra illetve cserére. A futómű reméljük nem sérült komolyabban, természetesen csütörtök vagy péntek lesz a javítás, a szokásokhoz híven az utolsó pillanatban.
Milyenek a tapasztalataid a Tatabánya Rallye pályáiról? Hogy sikerült tavaly abszolválni?
Tavaly elég jól sikerült, hiszen sprinten megnyertem a BMW kupát és az abszolútban sem végeztünk rosszul alkalmi navigátorommal, Adamcsek Pista bával.
Az eddigi versenyek alapján elégedett vagy a versenygéppel?
A kocsim nagyon jó és erős, ha jó minőségű pályákon megyünk, akkor lehet olyan időt menni, mint a H3 eleje, csak kicsit jobban kéne nyomnom a gázt.
Szeretnél esetleg valamit változtatni a Bajor motorgyár gyöngyszemén?
Szeretném a gyári váltót egy toló kerekesre cserélni, ha nem is a gyorsabb váltások, de a feeling kedvéért mindenképp. Egyetlen hátrányunk a riválisainkkal szemben a futómű terén tapasztalható.” Kivéve a Tajmel Tibit, aki egy őrült! „
Szezonkezdés óta történt valami változás a gépen?
Eger Rally óta nem módosítottunk a BMW-n, ahogy ezt már sokan mondták, „Ami bevált, azon ne változtass!”
Mi a célotok ezen a futamon?
A kategóriában szeretnék az első 5 között végezni, illetve célom, hogy ne kapjak fél másodpercnél többet a kategória krémjétől, Tajmel Tibitől, Horváth Balázstól, Kun Csabitól és persze nagyon jó barátomtól, Tóth Atitól, aki ráadásul helyi aszfaltbetyár.
Eddig sikerült a terveknek megfelelő eredményeket elérni?
Nagyvonalakban igen! A MIDEX Salgó Rally-en H3-as kategóriában harmadikok lettünk kis szerencsével, mert estek ki előlünk, de egy hosszú versenyen nem csak gyorsnak, hanem taktikásnak is kell lenni. Örülök, hogy ilyen jó pilótákkal versenyezhetek, 5-6 autó van, aki nagyon gyors bárki nyerhet közülük, igaz én egyelőre mögöttük autózok. Reális az 5.-6. hely, de azért megpróbálok gyorsulni csak közel 40 évesen anyagi háttér nélkül nem kis feladat! Ha a kocsi törik a versenynek arra az évre tuti vége, úgyhogy azért is megyek kicsit komótosabban.
Köszönet a támogatóknak:
EKE-Trans Special Transport Kft.
Susánsky és Társa Végrehajtó iroda
Tófény Kft.
Köszönöm a riportot és kívánom, hogy a tervek ne csak tervek legyenek!
Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.:06-30-505-20-89
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Domonkos László-Horváth István a Garmin Racing Team versenyzőpárosa a megszokott felállásban vág neki a soron következő IV. CYEB Tatabánya Rallye-nak. Bár ez a futam már az RTE bajnokság utolsó előtti versenye a páros töretlen lelkesedéssel vág neki a hétvégének. A hőn áhított dobogó fokait az idei év elspórolta a Mitsubishi-s alakulatnak, de a küzdelmet nem adják fel érte.
Domonkos László: - Ismét az Evo IX-el próbálkozunk, bár jól haladnak az EVO VI-os munkálatai, de csak nagy kapkodás árán tudtuk volna összerakni. Mivel a bajnokságba nem tudunk már nagyon beleszólni, ennek nem láttuk így értelmét. Apróbb változtatásokat azért eszközöltünk. Ezektől azt várjuk, hogy kicsit fordulékonyabb legyen majd az autó.
- A tatabányai gyorsasági szakaszok mindig tudnak újdonságot nyújtani. Mindkét pályát kedvelem, az Oroszlány-Pusztavám ill. most Pusztavám-Oroszlány gyors áll hozzám közelebb, talán az a nagyobb kihívás, főleg ha netalán elkap minket egy futó zápor. A fehér aszfalt meg tudja tréfálni a mezőnyt.
- A felkészülésben mindig fontosnak tartottam, hogy ne csak a technikai háttér legyen megfelelő, hanem a pilóták és navigátorok fizikuma is. Most ezt nem sikerült annyira jól teljesítenünk az elmúlt hetekben, mert nagyon sok munkánk van, de amint lehet, újra elkezdem a futást, mert észrevehetően javítja a teljesítményünket a versenyautóban is.
- Az idei évben sajnos valamilyen oknál fogva lemaradtunk a részünkről igazán eredményesen teljesített futamokról. A dobogós helyezés még mindig váratott magára. Most már abszolútban szeretnénk kicsit feljebb kapaszkodni, amire úgy érzem minden esély adott. Jó lenne a díjkiosztón részt venni, magyarul az első öt hely valamelyike, amivel már elégedettek lehetnénk a verseny után.
Köszönjük Támogatóinknak!
Garmin, RM-CAR, Récsei Busz Kft., Aquaprofit, Makita, IBG, Autósport
Formula, Print-Shop, Rally Cafe, SDC, K-Twins Kft., www.palinkaabc.hu
Maxx Race Team – IV. CYEB Tatabánya Rallye
Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX
Habár még nem született döntés a XIII. GARMIN Rallye végeredményéről, Velenczei Ádám és Apkó András rendületlen lelkesedéssel várja a folytatást. A Maxx Race Team párosa maximálisan felkészítette magát és a Mitsubishi Lancer Evo IX-t is, így a győzelem reményében vágnak neki a hétvégi IV. CYEB Tatabánya Rallyenak. A pályán zajló komoly csatákat azonban már most borítékolnák…
Velenczei Ádám: Az eddigiekhez hasonló módon készülünk a IV. CYEB Tatabánya Rallyera is. Lábatlanban az időeredményeink alapján elsőként zártuk a küzdelmeket, s most Tatabányán is be szeretnénk bizonyítani, hogy képesek vagyunk a győzelemre. A Mitsubishi fantasztikusan működött az előző megmérettetésen, s biztos vagyok abban, hogy a hétvégén sem fog minket cserbenhagyni – sőt, még jobb lesz.
Tatabánya az egyik kedvenceim közé tartozik – egyrészt azért is, mert egyszer már sikerült itt nyernem, s az egész rendezvény hangulata, szervezése is példaértékű. A rugógyári szakaszon sokat mentem már, így az nem lesz újdonság számomra, viszont az oroszlányi gyorsaságin ebbe az irányba még nem autóztam. Bízom abban, hogy a verseny alatt nem fog eleredni az eső, különben a fehéraszfaltos menetelésünk olyan lesz, mint ha jégen mennénk. Ebben az esetben nagyon nehéz futamunk lesz. Amit viszont így is borítékolnék, az az, hogy komoly csaták várhatóak a pályán, hiszen Vincze Ferkóék is elkészültek a kocsival és velünk együtt felvértezve várják a IV. CYEB Tatabánya Rallyet.
Apkó András: Ez úttal is fizikai és mentális tréninggel készülök a bajnoki fordulóra, de a legjobban majd a teszten fogok ráhangolódni a versenyhétvégére. Mindössze egyszer, nézőként vettem részt a Tatabánya Rallyen, így egyáltalán nem ismerem a pályákat. Belső kamerás felvételeket elemezve próbálok minél több információt begyűjteni az utakról. Azt már tudom, hogy a fehéraszfalt, különösen az oroszlányi szakaszon, nagyon csúszik. Ezért remélem, hogy nem fog esni, mert akkor igencsak vissza kell majd fognunk magunkat, és nem autózhatunk majd a saját tempónkban annak érdekében, hogy biztonságban célba kormányozzuk a kocsit.
Lábatlan után jóval magabiztosabban állunk rajthoz, s ha technikai problémánk nem adódik, akkor minden esélyünk megvan a futamgyőzelemre. Eddig nem csak bennünk voltak a másodpercek, hanem a technikai háttérben, ezt a hátrányt az előző futamra azonban már behoztuk. Szeretnénk a IV. CYEB Tatabánya Rallyen is a maximumot nyújtani és megnyerni a futamot, amiért mindent meg is fogunk tenni.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Absolut Hostess Kft., www.olcsomobilgarazs.hu, Robb Tüzifa, Geoteam Kft., Confidenza Csapágyszolgálat, Hegesztés Kreativitás Bt., Carlofon Chemie Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu
Egy eddig ismeretlen vírus fertőz Európában. A tudósok driftláznak nevezték el. Az EEDC és a Drift Allstars pilótái terjesztik és nem állíthatja meg semmi sem. Karantén alatt áll már Poznan, Minsk, Riga és Kaunas. A következő célpont: Máriapócs és nincs ellenszer...
Az idei Trackwood Drift Fesztivál augusztus 22-24-i hétvégéjemindenki számára maga lesz a Drift Mennyország, hiszen a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság 4. fordulója mellett kis hazánkban mérik össze tudásukat az Eastern European Drift Championship (EEDC), valamint a Drift Allstars European Series legjobb pilótái.
Természetesen idén sem maradhat el a versenyzői felvonulás, valamint a versenyautók megáldása japán szokások alapján. Fantasztikus élmény a templom előtt felsorakozó versenyzők és drift autók látványa.
Míg az első két napon az edzéseké, addig augusztus 24-én már a versenyeké lesz a főszerep. A kellemes hűvös estében előbb a magyar pilóták csapnak majd össze, majd egy fantasztikus tűz showt követően éjszakai futamon előbb a Drift Allstars, majd az EEDC profi pilótái harcolnak majd a legjobbnak járó kupákért.
Minden magyar profi drift pilóta gőzerővel készül már a megmérettetésekre. Így van ezzel Grózinger Zsolti is, aki óriási szurkolótáborának nem szeretne csalódást okozni. Zsolti ennyit üzent magabiztosan a kis hazánkba érkező külföldi versenyzőknek: "Gyertek bátran, 1000 lóerőig jó vagyok, mert még nincs maximumon a gép..."
Grózinger Zsolti szerencsére nem ijed meg az ellenfelektől, pedig fantasztikus pilóták érkeznek külföldről. Itt lesz például sokak kedvence, a finn drift versenyző Juha Rintanen, aki több mint 700 lóerős Toyota Suprájával próbál majd mindenkit a falhoz szorítani.
A Toyoták mellett a Nissanosok is képviseltetik magukat. Magyarországra érkezik Nigel Colfer, aki Nissan S13 180sx 1JZGTE vasával próbálja majd megtizedelni a magyar mezőnyt és ebben biztosan társa lesz ukrán versenyzőtársa Dmitriy Illyuk is. Illyuk nem félti Nissan 200sx RPS13 autóját, sohasem veszi el - így lett múlt évben ukrán bajnok és így győzedelmeskedett az EEDC-ben is.
Kemény harcok várhatók, egy percet sem fog senki sem unatkozni. Hogy mit ígér Béres Szabolcs, a Trackwood megálmodója és szervezője? "Ez a legek versenye, hiszen a 13 éves versenyzőtől a 56 évesig mindenki rajthoz áll itt. Három bajnokság versenyzői versengenek majd ezen a hétvégén. Ez a verseny viszi az összes rekordot versenyzőszámban és az általuk képviselt nemzetek számában egyaránt. A jó hangulat mindig garantált!"
A díjátadót követően kedvenceitekkel együtt bulizhattok majd egy fantasztikus parti keretén belül. Töltsetek Ti s velünk egy igazi benzingőzös hétvégét 2013. augusztus 22-24 között Máriapócson a RabócsiRingen. A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!
Gyere és hagyd, hogy Téged is megfertőzzön a Trackwood őrült hangulata. A múlt év még csak bemelegítés volt, a szervezők idén rátettek még egy lapáttal.
Gyere el Te is Máriapócsra 2013. augusztus 22-24-én és hagyd, hogy a vírus átjárja a tested...
Kilinccsel előre!

A július 20-21-ei lábatlani forduló után a hétvégén ismét rajtvonalra sorakozik a Rali Túra Egyesület mezőnye. A helyszín ezúttal Tatabánya lesz, melynek pályái régóta kedveltek a ralisok körében. A futamra szép számban érkeztek be a nevezések, ahol nem csak az RTE, hanem az MNASZ ARK keretein belül az Arrabona Rally Club RallySprint résztvevői is próbára teszik majd tehetségüket. Füredi Andrást, a IV. CYEB Tatabánya Rallye szervezőjét kérdeztük a részletekről.
- Három hete még a XIII. GARMIN Rallye-ra készültünk, most pedig egy igazán rövid szünet ismét versenylázban égünk…
- A Rali Túra Egyesüet versenyzői az augusztus 10-11-ei hétvégén ismét harcba szállhatnak a bajnoki pontokért. Idén már negyedik alkalommal biztosít helyet az RTE egyik – a 2013-as szezonban az 5. – állomásának Tatabánya. A túrások mezőnye mellett azonban sprinteseknek is szurkolhatunk majd: a Céltrans '97 Rally Sprint Bajnokság negyedik futamának résztvevői fogják összemérni tudásukat a Mipa Color Kupáért. Nem lesz újdonság ez a fajta kooperáció, hiszen a korábbi években az Ezerjó Kupa, tavaly pedig a NEXT és az SRT sprintbajnoksága zajlott az RTE-vel, illetve az R2- Historiccal karöltve a tatabányai futamon.
- Milyen mezőnyre számíthatnak a kilátogató autósportbarátok?
- Nagy meglepetésünkre az augusztusi, nyaralásra alkalmas időpont és a nagy forróság ellenére is szép számban adták le nevezésüket a versenyzők. Az RTE mezőnyében közel 100 páros fog rajthoz állni, míg a sprintesek 80-an lesznek. Az Országos Rally Bajnokság első osztályából is érkeznek majd vendégeink, mint például Lukács „Csucsu” Kornél, Matics Mihály, Várkonyi Szabolcs vagy Órai Balázs, de Maricsek Miki is róni fogja a kilométereket előfutóként, egy Mitsubishi WRC Replicával. Néhány páros a Rallye 2 és a Historic bajnokságából is kipróbálja magát az RTE-ben, valamint továbbá emeli majd a verseny színvonalát, hogy két osztrák páros is indulni fog a IV. CYEB Tatabánya Rallye-n, ezzel pedig nemzetközivé növi ki magát a rendezvény. A nevezési listát elnézve tehát egy jó mezőny fog összegyűlni a soron következő bajnoki fordulóra, ahol a nagy autók mellett a BMW-k és a Ladák is garanciák lesznek arra, hogy élményben és látványban gazdag napja legyen a kilátogatóknak.
- Hol zajlanak majd a bajnoki küzdelmek?
- Az útvonal nagyjából megegyezik az elmúlt években kijelölt pályákkal. Mindössze néhány változtatást hajtottunk végre: a Tatabánya-Rugógyár szakaszt kicsit hosszabb verzióban kell majd teljesíteniük a versenyzőknek, a Pusztavám-Oroszlány gyorsaságin pedig az elmúlt évek során megszokott képest fordított irányban kell haladniuk. Úgy gondolom, a verseny sportértékének jót fog tenni ez a kis változatosság, amivel ráadásul az izgalmakat is tovább fokozhatjuk a bajnokságban, hiszen ezt a felállást 100%-osan egyik páros sem ismeri. Az időjárás-előrejelzés szerint a futam napjára várható egy kisebb zápor, ami igazi fejtörést okozhat majd az indulóknak, hiszen a fehér aszfalt, főleg az oroszlányi, tükörjéggé válik, ha víz éri.
- Hogy néz ki a hétvége menetrendje?
- Szombaton a kötelező programok lesznek soron: pályabejárás, adminisztratív- majd pedig technikai átvétel. A vasárnapi időbeosztásunk igen szoros lesz: hajnalban, körülbelül fél 7-kor kezdenek majd a sprintesek, s kicsit később, fél 10 körül kapcsolódnak majd be a túrások a verseny vérkeringésébe. Ám amíg a sprintesek letudják a négy kötelező kört a rugógyári gyorson, addig az RTE indulói az oroszlányi szakasszal kezdik majd meg a küzdelmeket. Az eredményhirdetésre a sprinteseknek kora délután, az RTE résztvevőinek pedig este 8 óra körül kerül majd sor.
- Az elmondottakból ítélve egy szabad percük sem lesz a kilátogatóknak arra, hogy unatkozzanak.
- Ez biztos! Nagyon örülünk, hogy ilyen szép számban rajthoz állnak majd a versenyünkön, ugyanakkor ez úton is szeretném minden versenyzőnek és kilátogatónak a türelmét kérni, mind a rendezvény, mind egymás iránt. Sokan leszünk, s ilyenkor akaratlanul is bekövetkezhetnek kisebb fennakadások. A rendezőség részéről igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy egy balesetmentes és jó hangulatú versenyhétvégénk legyen Tatabányán!
RallyCafe.hu
Képek a tavalyi versenyről: http://pirirc.hu/index.php/rte-tatabanya-rally-2012

A Speed Rally Team versenyzőpárosa Jánosa Ákos és Brunekker Árpád ismét rajthoz áll a hétvégi versenyen, az idei év Rali Túra Bajnokság 5. futamán a IV. Tatabánya Rallye-n. A „nyári”szünet után, feltöltődve, tele energiával és izgalommal várják a versenykilométereket az újjá éledt Zöld darázzsal.
A pilótát, Jánosa Ákost kérdeztük:
Várjátok az újabb megmérettetést?
Nagyon várom már a hétvégét, nem gondoltam, hogy ez a kis „kényszerszünet” ekkora vágyat ébreszt bennem újra a versenyzéshez, a sok balszerencse miatt egy kicsit belefáradtam a Salgó Rallyt követően, de ha valaki egyszer „fertőződik” a rally-val, akkor az örök életében fertőzött marad.
Mi a véleményed a tatabányai versenyről, illetve a pályáról?
Tatabánya rally mindig is tetszet nekem, nem kevésbé navigátoromnak, Árpinak.
Igazi rég múltat idéző versenypályák, a jó vonalvezetésük, változó aszfaltminőségük pedig izgalmassá teszik a nézők és a versenyzők számára egyaránt.
Mi a helyzet a versenygéppel? Támadásra kész?
Az autó megkapta az új motort, még sajnos nem volt szerencsém kipróbálni, de Kocsomba Karcsi azt mondta „Nyugodj meg, minden rendben van, jobb lett, mint volt!”
Ezúton is köszönöm fáradhatatlan kitartását és szaktudását, aminek köszönhetően a Zöld Darázs újra szárnyalhat velem.
Mi a célotok ezen a futamon?
Az idei év számunkra rendkívül kedvezőtlenül alakult, az eddigi versenyeken a technika ördöge folyamatos vendég volt nálunk, és mivel már csak két futam van hátra a bajnokságból így nem gondolom, hogy különösebben kockáztatnék bármit is… A következő megmérettetéseken az önfeledt autózás lesz a cél, amivel remélem nem csak a magam, de a szurkolók kedvében is járhatok egy kicsit.
Köszönöm a riportot és problémamentes, jó versenyt kívánok!
KÖSZÖNET TÁMOGATÓINKNAK:
ASONÁJ 2003 KFT. - munkavédelem, tűzvédelem, környezetvédelem
CSMBT KFT. - fémmegmunkálás
GLOBAL – ROLL KFT. – LFP, plotter papírok, médiék tekercsben
CONTRUCK KFT. – tengeri konténerszállítás
MEDITO KFT. - játék-nagykereskedelem
Pislogj.hu
Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.:06-30-505-20-89
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A Snela Rally Team versenyzőpárosa Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás a nagy hőségben sem tétlenkedik, inkább a szauna jótékony hatásait próbálja ki ismét az RTE bajnokság soron következő tatabányai futamán. Az M csoportban várhatóan ismét szép számú lesz a mezőny.
Lencse Zoltán: - Rövidebb kihagyás után megcéloztuk a tatabányai versenyt nehogy kijöjjünk a gyakorlatból, három hétnél tovább verseny nélkül ne maradjunk. Egy kis pihenést is beiktattunk ugyan a nagy kánikulában, de hiányzik az overáll a negyven fokban.
- Az autó készen áll, nagyobb változtatásokat nem kellett rajta végrehajtani, hiszen a lábatlani futam óta gyakorlatilag csak apróbb átnézésre szorult.
- Ami az indulásunkat Tatabányán legjobban befolyásolta, hogy nagyon kedveljük a rugógyári pályát. Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy az egyik kedvenc gyorsasági szakaszunk. Ez hazai versenynek is mondható, hiszen legközelebb ez van hozzánk. Többször is indultunk már itt az évek folyamán, de nem tudjuk megunni. Reméljük, hogy most is igazán kellemes élményt tartogat majd.
- Az M csoportban bízunk benne, hogy szép számú mezőny várható. Ami számunkra most a legfontosabb, hogy gyorsat és jóízűt tudjunk autózni. Természetesen minél több kilométert tesz meg az ember, annál jobban, biztosabban érzi magát az autóban. Reméljük ez a futam is sok tapasztalatot tartogat és természetesen sok jókedvet.
Köszönjük Támogatóinknak!
Extrametál Stúdió, GTH Transport Kft, Háromhalom Kft, BIL Transport, Well Done St. Moritz Kft., Gerenda Impex Kft., A&A Express Kft., Kriszti és Zoli Parfüméria., Door To Door Express Kft., 4 Line Kft., Rail-Gép Kft., Wellensteyn, Medishoe Magyarország Kft., concrete by Giacotti
IV. Tatabánya Rali
Kondella Péter - Szilassy "Nigi" Arnold
Honda Civic Type R
Kondella Pétert kérdezem a verseny előtt.
A Tatabánya Ralin már jártál 2012-ben is. Mennyire elég a három pályabejárás a jó itiner íráshoz?
- Eddig kétszer indultam ezen a versenyen, így sok tapasztalatom nincs a pályával kapcsolatban. Nekünk nem elég a három pályabejárás, mert még nem vagyunk azon a szinten, hogy az autót maximálisan ismernénk, illetve Arnolddal még csak két versenyen indultunk, ezért sokat kell ahhoz gyakorolnunk, hogy a lehető legkevesebb alkalom elég legyen egy jó itiner íráshoz. Szerintem nincs sok olyan ember, akinek elég lenne a 3 pályabejárás…
Most az egyik gyors visszafelé lesz megtartva, míg a másik a változó talajával okozhat meglepetést. Mennyire nehéz ilyenkor a gumiválasztás?
- Nehéz, mert két egymástól eltérő gyorsaságiról beszélünk, de könnyű, mert meleg idő várható, így nincs nagy választási lehetőségünk. Inkább a futómű beállítására fektetünk hangsúlyt.
Két verseny van még hátra a 2013-as RTE bajnokságból. Egyre magabiztosabban haladtok a bajnoki cím felé. Mi a terved az utolsó két futamra?
- A tervem ugyanaz, mint eddig. Az autót maximálisan felkészíteni a futamokra, számunkra jó itinert írni, a saját tempónkban autózni és kihozni a versenyekből a maximumot.
Tatabányán az egyik gyorson, a kéziféknek is szerepe lehet. Mennyire szereted használni azt?
- Nem szeretem használni, mert súlyos másodpercekbe kerülhet. Kivéve, ha menteni kell egy helyzetet.
Köszönjük a Támogatóink segítségét!
AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop B.P.Fit Kft. – www.fitnesstabor.hu CSR Média Kft. Drive Music Kft. EGROKORR Festékipari Zrt. ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft. Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft. EuTrust Szerviz Kft. FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft. HETECH TREND Honda ÉLES HO Magyar Kiszervezett Kft. – gyerekkel.hu Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft. KYOCERA – The new value frontier Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft. Olasz és Társai Bt. PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz Rowa Chemical Kft. - BLACKFAST Truck Parts Impex Kft. – www.webkamion.hu Visiophone Kft. – www.eropolis.hu V4 Transport Szállítmányozási Kft.
Hajósi Miklós
Riport a Buránszki Józseffel, a Tdiextrém MSE versenyzőjével a IV.Tatabánya Rali előtt.
Kedves Joe! Egy számodra már részben ismert gyorsasági szakaszok lesznek a IV. Tatabánya Rali-n. Miként készülsz fel erre a versenyre, abban a tudatban, hogy az egyik pályán már indultál, de a másik épp a fordítottja lesz a másiknak?
- Először is örülök, hogy már végre legalább egy általam ismert szakasz is lesz az első RTE évemben. Mint mondtam már neked többször is, minden pálya eddig teljesen új volt. Azt gondolom a Csapat és a technika is rengeteget fejlődött azóta.
A itiner amit akkor írtunk teljesen más lesz már most. A kanyarokban gyorsabbak leszünk, és sokkal rövidebben fékezünk. A navigátorommal elutazunk és verseny előtt megnézzük a kijelölt pályákat, mind az itiner mind a technikai paraméterek miatt. Sok minden változott tavaly óta, és szeretnénk a kategóriában több pontot szerezni, hogy bizonyítsuk, hogy egy új páros egy szerényebb technikával is tud eredményes lenni, és érdemes dolgoznunk a jövőben is ebben a sorozatban. A fordított szakasz új, ezért gondolom ott megint tanulunk új elemeket.
Egy változó aszfalt minőségű pályán kell majd megküzdeni a sporttársakkal és az idővel. Az autót milyen instrukciók alapján állítsátok be ezekre a szakaszokra?
- Változó aszfalt minőségre nekünk egyenlőre nincsen külön beállítás, sőt az igazat megvallva tanuljuk még az autó általános beállítási lehetőségeit. Ezen a versenyen új keményebb rugókkal fogunk menni, mert az utolsó salgótarjáni versenyen minden videók látszik, hogy 3 keréken fékezünk és kanyarodunk. Sajnos nagyon nehéz az autónk, és jelen állás szerint nem is tudunk most hatékonyan könnyíteni. Eddig használt gumikat is keményebbre és frissebbre kellett cserélnünk, mert a tapadással több alkalommal is kisebb nagyobb problémánk adódott.
Navigátoroddal Krisztiánnal, egyre jobban kezdtek összeszokni. Nagy szükség lesz az összhangra ezen a versenyen. Vele milyen módon készülsz fel egy adott versenyre?
- Igen én is így gondolom, habár azt is el kell ismernem, hogy verseny közben sajnos többször vannak kommunikációs problémáink. Ezeket megbeszéljük, következő alakalommal már nem fordulnak elő. A Rally nagyon összetett csapat munka, és nekem Csapatból az egyik legjobb van, lassan 10 éve versenyzünk együtt különböző verseny sorozatokban közösen. Krisztián teljesen autodidakta módon igyekszik elsajátítani a navigálást, ezért talál lassabban haladunk. A versenyt megelőző napon ellátogatunk a helyszínre és próbálunk a munkás hétköznapokból kiszakadva kicsit ráhangolódni a verseny légkörére.
Az eddigi versenyek közül melyik tetszett és miért?
- Mint verseny a salgótarjáni verseny tetszett nekem a legjobban. Nagyon tetszett a ritmusa! Ott a hosszú etapok nem az én világom, de elfogadom mint szükséges rosszat. Az aszfalt minősége nagyon jó, sok mindent ki tudtam próbálni, amit eddig nem tettem meg. Némi biztonság érzetett adott, minek okán át tudtam lépni az árnyékomat. RTE összes versenye nagyon tetszett eddig, és nem bántuk meg, hogy ezt a sorozatot választottuk. Nagyon szervezett és jó helyszíneken, komoly ellenfelek ellen tudunk küzdeni. Kívánunk a rendezőségnek további sikereket a versenyekhez!
Támogatók:
Örök hála azoknak a cégeknek akik segítik a felkészülést és a versenyzésünket!
Köszönjük a támogatást a Family Market Üzletláncnak (A családbarát Üzletlánc), az Akciócsoport Kft.-nek (Nálunk több a visszajáró), Mobil Present Display Kft-nek, és a Lorin termékcsalád gyártójának a Gironde Kft.-nek, Conflex Kft.-nek.
- Hajósi Miklós -
A tököli repülőtéren jövő hétvégén kerül megrendezésre a nemzetközi mezőnnyel és sztárokkal teletűzdelt Gymkhana Grid Euróba Bajnokság. Ken Block mester sportján kívül azonban egy érdekes női EB futamot is rendeznek a drift szakágban. Várhatóan nyolc hölgyversenyző érkezik, hogy keresztbe autózzanak a Queen of Europe versenyen. Magyarországot Jáger Andrea és Fényi Anna fogja képviselni.
A Drift & Gym Jamboree elnevezésű kétnapos rendezvényen összesen 6 versenyt fognak lebonyolítani a szervezők. A legjobban várt összecsapás ezúttal a Gymkhana Grid EB futam lesz, mivel a Monster jóvoltából komoly sztárok érkeznek hozzánk. A verseny nyomvonalát épp ezért különlegesre tervezik, még a drift szakág egyik legnehezebb elemét is belecsempészték. De nem csak a pályán lesz látható az összecsapás komolysága. Nem véletlen, hogy a nevezési listában a hátsókerék-meghajtás (RWD) kategóriájában több híres drift versenyzőt lehet felfedezni. Ezúttal már biztos a részvétele a kétszeres Drift EB és OB bajnok Kerényi Ádámnak, így az ír, angol brutális versenyautók mellett Ádám 700 lóerős szörnyetegét is láthatjuk. Az EB futam mellett az Országos Bajnokság is folytatódik ebben a szakágban, ahol PRO és Amatőr kategóriában akasztják össze a lökhárítóbajszokat.
A drift szakágban a hölgyek versenye ígérkezik érdekesnek, a mezőny rendkívül színes, a lányok pedig csodaszépek. A férfi drift rajongók ennél jobb párosítást el sem képzelhetnek és bizony a hölgyek sem gurigáznak ócskavasakkal. A megszokott V8-as erőművek mellett a japán vonalon Silvia, Skyline és Subaru is látható lesz. A lengyel drift királynő például egy 650 lóerős pink színű S14-essel érkezik - és higgyük el, hogy nem egyenesen fog vele menni, mert Ő is keresztben élvezi! A Queen of Europe futam mellett a Street kategóriának is tartanak egy EB futamot, ahol már magasabb az elvárás a hazai futamokhoz képest. A kieséses csatákban ugyanis már itt is párosával fognak megküzdeni a felek.
Augusztus 10-én szombaton az edzéseket láthatjuk, örömködhetünk a drift taxi során, nap végén pedig a kvalifikáción szoríthatunk a magyar sikereknek. Vasárnap a döntőket és a különleges bemutatókat tartják, ahol várhatóan több ezren szájtátva fognak állni a hatalmas Gymkhana Grid arénában.
További információk:
facebook.com/gymkhanahu
facebook.com/driftedhu
www.drifted.hu
Frissítve: 2026.04.29.
ORB Rally1:
2026. évi állásaHistoric Rally1:
2026. évi állásaORB Rally2:
2026. évi állásaORB Sprint:
2025. évi állásaRally Világbajnokság:
2026. évi állásaEurópai Rally Bajnokság:
2026. évi állásaRallycross OB.:
2024. évi állásaRallycross VB.:
2025. évi állásaTerep Rally OB.:
2026. évi állása